Fordította: Dr. Végh Miklós

Az álom nyelve (beszéde)

Az álom jelentésének és szimbolikájának bemutatása és vonatkoztatása beteg és egészséges emberekre.

Orvosok és pszichológusok részére: Dr. Wilhelm Stekel

Második, javított kiadás.

© Springer-Verlag Berlin Heidelberg 1922

Ursprünglich erschienen bei J. F. Bergmann 1922

Druck der Universitätsdruckerei H. Stürtz A. G., Würzburg.

Előszó a második kiadáshoz.

Ennek a műnek az első kiadása óta az álomkutatás nagy előrehaladást könyvelhet el. A második kiadás nagy feladat elé állított. Tulajdonképpen az egész könyvet újra kellet volna írni, azonban az „Ösztön – és affektélet zavarai” című könyvem munkái teljesen igénybe vesznek. A folytatásra „Az álomfejtés haladása”-ra, barátaimnak és olvasóimnak hosszú időt kell még várniuk.

1. A szimbolika jelentése.

Az álomfejtés ősrégi művészet. A legősibb hagyományok is mesélnek nekünk az álmok értelméről. Az álom közvetítő volt a felsőbb hatalmak és az ember között. Leginkább az Istenség hangja volt, akik az álommal küldtek üzenetet. Ugyanígy démonok és sötét hatalmak tudtak az álmon keresztül kapcsolatot teremteni az emberrel. Az egyszerű nép körében nagy volt a hit abban, hogy az álomból a jövő megfejthető. Az álomnak hibátlan profétikus jelentést tulajdonítottak. Aki meg tudja fejteni az álmot, annak meg volt a képessége arra, hogy megfejtse a jövőt.

Nem szégyellem bevallani, hogy az egyiptomi és perzsa álmoskönyveket áttanulmányoztam, mivel meg akartam győződni arról, hogy a mi álomanalízisből nyert ismereteinket támogatja-e a hagyomány.

Freud halhatatlan érdeme, hogy alapvető munkája. a „Die Traumdetung” ( Az álomfejtés), új fejezetet nyitott az álomtudományban.

Újdonságai:

• Az álom vágyteljesülés. Ezt az új ismeretet egy sor álom analízisével támasztotta alá.
• Azt is kimutatta, hogy az álombeszéd egy sor törvényszerűségnek van alárendelve, ami viszont az álomtorzulás folyamata miatt felismerhetetlen.
• Azt is bebizonyította, hogy az álom értelmetlensége csak látszat, az a célja, hogy a valódi értelmét elfedje.
• A neurotikus tünetek mögött nemtudatos képzetek találhatók, melyek feltárásához éppen az álmok mutatnak utat és ezzel az álomfejtés fontos részévé lett a pszichoanalízisnek.

Elődeink azt hitték, hogy az álom hidat képez a reális világ és a transzcendentális között. Az elmúlt idők álomfejtői dicsérték azt az adományt, amelyik ezt a titkos beszédet képes volt megérteni és ezáltal a jövőt megjósolni.

Azonban nem csak az ideális én projiciálódik a végtelenbe, hanem a gonosz beteg) én is, és úgy látszik, mint a démonikus hatalmak befolyásolási kísérlete. Az ördög is használja az álmot, hogy a lelkünket hatalmába kerítse, és sátáni gondolatokat ültessen belénk. A középkorban a naiv felfogás az álomban egy harcot látott a menny és a pokol között.

Ez egy örökös háború az ösztön és a gátlás között, az ősember és a kultúrember között, amit ebben a pompás szimbolikus képben fejeződik ki. A mi kultúránk megköveteli ösztöneink folyamatos elnyomását. Minél magasabbra kapaszkodott a kultúrember, annál szigorúbbak lesznek a törvények, amivel a társadalom az etikus vívmányait biztosítja. Minden előrelépés az individualizmus megsemmisítésén nyugszik.

Az álom mutat nekünk egy tudati kontroll nélküli, vagy korlátozottan kontrollos fantáziát. Ez (álom) egy hallucináció. A tudat a gátlások hordozója.

Az etikus én először hatalmába keríti a tudatot és fokozatosan a mélybe kényszeríti, a tudattalanba. Ezért kell az éber én látomásai és az álom hallucinációi között a lelkiismeretnek szakadékot nyújtani. A lelkiismeret a gyűjtője az összes vallási és etikai természetű gátlásnak. Már a „lelkiismeret” kifejezés bizonyítja nekünk, hogy a jó és a gonosz(beteg) tudásáról van szó. Az ősembernek nincs meg ez a tudása. Ő csak az ösztönei követelését ismeri és a bosszúságot, amelyik benne a vágyai nemteljesüléséből és vágyai kielégítésére keletkezik. Álmában éli ki (vagy meg) az ősembert.  Egyedül az a hatalmas feszültség, amelyik a kultúr-én és az ösztön-én követelményei között uralkodik, vezet végül is egy figyelemreméltó állapothoz. A kultúr-én ismeri, vagy nem akarja ismerni a saját ösztön-én-jét. Nem szabad neki megértenie az álom beszédét, ahhoz, hogy a látszólagos nemtudást továbbra is akadálytalanul biztosíthassa. Ezért állítja elő az álom a képeit (látomásait) szimbolikus, titkos nyelven. Ez a nyelv egyidejűleg az első emberek nyelve, mivel ez hasonlóan, szimbolikus módon fejeződik ki. Az első írások szimbolikus írások. „Kard” jelentése „harc” egy „fa” az „természet”, egy „villámlás” az „istenség” stb. Az álomfejtés művészetének az igénye a mindennapokban ennek a szimbolikus nyelvnek a megfejtését jelentette.

Mi tehát az álom funkciója?

Mi túlhaladtuk elődeink felfogását, akik az álmot a gondolatok zavaros játékának tekintették, és elhanyagoljuk azt a hipotézisüket, ami az álomban magasabb hatalmak befolyását kutatta.

És máris Freud teóriája felé fordulunk, aki az álmot „vágyteljesítés”- ként fogta fel, ahogy a legutolsó munkájában mondja: „az álom a világhoz való viszonyunk”. Ezt mi nem fogadjuk el teljességében.

Én azt tartom, hogy az álom elmerülés önmagunkban. Ahogy ezt egy brosúrámban (Az álom akarása   Verlag von J. F. Bergmann in Wiesbaden 1915) kifejeztem: aludni annyi, mint megélni a múltat, elfelejteni a jelent, megsejteni a jövőt.

Freud előbb említett munkája megmutatja nekünk, hogy milyen egyoldalú az álomfelfogása. Számára az álom „vágyteljesülés”, és a vágyak Prokrusztész ágyába beleerőszakol minden álmot.

(Értelmezés tőlem: Prokrusztész Áldozatait az ágyába fektette, és megkínozta: Ha áldozata nagy termetű volt és kilógott az ágyból, akkor levágott belőle, hogy éppen beleférjen. Ha alacsony volt, akkor addig nyújtotta, míg az ággyal azonos hosszúságú nem lett. Soha senki nem fért be pontosan, mivel titokban két ágya volt. )

E mellett teljesen figyelmen kívül hagyja a telepatikus álmokat, mivel ezek egyáltalában nem férnek bele a rendszerébe. Nem is gondol a telepatikus álmokra. Figyelmen kívül hagy minden egyéb álmot is, amilyeneket nekünk úgy kell felfognunk, mint „figyelmeztető”-, „aggódó (szorongó, rettegő)”-, és „tanító” álmot. Az aggodalom (szorongás, rettegés) mindig egy elnyomott vágy. Tudjuk azonban, hogy az álomban örökös harc van az ösztön és gátlás között, egy küzdelem az ősember és kultúrember között, így az álmot úgy kell felfognunk, mint ennek a tükrét.

Ha az álom csak vágyteljesülés lenne, akkor minden vágy mögött egy ösztön rejtőzködne: nemiösztön, táplálkozásiösztön, hatalmiösztön, magasságiösztön stb. Ha viszont az ember a gátlásokat kutatja, akkor megtalálja a kultúra hatását:

figyelmeztetéseket (intéseket), felkészülést a jövőre, próféciákat, vallásosságot és egyáltalán az erkölcsöt, minden formában.

Talán a jelzett felfogásom érthetőbb lesz, ha Freud egy konkrét példájával összehasonlítom.

Freud az említett munkájában mesél egy különleges álmot és fűz hozzá értelmezést is. Szavai szerint: „ Az egyik nőpáciensem kezelésének ideje alatt elvesztette az apját. Az egyik álmában megjelenik az apa és azt mondja: „Negyed-tizenkettő van, fél-tizenkettő van, háromnegyed-tizenkettő van.” Ennek a különlegességnek az értelmezése során az jut az eszébe, hogy az apa örömmel vette, ha felnőtt gyermekei a közös étkezési időpontokat pontosan betartották. Ez biztosan összefügg az álomelemekkel, de felveti a gyanúját annak is, hogy részt vesz ebben az eddig szorgalmasan elnyomott ellenszegülése a szeretett és becsült apjával szemben. További asszociációkkal (ezen belül szójáték: Urmensch-ősember illetve Uhrmensch-óramondó ember) végül is oda jutnak, hogy az álmodó kívánsága az, hogy lássa az apját és ez az álma ezt a vágyát teljesíti.”

Én azonban ezt egy figyelmeztető álomnak tartom.  Az apja halála a pácienst mélyen érintette és gondolatait a földi dolgokról a földöntúlikra terelte. A halál utáni élet témája foglalkoztatja. A földi élet csak előkészület az égi örökéletre. Ez úgy hangzik, mintha az apja figyelmeztetné: Az életed véget ér! Használd ki az idődet! Hamarosan üt a 12-ik óra (a szellemek órája). Hamarosan véget érnek napjaid! Zseniálisan történik az idő sürgetésének kifejezése: „Negyed-tizenkettő van, fél-tizenkettő van, háromnegyed-tizenkettő van.” Itt az ösztön és gátlás közötti neurotikus harc fejeződik ki szenvedés formájában, értve a szenvedését ennek a betegnek. Erő sürgeti élvezetre és életörömre, egyebekről való lemondásra és legyőzésére. „Mondjál le a földi örömökről, készülj az Isten előtti vizsgára, az örökkévalóságért.”

Ez egy vágyteljesülés lenne? Én ebben az álomban csak a lelkiismeret hatalmát látom. Én érzem a gyötrő szorongást, észreveszem a kínzó megbánást egy elhibázott, vagy elvesztett élet miatt, én hallok egy jajkiáltást, ami engem együttérzéssel tölt el. Ez az álom egy figyelmeztetés és egyidőben elárulja nekünk ennek az álmodónak a jövőjét is. A továbbiakban az aszkézis és a lemondás ösvényére fog térni. Az égi örömök reménye miatt el kell, hogy kerülje a földieket. A páciens álomvilágában mint egy lángnyelv utal a vég-re, amiben mindahányan osztozunk.  És mi az álom értelme? Az álom megoldást keres megoldhatatlan feladatra. Tulajdonképpen megmagyarázhatatlan, mint az ember rejtélye, és mégis átlátható , ha az ember nem előre gyártott véleményből indul ki.

Az álom egy olyan áramlása a lelkünknek, amelyik a lelkiismeret szűrőjén keresztül kikutathatatlan mélységből száll a magasba. Minden elalvás egy meghalás, minden felébredés egy újjászületés.

A nap folyamán elfelejtkezünk a meghalásról, a nappal lármája túlharsogja a lelkiismeret hangját, az álom figyelmeztet minket a folytonos „Memento mori”-val.

Így halunk meg megszámlálhatatlan alkalommal, ugyanígy megéljük megszámlálhatatlan alkalommal a nagy leszámolást és nézzük át vizsgálgatva és mérlegelve, rettegve és megbánva a múltat. Minden éjszaka a gondolatok tisztítótüze. Bennünk van a menny és a pokol a vádló és a bíró.

És minden álom ennek az elkeseredett küzdelemnek képét viseli, minden álom annak a bizonyítéka, hogy az emberiség, önmagát túlhaladó, nemsejtet nagyságba akar terjeszkedni.

Minden esetre köszönettel tartozunk Freudnak, hogy az álom világába vezető utat megmutatta és zseniális felfedezésével az első fátylat ellebbentette, amelyik az álom lényegét takarta. Mára az álomfejtés nélkülözhetetlen segédeszköze lett a lélekgyógyászatnak. Aki lélekorvos akar lenni, annak el kell sajátítania az álomfejtés művészetét. Nem is olyan egyszerű ennek az elsajátítása. Ehhez szükségeltetik egyéni tanulás és nagy kitartás. Ehhez kell az elért eredmények lelkiismeretes utánvizsgálata és meggyőződik arról, hogy az (eredmény) azonos azzal, amit arról elképzelt.

Az egyéni tanulás az álmok olvasásához a nyelv (beszéd) megváltoztatott felfogásában, valamint a kétértelműségek kikutatásában, a szimbólumok ismeretében és az álomtorzítás folyamataiban rejlik.

A szimbolika jelentősége az emberi életben még mindig alulértékelt. „Minden művészet szimbolika”, mondja Feuchtersleben. Rajtunk keresztül jár a szimbolika. a nyelv (beszéd), szokások (divatok), taglejtés (gesztus), a gondolatok többé, vagy kevésbé rejtett szimbólumok.

A szimbolika ismerete nélkül az álomfejtés lehetetlen. Freudnak, a modern álomkutatónak a nagy tévedése abban a körülményben érhető tetten, hogy nem tudott megbarátkozni a szimbolikával.

Milyen csodálatosan ábrázolja a biblia a szimbolikát!

És most jön elemzés Mózes első könyvéből, József 2 álmáról.

Ugyanezen az úton járt a görögök álomfejtési művészete. Példaként Artemidoros  (Értelmezés tőlem: Kr. u. II. század eleje táján, egy 5 könyvből álló Álmoskönyvnek (Oneiro-kritika) szerzője. Kiadta Hercher, Lipcse 1864-ben, lefordította Krausz Bécsben 1881.) próféciáit említi.                                                                                               Majd keveset foglalkozik a keleti álomfejtés-művészettel, a török Nassr-ed-din-nel.

Példa a szimbolikára:

Olykor arra kényszerülünk, hogy az álom szituációit és képeit szófordulatokra (szólásokra) vezessük vissza. Az álom a beszédet szó-szerint veszi; nekünk az eseményeket kép szerűen kell tekinteni. Ehhez szükség van sajátos művészetre és sajátos gyakorlatra.

Az elmondottak illusztrálására egy szorongásállapotokban szenvedő férfi álmát mutatja be: „Látok magam előtt egy nagy fából készült Krisztusképet. Egy darabot veszek magamnak belőle.” Ezt az álmot is szimbolikusan kell felfogni. Az álmodó a bensőjében még hívő, sőt szigorúan hívő, kifelé pedig egy fanatikus szabadgondolkodó. Az álmot megelőző napon olvasott egy könyvet, de a lektűr olvasását hirtelen abba kellett hagynia. Nem tudta, hogy miért? Olyan volt, mint egy kényszer. Olyan volt, mint egy tiltás: most azonnal hagyd abba az olvasást! A mélyen levő indíték fellebbenti a fátylat. Ő kivett valamit a belső Istenségéből. A szorongás és vágy jelentőségéről ebben az álomban most nem akar beszélni, csak azt akarja bemutatni, néhány vonatkozásban, hogy mi az alapja az álomszimbolikának. És a szimbolika megértése az alapja az álomfejtésnek.

Már Freud előtt is voltak sejtések a szimbolika jelentőségéről az emberi életben. Schubert és Kleinpaul kutatók hívták fel a figyelmet a szexuális szimbólumokra. Nem különleges az, hogy a nyelvünk nemük szerint megkülönbözteti szavainkat?

Ha az ember álomanalízissel foglalkozik, akkor feltűnik, hogy bennünk milyen mélyen vannak a szimbolikus gondolatok és különösen a szexuálszimbolikus gondolatok. Az álomban minden I-formátum péniszt reprezentál és minden kerek vaginát. De, csak az álomban?

Kleinpaul a művében (“Das Leben der Sprache (11. Band in dem Kapitel “Die’ Psychopathia sexualis des Volkes”, S. 490, 1. c.) rámutat arra, hogy a nyelvünk mennyire szimbolikus és szexualizált. A nyelv nyüzsög a szexuális szimbólumoktól. Az embernek a hím és a női megkülönböztetés soha nem megy ki a fejéből, nem képes látni egy fogantyút (szár-t), vagy lyukat látni anélkül, hogy arra ne gondolna. A kislányt azért nevezik szemgolyónak, mert az írisz maga is kislány. Mivel a közepén egy lyuk van, ehhez nem szükségeltetik anatómia, a fekete a szemben éppen úgy néz ki, mint egy lyuk a szemen. A Lyuk, minden nyelvben elnevezése a nőnek, sőt, már a bibliában is (Genesis (I, 27) Kilyukasztott-nak nevezik, és mivel kicsi a szeme, fiatal kislánynak tekintik.