Eredeti mű: VIII. Compassion. In.: Wilhelm Stekel, M.D.: Sadizm And Masochism Vol.I, The psychology of Hatred and Cruelty; vision press limitid, Saxone House, London, W1; Printed in the United States of America MCMLXIII., 302-339 old

Fordította: Takács Zoltán (2023)

Lektorálta: Bodnár Csilla

EGYÜTTÉRZÉS

Ami az úgynevezett tragikus szánalomban – alapvetően mindenben, ami a metafizikai – a legmagasztosabb és a legfinomabb borzongásig nemes, kellemes hatást kelt, csak az abba elegyedett kegyetlenségtől válik édessé.

(Friedrich Nietzsche)

Az ember első és legfontosabb primitív reakciója, amikor más szerencsétlenségéről hall, a káröröm. Ez a kultúra legáltalánosabb követelményeinek egyike. Nevezetesen, hogy az öröm más fájdalmában rejtőzik. A részvétnyilvánítás szokása és a “legmélyebb együttérzés” kifejezése azt a célt szolgálja, hogy ezt a primitív reakciót aktív túlkompenzációba burkoljuk. Míg a részvétnyilvánításokat csak a legritkább esetben “utasítják el hálásan”, addig vannak olyanok, akiknek valóságosan rettegnek a jókívánságoktól és a gratulációtól. Mintha el akarnák ismerni e jókívánságok őszintétlenségét, és inkább elmenekülnek előlük. Közismert tény, hogy sokkal erőteljesebben és jóval ritkábban örvendünk mások boldogságának, mint az együttérzés, vagyis amikor a szomorúságban osztozunk.

Mivel nyilvánvalóan ismerjük önmagunkat és egoista késztetéseinket, óvatosak vagyunk mások viszonyulásának megítélésében.  A vadászok, mint tudjuk, nem szeretik a szerencsekívánatot. Balszerencsét hoz. A színészek ennél is tovább mennek: baráti érzéseiket átokkal fejezik ki  (“Kéz- és lábtörést!”). Mivel feltételezzük, hogy mindenki az ellenkezőjét kívánja annak, amit szavakkal kifejez, az átokból arra következtetünk, hogy aki mondja, szerencsét kíván.

A civilizációs tendenciák ránk hárítják a “jónak lenni” felelősségét. Az etikai imperatívuszok közül az első azt kívánja meg, hogy a másik sérelme feletti örömünket változtassuk szánalommá. Nem tagadom, hogy az ilyesfajta szublimáció lehetséges. De mindig tudatában kell maradnunk annak, hogy a szánalom mögött kegyetlenség rejtőzhet. A szánalom olykor csupán elfojtás, nem pedig szublimáció. Ha a szánalom szadisztikus elemének ismerete nélkül engedünk az együttérzésnek, gyakran idegen tárgyon éljük ki kegyetlenségünket.

Emlékszem egy gazdag asszonyra, akit a kisvárosban, ahol élt, jótevőként emlegettek. Egyszer azt mondta: “Amikor elégedetlen vagyok az életemmel, meglátogatom a szegényeket. Látom

milyen sanyarú a sorsuk, és hogy minden okom megvan az elégedettségre, a boldogságra “

Ez a szokatlan nyíltság szélsőséges példán keresztül mutatja meg az együttérzés árnyoldalát. Akaratlanul összehasonlítjuk a saját helyzetünket azzal, akit sajnálunk, és egy titkos hang ezt súgja: “Örülj, hogy nem te vagy az, akit sajnálni kell! Mutass együttérzést!”

Köztudott, hogy vannak a szánalomra éhes monomániások. Minden alkalmat megragadnak, hogy kinyilvánítsák együttérzésüket, és minduntalan a szánakozás könnyeit hullatják.

Az analízis sok esetben feltárja, hogy sokan vannak olyanok, akik alapjában véve csak a saját szenvedésüket siratják. A színpad, a mozi, egy szomorú románc, az újságok bőséges alkalmat adnak arra, hogy a saját fájdalmunkat egy másik tárgyon éljük ki. Néha azonban a káröröm és primitív szadizmus rejtőzik az együttérzés mögött. Legbelül ők kárörvendve nézik mások szenvedéseit. Bizonyos belső elégedettséget okoz, ha valaki más fájdalmának tanúja lehet; olyan elégedettséget, amely időnként a szexuális gyönyör érzéséig fokozódik. Akadnak olyan szadisták, akik mondhatni “terített asztal mellé ülnek”. A sors ejtette sebekben lelik örömüket. A fájdalom felett érzett szánalom gyakran csupán közvetett módja elfojtott szadista késztetéseik megélésének. Ez elérheti azt a pontot, amikor már teljes érzelmi életüket uralja. Az együttérzés tárgya változik, titkos tudattalan attitűdök alapján lesz más és más. Egy pedofil vagy egy olyan ember, akit a „gyermekkínzás” fantáziája gyötör, akár a bántalmazott gyerekek védelmére társaságot is alapíthat, vagy legalábbis tagja lehet ilyennek. Egy gerontofil szánalomra méltónak találhatja az idős emberek sorsát. A túlértékelés eszméje a kóros szimpátiában jut kifejezésre.

Az együttérzés ilyen esetekben rendkívül erős affektusról árulkodik, amely szűkszavúsága miatt tesz bennünket gyanakvóvá, és úgy tűnik, analízisre (terápiára) szorul. A valódi együttérzés nem ismer kivételt. Minden bánatra egyformán kiterjed. Vannak, akik monomániás együttérzést mutatnak, például csak a bántalmazott kisgyermekeket sajnálják. Ha bántalmazott gyermekről olvasnak az újságban, patakokban folyik a könnyük, felháborodásuk nem ismer határokat. De ha ugyanebben az újságban arról adnak hírt, hogy Magyarországon felnőtteket kínoznak, mészárolnak le, ez a legkevésbé sem hatja meg őket. “Nem az én dolgom.” – mondta egyszer egy angol. A rendszerén kívül esik. Őt kizárólag az éhségtől szenvedők érdeklik, és az “éhínség kiáltása” hozza működésbe a könnymirigyeit és a pénztárcáját. Kiváltképp, ha az éhezés híre egy egzotikus, távoli országból érkezik. A saját, szükségben élő munkásainak sorsa nem érinti meg. Egy ismert emberbarát aki a háború előtt milliókat adományozott jótékony célokra, de egy alkalmazottjával alkuba kezdett, ha az némi béremelésért könyörgött. A filantróp elmagyarázta, hogy a vállalata tönkremenne, mivel a többi munkás is fizetésemeléstkövetelne. Ezer kifogást talált, hogy megnyugtassa a lelkiismeretét. Ugyanakkor tisztán látszott a káröröm mosolya, amely az erős ember belső elégedettségéről árulkodott, hogy a gyengével játszhat.

A fanatikusan jótevők mindig gyanúsak. Sok a rejtegetnivalójuk. Az elsődleges gyűlölet csekély alkalmakkor áttör, és leleplezi a jóságot, azaz a kudarcba fulladt túlkompenzációt. A mélyen együttérzők között számos állatbarátot találunk.

Többször is felhívták a figyelmemet arra, hogy a gyilkosoknak, különösen a tömeg- vagy sorozatgyilkosok feltűnő vonzalmat tulajdonítanak az állatok iránt. A rejtélyt a kriminológusok nem tudták megmagyarázni. Például Schenk, aki nőket gyilkolt, galambokat tenyésztett. (Számos lírai hangú verset is találtak a papírjai között.) Más gyilkosok megható vonzalmat mutattak a kutyák iránt. A mizantrópok között sok fanatikus állatbarát. Hajlamosak azt állítani, hogy a kutyák hűségesebbek és jobbak, mint az emberek. Az embergyűlölet mindig az állatok iránti szeretettel párosul. Sok mizantróp kivonul az emberi társadalomból, és csak az állatainak él. Mások minden együttérzésüket az állatokra sugározzák, míg az emberi szenvedés hidegen hagyja őket.

A következő elemzés egy ilyen esetet tárgyal.

1. esetszám. Helene X. asszony negyvenéves, sápadt, aszténiás testalkatú, egészséges családból származó nő, aki egy bizonyos eseményhez kapcsolódó kényszeres álmokról és kényszeres gondolatokról panaszkodik.

Ugyanezen év tavaszán látott meg a vasútállomás előtt, ahol a férjét várta, egy marhaszállítót. Ökröket hoztak a városba.  Az állatok fáradtnak és megviseltnek tűntek. Az egyik, amelynek letört a szarva, különösen megdöbbentette. Az állat pofáján vér csorgott. Félelmetes látvány volt. A gondolataiban azóta is kényszeresen visszatér az esetre gondolni, sőt még álmaiban is üldözi.

Álmában hatalmas állatszállítmányokat lát. Szekérren viszik a jószágokat a vágóhídra, vagy csordában hajtják őket a halálba. Gyakran álmodik arról, hogy egy utcába téved, és hirtelen egy vágóhídon köt ki. Rémülten menekül. Egy másik utcába ér. Ott is egy mészárszék. Tovább rohan. Mindenütt romhalmaz. A menekülés lehetetlen; vágóhidak veszik körül. Olyan álmai is vannak, ahol lovakat hajszolnak a halálba.

Zaklatott az állatokkínzása miatt. Az állat néma, és nem tudja megvédeni magát. Ha meglát egy ló húzta megrakott szekeret, el kell fordulnia. Az utcán félelem kínozza, nehogy ökörszállítót lásson. A villamoson csukott szemmel utazik, hogy semmiféle szörnyűséget ne láthasson.

Panaszkodik a fölötte lakó szomszéd családra. Tapintatlanok, csörömpölnek, csapkodják az ajtót. A két nagy fiú különösen zavarja. Esténként fáradt, alig várja, hogy kipihenje magát, de a sötétben mindig a halálra gondol. Ilyenkor támadnak a kényszeres gondolatok: Meddig kell még élnie? Meddig tart még? A gondolatok csak sötétben rontanak rá, nappal eltűnnek.

Keveset mesél a korai éveiről. Hét testvére közül ő volt a legidősebb. Tizenegytől tizennégy éves koráig szenvedett a portól és a rossz levegőtől. Félt a betegségtől. Amikor hazajött az iskolából, azonnal megkérdezte, szellőztettek-e. Kevésnek érezte a levegőt, szűkösnek a teret. Már gyermekkorában sem bírta a vér látványát. Soha nem kínozta az állatokat ; mindig gyengéd volt, és ma is az. Amikor kínzásról hall, sírnia kell.

Huszonkét évesen ment férjhez, úgy véli, szerelemből. A házasság előtt több jelentéktelen szerelmi kalandja is volt. A közösülés során eljutott az orgazmusig, szexuálisan látszólag teljesen kielégült. A házassága első éveiben sokat szenvedett a férje alaptalan féltékenységétől. Mindig hajlamos volt a búskomorságra. Mindenen felizgatta magát, aztán ébren feküdt, a töprengés nem hagyta aludni. Házassága első öt évében négy gyermeket szült. A gyerekek egészségesek, idegességnek nyoma sincs bennük. Ami ennél is fontosabb, hogy négy abortusza volt. Krónikus tüdőbaja volt, többször is kezelték tüdőgyógyintézetben, ezért a terhesség négyszeri megszakítása feltétlenül indokolt volt. Az abortuszok miatt nem érez kifejezett önvádat.

Soha nem volt különösebben vallásos, olykor eljár a templomba, és jó kereszténynek tartja magát.

Nyugtalanítja, hogy időnként, a legváratlanabb pillanatokban elájul. Először (tizennégy éves korában), amikor az utcán találkozott a keresztanyjával. Ez a mai napig fennáll. Minden orvosi vizsgálat felizgatja. Kimondhatatlan izgatottság vesz erőt rajta, ha orvoshoz kell mennie.

Ezek az izgalmi állapotok máskor is megjelennek; amikor újságot olvas, vagy amikor ajtó csapódást hall. A háború kitörése rettentően felkavarta. A vereségünk és a

katasztrófa depressziót, kényszeres spekulációt okozott („Hogyan történhetett ez?”) és álmatlanság gyötri.

Az utcán gyakran minden furcsának és idegennek tűnik számára. Érzelmei mintha elhaltak volna; már nem érez olyan mély érdeklődést, mint a betegsége előtt.

Zokogva és sírva rohant be a szobámba. Alig tudtam lecsendesíteni és szóra bírni. A Mcidlinger állomás előtt újra látott egy marhaszállítót. Olyan szörnyű volt! Olyan kegyetlen!

Elmesélte az elmúlt két éjszaka álmait. Ismét szörnyűségek gyötörték!

A férjemmel sétálok. Mészárosok jönnek velünk szemben, véres köteleket cipelnek, gyilkoláshoz használhatták őket. Megfordulunk, de ismét egy vágóhídhoz érünk. Keservesen sírva könyörgök a férjemnek, hogy vezessen ki a kegyetlen környékről; becsukom a szemem.

Egy házhoz érünk, amelyen átjáró vezet keresztül. A férjem így szólt: “Már kinyithatod a szemed!”. Egy ódon épületet látok. Egy kép lóg a falon. Odanézek. Borzalom! Egy állatot mészárolnak le! Tüzetesebben megvizsgálom. A kép szürke masszaként olvad le a falról. Már csak egy férfit látok. Karddal átszúrt test fekszik a szemem előtt.

A második álom:

Egy kiskutya rám ugrik. El akarom kergetni ; a ruhám alá bújik, egészen a nemi szervemig. Lefelé megyek. Hívok egy arra járó nőt, hogy segítsen elvinni a kutyát. Rémülten ébredek fel.

Egy harmadik álom:

Nagy csarnok. Egy templom. Épp kivégeznek valakit. De még megkegyelmezhetnek neki. Az utolsó pillanatok. Az emberek sírnak: Ne öljék meg! Kegyelem! Ne öljék meg! Végül jött a hír: kegyelmet kapott.

A kutyás álom önkielégítésre asszociál, majd bár sokáig hiába küzdött a bűn ellen, végül legyőzte. Kiderül, hogy éjszaka maszturbál, reggelre boldogtalan és rosszul van az élettől. Mocskosnak és aljasnak érzi magát. Úgy véli, hogy jelenlegi baja az onanizmus következménye.

Egy gyermekkori (ötéves) élmény jut eszébe a kardos férfival kapcsolatban. Az édesanyja egy nagy képeskönyvet adott neki. Hirtelen megpillantott egyet, amely egy olyan kínait ábrázolt, aki egy görbe karddal vágta fel a saját hasát. A lányt rémület fogta el, és eldobta a könyvet.

Figyelemre méltó gyermek volt. Óvodába járt (négy), amelyet vallásos nővérek vezettek. Volt ott egy ijesztő tekintetű apáca. Nem tudott a szemébe nézni, meg sem mert szólalni a jelenlétében. Képtelen volt legyőzni a félelmet, pedig a nővér nagyon barátságos volt, sokat törődött vele.

A meidlingi eset óta altatót szed. Már nem él át orgazmust, aminek nem tudja az okát.

A háború idején borzasztóan izgatott, az együttérzés nem hagyta nyugodni. Férjét besorozták volna, de felmentették, mert sürgős szükség volt rá egy hadianyaggyárban. A felmentés azonban csak három hétre szólt. Szüntelenül aggódott, és lelki szemeivel a csatatéren, sebesülten látta a férjét.

Az otthonával szemben volt egy sürgősségi kórház. Figyelte, ahogyan beviszik a sebesülteket, sőt a műtőbe is belátott. Rémes idők voltak, kimondhatatlanul szenvedett. Együttérzett a szerencsétlen katonákkal.

Egy másik jellegzetes álom jut eszébe:

Egy abortusz miatt gátmetszést kellett végezni. Álmomban nem én voltam, hanem a lányom, Helene (tizennégy és fél éves!). Kétségbe voltam esve, és folyton az járt a fejemben: hogyan jutott idáig a gyerek, s hogyan fogja ezt feldolgozni?

Négy abortuszát súlyos traumaként éli meg. Ha meglát egy kisgyereket, eszébe jut: az ő gyermeke is ennyi idős lenne! Vagy: Lehet, hogy ilyen lenne ő is!

Rettegett minden szüléskor. Részletesen beszél az orvosoktól való félelméről.

Most olyan fontos megállapítások következnek, amelyek betekintést nyújtanak a parapátia pszichogenezisébe. Az apja dühös férfi volt, tizenöt éves koráig mogyoróbottal verte. Rémülten nézte végig, amikor a fiatalabb testvérét is megverték. Otthon mindig veszekedtek. A brutális apa állandóan szemrehányásokat tett az anyjának, amikor teherbe esett. “Mást se tudsz, csak gyereket szülni!” Minden apróságért megverték. Egyszer azért is, mert egy kanál a padlóra esett, és nem vette fel azonnal.

Az álomvilág változatlan erővel kínozza.

Egy álom:

Egy nagy henteskocsit láttam. Rajta egy egész tetem. A bőrét lenyúzták. Aztán egy szekérnyi disznót láttam, és arra gondoltam: “Szerencsétleneket épp a halálba viszik”.

Aztán sok embert láttam. Körülálltak valamit. Kíváncsiságból odamentem. Egy nagy állatbőr volt. “Valami szörnyű szerencsétlenség történt.” – gondoltam.

A régi (értékes) könyvespolcunk előtt álltam. Hirtelen a vitrin üvegládává változott. Halottaskocsivá. Az villant át az agyamon: “Engem temetnek”. De a szekrény vagy a kocsi összezsugorodott. Egyre kisebb és kisebb lett. Arra gondoltam: “Hogyan fogok elférni ilyen kis helyen?”

Míg az első álmok számunkra jól ismert motívumokat tartalmaznak, az utolsó álom mintha egy terhességi fantáziát testesítene meg. Tudjuk, hogy az abortuszok miatt folyamatosan szemrehányást tesz magának. A következő álom megerősíti ezt a nézetet:

Templomban vagyok, az oltárhoz akarok menni. A sógornőm azt mondja: “Épp most zárt be. Előbb imádkozz! Aztán mehetsz csak az oltárhoz.”

Minden egyes terhességet a halál előérzete kíséri. Az utolsó szülésre egy szanatóriumban került sor. A műtőbe kellett volna mennie. Vonakodott, de bevitték. A kilincsbe kapaszkodott, szinte megőrült a félelemtől. Úgy érezte, mintha mészárszékre hurcolnák.

Ma nagyon boldog, mert a bécsi állatvédő egyesületnek sikerült elérnie, hogy a hatóságok betiltsák a szöges nyakörvek használatát. Szerencsétlen kutyáknak ez az egyik legnagyobb kínzás.  Ugyanakkor rádöbben, hogy az emberek szenvedéseiről szóló újsághírek hidegen hagyják. Egész nap az állatok kegyetlen mészárlásán mereng. Elképzeli a kínzó halálfélelmüket, míg a véget várják. Miért nem találja már fel valaki a fájdalommentes halált? El kellene őket kábítani vagy árammal végezni velük.

Tegnap a kislányával sétált. A piactéren, ahol lakik, állatmérlegek sorakoznak. Éppen akkor ért oda, amikor egy lovat mértek. Felsikoltott és elrohant. A lovat biztosan le akarták vágni. Elutasította az ellenvéleményemet, miszerint a versenylovakat is mérlegelik. Nem!  Halálraítélt állat volt. A következő pillanatban azonban már a gyönyörű jószágról beszélt.  A csodás tekintetéről. Hogyan képes valaki megölni egy lovat?! Olyan ártatlanul néznek az emberre. Nem tudja elfelejteni a ló látványát. A bőre sebesre dörzsölve. Talán a munka miatt. Szánalmat ébreszt benne. Aztán álmában lovakat lát, a bőrükből kivágott darabokat vagy egész testrészeket, a hasukat, de még mindig körbe-körbe rohangálnak.

Mindezt a Meidlinger állomáson szerzett benyomásoknak tulajdonítja. Az első emlékei után érdeklődöm. Megtudom, hogy a háza mellett, ahol korai gyermekéveit töltötte, egy hentesüzlet volt. Mindig oda járt (négy-öt éves korában), amikor az ökröket az udvaron levágták. De csak egyszer látta közvetlen közelről, ahogy a mészáros lesújt egy kalapáccsal az állatra, majd a nyakánál átvágja az artériát. A falu összes gyereke érdeklődve nézte. Ő befogta a fülét, összeszorította a szemét, és üvöltve kérdezte: “Meghalt már? Meghalt már?!” Ezután érdeklődve nézte, ahogy megnyúzzák és feldarabolják.

Ez az első utalást szadista hajlamára és az első meghatározó benyomást gyermekkorából. A következő asszociációk az apára vonatkoznak, így valószínűvé, hogy a legkorábbi szadista fantáziái az apjára irányultak.

Egy álom:

Sötét, mély víz mentén sétálok. Örvényeket látok. Félek belenézni, rémisztő a mélység.

Állítása szerint már gyerekként is félt a mély víztől.

Emlékszik, hogy már gyermekkorában is látomása volt elalvás előtt: mély, iszapos, nyálkás víz. A félelmetes kép elalvás előtt jelent meg. A saját lelke mocsarát látja. A felismeréstől való félelem fejeződik ki az álomban.

Egy másik álom a megtisztulásra vezethető vissza:

Kimostam a szennyest, és megyek, hogy kiteregessem, de elkéstem. Minden kötél tele van mások szennyesével.

Látható, hogy sok a szennyese, amit nehéz kitisztítani.

Gyermekkorának (hat) fontos élménye jut eszébe. Az anyja olvasta az újságban, hogy egy dühös apa a falhoz csapta a gyermekét. Betört a koponyája. Ez a történet nagyon felkavarta (Egy gyermeket megöltek!). Amikor a templomban volt, kényszeresen erre a jelenetre gondolt. Még ma is erre a gyermekre asszociál, ha a tömjénfüstöt érez.

A vérző szentek és vértanúk legendái is megrendítették. Hosszú ideig képtelen volt a Megváltó vérző képére nézni. (“Ó, szentséges, vérző fej . . .”)

Mindig rendkívül élénk volt a fantáziája. Csodás meséket talált ki. Hercegnő volt; határtalanul gazdag; hatalmas park övezte kastélyban élt.

A valóság kiábrándító. Férje már a jegyességük alatt is gyötörte a féltékenységével. Később, a házassága során gyakran hetekig egyedül volt. A férje sokat utazott a munkája miatt. Álmodozással segítette át magát a magányos időszakokon.

Amikor szanatóriumban feküdt, még többet álmodozott, így a valóság minden értékét elveszítette.

Nagyon korán kezdett maszturbálni, de arra már nem emlékszik, hogy milyen fantáziái voltak. Mára teljesen apatikus, és gyakran megtagadja férjétől a közösülést. A férfi néhány nappal korábban tért haza egy hosszú távollét után. A nő az állomáson várta. Egy fáradt, elnyűtt lovat vezetett. Az asszony jókedve elillant. Nem tudta türtőztetni magát, sírva fakadt. (Akkor is sír, ha fedett szekeret lát. Lehet, hogy belül állatok vannak.) Hogyan is gondolhatott volna a közösülésre ilyen körülmények között? Sírva utasította el a férje közeledését.

Együttérzése csak az állatokra terjed ki. Soha nem gondol beteg emberekre, gyerekekre.

Világosan elmagyarázom, hogy az állatok a saját életét szimbolizálják. Tudomásulveszi. Gyakran így beszél magáról: “Olyan vagyok, mint egy fáradt, elnyűtt ló”.

Sok gyermeke teher a számára. A háború alatt kimerült. Hagyta volna, hogy elvegyék tőle az utolsó (negyedik) gyermekét, de az orvos addig halogatta az abortuszt, míg már túl késő volt. Most itt van egy bájos tizenhárom éves lányka. Szíve öröme. Gyakran mondja: “A másik négy – akiket elvetettek – talán ugyanilyen kedves és szép lett volna.” Minden egyes szülésnél vágóhídra hurcolt állatnak érezte magát.  (Én: áttolás.)

Valóban állat, aki azonosul az állatokkal. Együttérzése önmagára irányul.

Ismét sírva jön be a szobámba, nagyon nehezen nyugszik meg. “Újabb állatszállítót látott?” “Nem – ez a múlt árnyéka.”

Ismét egy sztereotip álom:

Vásároltam. Nehéz csomagokat cipeltem. Újra a régi, sötét ház elé értem. Szürke falak. Minden komor. Egy nagy kapu. Átmegyek a kapun, be az udvarra. Balra megint állatokat vágnak. A kötényembe temetném az arcom. Se hallani, se látni nem akarok semmit! A csomagok miatt nem megy. Aztán egy magas falhoz érek. Ott egy fából épült erkély. Fel kell másznom. Nincs lépcső. Nehezen megy, és a csomagok megint útban vannak. Aztán gyerekeket látok, egy bokorból jönnek elő. Ott egy lépcső. Odaérek, és arra gondolok, miért nem vettem észre az előbb.  

Egy másik álom:

A kertben madarakat etetek. Bátran repülnek hozzám. Aztán jön egy macska vagy egy bagoly, nagy, sárga és fehér pöttyös, és megeszi az eledelt. El akarom űzni. Szívdobogásra riadok fel.  

A második álomban eszébe jut, hogy minden reggel megeteti a kerti madarakat. A szomszéd házban van egy macska. Állandóan lesben áll. Egyszer megsebesített egy fészekből kiesett kis rigót. Darabokra szedte. Szánalomból meg kellett ölnie a madarat. (Megborzong a rémülettől és sírva fakad.) Ez volt az egyetlen alkalom, amikor állatot ölt.

Az első álommal kapcsolatban semmi sem jut az eszébe. Felhívom a figyelmét, hogy a csomagok a lelkére nehezedő teherre utalnak. Sírva vallja be, hogy tizenhét éves korában gyermekgondozónak szegődött egy családhoz. Tanár akart lenni, de az apja nem engedte tanulni. Ebben a házban csábította el a “mester”. A viszony három évig tartott. Sokat szenvedett a féltékenységtől. Képtelen volt végignézni, ahogy a férj megcsókolta a feleségét. Később a férfi eltávolodott tőle. Azt hitte, azért, mert a felesége észrevett valamit. (A feleség valószínűleg betegségben szenvedett. A házassági hűtlenség gyakori kifogása.) Meggyűlölte az asszonyt, és arra gondolt, hogyan tüntethetné el az útból. Fájdalmak között hagyta el a házat

(valószínűleg csak azért, mert a férfi már nem látogatta éjszakánként). Soha semmit nem érzett a férfi iránt, csupán megszánta, olyan sokat könyörgött. Később gyakran összefutottak az utcán. A férfi megpróbálta rávenni, hogy folytassák a viszonyt, de ő büszkén visszautasította.

Ezt a “mocskos” történetet mélyen elfojtotta, bár a férjének bevallotta. Így már érthető a férfi féltékenysége. Sokszor tett neki szemrehányást, hogy még mindig a másikat szereti. Azt gyaníthatta, hogy nem tudja úgy kielégíteni, mint az első szeretője, aki iránt, elmondása szerint, nem érzett semmit.

A viszonya előtt csak ideális kapcsolatai voltak. Tizenhárom évesen egy tizenöt éves katolikusba volt szerelmes.

Azt képzelte, hogy a férfi halott, megcsókolta, mire a férfi hálásan kinyitotta a szemét. “Szeretlek.” – suttogta. Később, ahogy jobban megismerte, a varázs elszállt.

Boldog volt a fantáziavilágban, sosem irigyelt egy gazdag gyereket sem. Megvolt a saját paradicsoma. Lefeküdt a fűbe, és a természet beszélni kezdett hozzá. Ez a világ volt számára az aranyhal. Virágokkal rakta tele a vázákat, és hercegnőnek képzelte magát.

Egy tiszta, szeretettel teli életet álmodott magának. Igaz, az onanizmus megmutatta, hogy egy állat is lakozik benne. A vadállatot mindenáron el kell pusztítania.

Úgy véli, hogy a házassága kötötte le. A férje utazó. Ő is szeretne világot látni, és gyermekeit láncszemnek érzi. Sokszor tompa gyűlölet támad gyermekei iránt. Nagy szerelmi románcról álmodott. Egyre inkább öreg és a kritikus időszakban áll. Ő már nem fogja megtapasztalni a romantikát. El kellene szakadnia a fiatalságától, és borravalót kellene adnia az álmainak. Erre képtelen, és fellázad az élet prózaisága ellen.

Fejfájásra panaszkodik, amely még éjszaka is jelentkezik, amikor álmából felébred. Az erős nyomás a fejben az elfojtott gyűlöletet jelzi.

Az álmok variációkat mutatnak:

A gondnok földszinti lakásában voltam. Egy ládában állatok voltak, köztük egy hatalmas nyúl. Beleborzongtam a gondolatba, hogy egyszer majd őt is megölik. Fájt az állat szenvedése.

Egy kertben egy fiatal hentessel találkozom. Úgy érzem, mészárolni készül. Rákiáltok: “Várj, amíg elmegyek!”

Egy meredek lejtő ülőhelyekkel. Leülök az egyikre, és lenézek a lejtőre. Félek, a korlátba kapaszkodom. Félek, hogy az ülés lecsúszik a mélybe.

Ebben az országban vagyok. Egy csendőr megbilincselt bűnözőt visz. Meredek hegyről kell leereszkednie, kemény munka [akadályokon átverekedni magát]. A bűnöző olyan élesen és furcsán néz rám, hogy félek. Félek, hogy rám esik. Egyszerre házzá, szobává változik a hely. A fiatal bűnözőből idősebb, szakállas férfi lesz. A keze csupa vér. Beteg ember. Azt hiszem, értem, miért vitték el.

Ezekben az álmokban az állat (nyúl) először jelenik meg fallikus szimbólumként, amely egyértelműen utal a kasztrációs komplexusra. A nő fél a lelke mélyére nézni (ülőhely a lejtőn). Bűnözőt cipel magával. Nagyon kemény munka. Az álomban arra a felismerésre jut, hogy nem bűnöző, hanem beteg. A „kemény munka” [az eredetiben: sürögni ; keményen dolgozni ; nyúzni] szó választása fontos. Az állatok megnyúzása nagy szerepet játszik a fantáziájában.

Ma már nehezen beszél. Sok mindent szeretett volna még mondani, de csak most némán fekszik. Hirtelen felül és keservesen sírni kezd. Nem tudja elmondani, miért. A férjéhez való viszonyáról kérdezem. Így kiált: “Ő nem ért! Neki nem mondtam volna el, amit önnek bevallottam. Bárcsak olyan lenne, mint ön!” (az átvitel kezdete). Ezután következnek a legidősebb (tizennyolc éves) fiára vonatkozó megjegyzések, aki nyíltan parapatikus, akárcsak a lánya, aki szintén rémálmoktól szenved.

Ma valamivel nyugodtabb. Gyászolja elvesztegetett életét. Keres egy lelket, aki megérti.

Az állat-álmok folytatódnak:

Egy macskát láttam otthon. Nagyon szép volt, a szőre csodaszép. Mint egy rókáé. Megijedtem és kiutat kerestem. Azt mondtam a férjemnek : “Nézd azt a macskát! Nagyon ijesztő!” Kinyitom az előszobaajtót. A macska a kémlelőnyíláshoz ugrik, és megpróbálja magát átpréselni a szűk nyíláson. Kinyitom a szobaajtót. Mintha egy második, sebesült macska feküdne véresen a folyosó padlóján. Az első macskát kiengedem a kertbe.

Ehhez az álomhoz nincsenek asszociációi. Látható a nagy fallosz (rókafarok) motívuma, amely egy szűk lyukon próbál átjutni. Utalás a pénisz okozta fájdalomra. A második véres macska a kasztrációt szimbolizálja. Óvatosan kell értelmeznünk. A második macska a megsebzett ökörre emlékeztet (véres pofa, letört szarv).

Sírva meséli, hogy újra állatkínzásról olvasott az újságban. A tehervagonok túlterheltek, a szerencsétlen lovak szenvednek a zsúfoltságtól. Több embernek kellene tiltakoznia az állatok bántalmazása ellen. Az emberek kegyetlenek! Csak a jólét és a kielégülés érdekli őket. S ezek a mai nők! Üresek, mind csak a luxust akarja. Púderezik, elcsúfítják magukat, hogy elcsábítsák a férfiakat. Megborzong a gondolattól, hogy a fiai ilyen könnyűvérű nők hálójába kerülhetnek.

Itt bukkan fel az eddig eltitkolt féltékenység és a Phaedra-motívum, amelyek jelentős szerepük lehet.  

Távozásakor meglepő lendülettel – olyan gyorsan, hogy nem tudom elhúzni – megcsókolja a kezemet.

Ma félelmetesen izgatott. Eljött a terápia vége. Sírva utasít el minden magyarázatot. A kézcsókban már felismertem az átvitel kezdetét. Elmagyarázom neki a jelenséget. Nem, ez nem az! Ez szenvedélyes szerelem. Nem kellett volna hozzám fordulnia. Már az első napon ráébredt, én vagyok az ideálja. Elmagyarázom, hogy olyan állapotban fordult hozzám, amelyben bármilyen szerelemre nyitott volt.

Az ülés magyarázatokkal telik.

Az állati álmok megszakadnak. Olyat álmodott, amit nem tud értelmezni; a férjemet látom, amint sebesülten, egy hordágyon emelik ki egy vasúti kocsiból. Rettenetesen izgatott vagyok, így szólok: “Végre!”, azaz hogy végre gondoskodhatok róla. Erre ő: “Mi az, hogy végre?!”

Most tör át az igazság. A férje is az állat motívumban rejtőzik. Eljátszik a gondolattal, hogyan tudná őt is eltüntetni az útból. Elégedetlen. A közösülés teher. A férfi nem érti meg. Számos panasz jelzi a férj és feleség közti mély szakadékot. A férfi a ház zsarnoka. Mindennek úgy kell mennie, ahogy ő akarja. Veri a gyerekeket. Jó ember, csak dühös, haragtartó. Csak akkor az asszonyé az egész ház, amikor a férfi elutazik. Ez a megnyugvás ideje. Retteg a vasárnapoktól. Mindig arra gondol, hogy a férje egy vasúti balesetben meghalt.

Most tudatosul benne először, hogy már régóta nem szereti a férfit. Bevallja, hogy néha gyűlöletet érez iránta. Minden szeretetvágyát az állatokra vetíti. Szereti a benne lévő állatot, a durva szexualitást. Könnyes szemmel vallja be, hogy ég a szenvedélytől. Ez már nem vágy ; ez őrület.

Megnyugszik. Emlékeztetem, hogy az átvitel átmeneti jelenségre.

Az átvitel hatására megfiatalodik. Újra olvasni kezd, könyveket, nem újságot. Érdeklődik a természet iránt. Az állati álmok egy időre eltűnnek, de vonatozni még nem tud. Attól fél, hogy Meidlingben ismét marhavagonokat lát.

Az álmai:

Egy nagy kádban gyermeket fürdetek. Félek, hogy megfojtom, ahogy fogom.  Eszembe jut, hogy nem akartam gyereket, mégis van: egy másik.

Megjelenik a gyerekekkel szembeni régi gyűlölet, másrészt a fantázia, hogy gyermeke lesz – tőlem.

A második álom:

A házunk előtt valamilyen népünnepély volt. Az emberek oszlopot állítottak, rajta egy virágokkal és szalagokkal díszített feszület. Azt hittem, hogy a ház urát ünneplik, mert  felszerelt egy antennát, amin át zenét hallgathatunk a rádióban.

Ezzel az álommal kapcsolatban nincs asszociáció, csak a rádióantenna. A fiai egy rádiókészüléket építenek, antennát is szerelnek hozzá. Gondolatai a legidősebb fiúra terelődnek. Feltűnően jóképű, magas. Ismét szorongás a jövője iránt. Az oszlop fallikus szimbólum. A feszület is az: fájdalmas fallikus szimbólum.

Az állati álmok eltűntek; csak nagyon ritkán gondol a lovakra. Tegnap a szabadban ájulásos roham tört rá. Új fantáziavilágban él. Szüntelenül velem beszélget, az életéről mesél. Számára én vagyok a Krisztus – a megváltója

Álmai megváltoztak:

Álmomban egy tüzes, erős, fekete lovat láttam. Minden akadályon átugrott. Felemelő látvány volt.

Víz szélén álltam. Piszkos, sárgásbarna volt az alja. A lányom belement, de teljesen tisztán jött ki. Kemény volt az alja.

Egyfelől a lánya esetleges bűnbe esésére, másrészt valamiféle veszélyes átalakulásra vonatkozó gondolatok, amelyet sértetlenül szeretne átvészelni. Szenvedélye, amelyet pompás lóként lát, minden akadályt leküzd.

Álmodott:

Egy szekeret húzó lovat láttam. A rakomány túl nehéz volt, a ló nem bírt vele. Hirtelen felágaskodott, de láncok visszarántották. Többszöri hiábavaló próbálkozás után sem tudott elszabadulni. A földre zuhant. Kicsavart pózban feküdt. Arra gondoltam: “Hogy feküdhet így egy ló?”. A kocsis kedves volt a lóval, megsimogatta és meglazította a láncait. Itt megszakad az álom. (A nő aktuális lelki állapotáról és vágyairól szól.)

Az értelmezés nyilvánvaló. Ő a házassághoz és a kötelességeihez láncolt ló. Hiába próbál szabadulni. Én pedig az vagyok, aki élete szekerét irányítja. Gyengéden kell bánnom vele, és ki kell szabadítanom a házasság és az erkölcs kötelékeiből.

Szemrehányást tesz magának az átvitel erőssége miatt. Mindig hideg nőnek tartotta magát. Most pedig melegség áramlik a testében. Kínozza, heves önváddal ostorozza magát. Szánalmas, megvetendő ember és ezt nekem is ki kell fejeznem.

Most ismeri fel, hogy a szenvedély a benne lévő állat. Elnyomta, kínozta. Küzdelme elsősorban az onanizmus ellen irányult. Annyira izgatott volt, hogy újra maszturbálnia kellett, amit csak vonakodva vall be (megvetném, és soha többé nem nyújtanék segítő kezet).

Egy második álom az analízissel szembeni ellenállását jelzi:

Egy tengerimalacot látok, a bőrét lenyúzták, hogy beleláthassunk. “Miért kell egy tengerimalacot felnyitni?”

Egy ideje ez az első állat-álom. Rémületnek most nincs jele. Már nem fél az utcán a hentes kocsiktól; a mészárlásról szóló álmok eltűntek. A tengerimalac-álom az analízissel szembeni ellenállását fejezi ki. Visszatér a megnyúzott állat motívuma.

Azért jött, hogy egy korai, az első élményéről beszéljen. Nagyon nehezen, vonakodva kezd bele. Soha nem tudja elfelejteni. Rámutatok, hogy szerette a férfit, és minden bizonnyal több érzést-élményt élt át a karjaiban, mint a férjével. “Megértett. Jobb ember volt. Jó könyveket és verseket is olvasott. Beszélgetett is velem róluk. De soha nem tudtam magamnak megbocsátani a bűnt!”

Nyilvánvaló, hogy még mindig a szeretett férfira gondol. Ezt el is mondom. Bevallja, hogy van egy visszatérő álma, amelyben vele közösül (aki a kapcsolat során gyakran a férjévé változik). A férfi felesége rendre felbukkan, és ujjal mutogat rá, fenyegetően.

Könnyes szemmel vallja be, hogy a szóban forgó férfi két évvel ezelőtt meghalt. A férje hozta a hírt. Azt hihetnénk, hogy ezt feloldozásként éli meg (eltűnt a bűn tanúja). Nem, nagyon szomorú. Racionalizálás : olyan fiatalon halt meg, pedig sokáig élhetett volna még (a halál oka: tüdőgyulladás, nem pedig vasúti baleset, ahogy feltételeztem).

A visszatérő álom azt mutatja, hogy a másik férfival való közösülés vágya élő. Ez az oka annak, hogy a házassággal kapcsolatban apatikus. A szeretőjét gyászolja. Az állatok iránti együttérzése csak ürügy arra, hogy kedvére búsulhasson.

Ma is, mint mindig, kétségbeesett. A férje megpróbált közösülni, de az asszony végig érzéketlen maradt. A tény, hogy onanizmuson keresztül jut el az orgazmusig, azt bizonyítja, hogy egy különös fantázia uralkodik rajta. Az álom határozott irányba mutat.

Az ablaknál álltam, és egy vörösbegyet figyeltem, amit egész télen etettem. Rémülten láttam, hogy a macska a közelben leselkedik. Elijesztettem, de a vörösbegy követte a macskát, mintha megbabonázta volna.

A vörösbegy a fia. Az a kényszeres gondolat gyötri, hogy a fiú csalfa nők csapdájába esik, és elveszik tőle.

Egy másik álom az elemzéssel foglalkozik :

Egy halott disznót látok. Arra vár, hogy felvágják. Nehéz belegondolni, hogy kést döfnek a testébe.

Ebben az álomban az utolsó abortuszának jelenetei jutnak eszébe. Az állat levágása az abortuszt és a magzat eltávolítását jelképezi. A vemhes állatok megölésének gondolata a legfájdalmasabb. A mészárlásos, állati álmok mostanra eltűntek. Ellenben sok álomban én jelenek meg.

Például :

A kicsivel Dr. Stekelhez megyek. Meg akarom mutatni a doktornak. Ő nem látszik. Esik az eső, a fejem fölé emelem a ruhámat.

Nyilvánvaló, hogy milyen kicsit akar megmutatni. Az ejakuláció előtti ruha felhúzása egyértelműen kép. Ismét állat-álmai voltak. Ezúttal kissé előrébb visznek a probléma megoldásában. Az első álom:

Egy vasúti szerelvényt látok. Elöl és hátul tehervagonok, amelyeket szarvasmarháknak különítettek el. Mint minden álmomban, a vagonokat ponyvával takarták le, de látni az ökrök fejét, ahogy kibámulnak a vagonokból. Mélységesen együttérzek velük. A szenvedésükre, ahogy süti őket a Nap. Szomjaznak.

Világos, hogy ő szenvedő állat. A napsütés (a fény és a szenvedély) bántja. A következő álommal jóval előrébb jutunk:

Egy ló fekszik az utcán. A hasa csupa vér. A nemi szervét kitépték vagy kivágták. A helyén hatalmas vérző seb. A ló vadul rúgkapált a fájdalomtól.

Kezdettől fogva gyanítottam, hogy a törött szarv egy kasztrációs gondolatra utal. Óvakodtam attól, hogy ezt megemlítsem, mielőtt kellő bizonyítékom lenne. Távol tartja magát a kasztrációról szóló vitától. Soha nem gondolt ilyesmire. Nem irigyelte a férfiakat, sose jutott eszébe, hogy a nemi szervét levágták, tehát kasztrált férfi. Egyetlen emlékként egy gyermekkori eseményt hoz fel. Egyszer egy hatalmas kutyát látott. Egy férfitól szökött meg, akit a környék uzsorása volt. Ha a kutya tüzelt, folyton elkóborolt. Kiherélték. Látta, ahogy vonyítva és véresen rohangál az utcán.

Egy másik álom szintén a kasztrációra látszik utalni!

Egy nagy állatot látok, egy halat vagy egy feltekeredett kígyót. Egy madár csipkedi, mert súlyosan megsebesült, és nem tud védekezni.

Gondolatban mintha egy másik férfi falloszával lenne elfoglalva. Jellemző, hogy szerelme felesége ismét megjelent álmában. Szeretném tudni, hogy az első szerető fallosza nagyobb volt-e, mint a férjéé, de nem kockáztatom meg a kérdést. A közösülésnél megint teljesen érzéketlen volt. Előfordulhat, hogy a bosszúra gondolva nem jutott eszébe, hogy kiherélje a hűtlen szeretőt, hogy letörje a hímtagját?

Van egy megnyugtató álma is, ami azt sugalmazza, hogy legyen elégedett a “gyermekével” (értsd: fallosszal).

Láttam egy nagyon nagy fejű gyereket. Azt mondtam magamban: “A te gyermeked sokkal szebb”.

Még mindig zavarja, hogy állatrakományokkal találkozik az utcán. Beismeri, hogy önkéntelenül is eltereli a figyelmét. Azért olvas, hogy ne lássa őket. Aztán mégis kénytelen odanézni. Szinte keresi, kergeti a lehangoló benyomásokat, és meg is találja őket.

Látott szépet is, amiért aztán nagy hűhót csapott – egy elegáns fehér rendőrlovat, amely büszkén, jókedvűen ágaskodott. Ezúttal örömében fakadt sírva. Szüntelenül könnyeket hullat.

Az öreg feketerigó rikoltását hallva és azonnal kiszalad, hogy megnézze, nem a gonosz macska ólálkodik-e a fiókák körül. A rigófiókák olyan ügyetlenek, és túl hamar hagyják el a meleg fészket. (Felismerhető a fiaival való rokonság.) Az elveszett paradicsomról beszél, az ember bukásáról, majd elfogja a félelem, hogy fiait romlott nők fertőzhetik meg.

Tegnap egy kiránduláson elfogta a gyengeség, enyhén szédült, egy botra kellett támaszkodnia. Most az áttételes fantáziák világában él. Ezt bizonyítja a következő álom:

Dr. Stekel rendelőjében vagyok. Van egy gyönyörű, finom sportpuskája. Segítek neki behelyezni a töltényeket.

Egy másik álom:

Megkérdeztem a férjemet, elmehetek-e táncolni. Megengedte. Egyedül mentem. A fehér ruhámat vettem fel. Aztán a holdfényben magával sétáltam a táncterem felé. Nagyon boldog voltam.

A férje nagyon féltékeny, nem engedi táncolni (ami a könnyelmű nők szórakozása). Az asszony szenvedélyesen szeret táncolni. A táncnak itt kettős a jelentése. A fehér ruha minden korábbi erotikus élmény érvénytelenítését szimbolizálja.

Egy másik álom nagyon felzaklatta:

Nagy és gyönyörű gyászmenetet láttam. A gyászolók páncélozott autóban ültek. Csak egészen kis rések voltak rajta. Nem ismertem fel, kik ültek benne. Meglepett, hogy a férjem nélkül voltam ott.

A férjét temeti, akiről most azt meséli, hogy reggelente gyakran rosszkedvű, morcos. Sokszor gondolt már arra, hogy többé nem adja oda magát neki. Éjszaka barátságos és kedves, reggel pedig mogorván keresi, mibe kössön bele, mintha az éjjel semmi nem történt volna.

A kasztráció témájához kapcsolódik, hogy a nő félt a terhességtől. Elment egy orvoshoz, és biztos módszert akart, mivel addig minden kudarcot vallott, és a közösülés előkészületei minden illúziójától megfosztották. Az orvos kasztrációt javasolt neki, azaz a petefészkek eltávolítását vagy elkötését. Nem tudott dönteni. Mindig is félt a szüléstől. Fiatal lányként azt képzelte, hogy valaki más gyermekét fogadja majd örökbe, így megmenekülhet a szülés fenyegetésétől.

Általánosságban is fél a szenvedéstől. A legkisebb fájdalom is elviselhetetlen számára. Egyszer egy tályogot találtak az egyik verejtékmirigyében. A kötözésnél úgy viselkedett, hogy az orvos azzal fenyegetőzött, abbahagyja a kezelést. A depresszió régebben kezdődött, nem az állomáson történt esettel. Visszaemlékszik, hogy amikor három évvel ezelőtt elkísérte a férjét egy sóbányába, a hotel előtt ült, ahol megszálltak. Keservesen sírt. Az emberek faggatták, mi a baja. Elfogja a sírás, ha a természet szépségét látja. Magányosnak és meg nem értettnek érzi magát. Nincs senki, akivel megoszthatná örömét. Depresszióra és a szorongásra hajlamos.

Iskolatársai egyszer gonosz tréfát űztek vele: “Menj haza, meghalt az anyád!” Hazarohant; az anyja épp dolgozott. Ezt követően az anyja halálának réme kínozta. Félt, hogy egyedül marad kegyetlen apjával.

Bár nem akar a kasztrációs komplexusba mélyére látni, álmaiban ez egyértelműen megjelenik:

Kiveszem a tengerimalacomat a dobozból. A jobb hátsó lába mintha fából lenne. Leesik.

Néhány nappal korábban meséltem, hogy eltört a kutyám jobb hátsó lába. Nagyon érdekelte, mi történt. Ez csupán az álmot kiváltó elem volt. A fallikus szimbólum elpusztítása a következő álomban is megjelenik.

Az álom:

Mély vízben vagyok. Mint egy óceán. Küzdők a hullámokkal. A távolban nagy hajókat látok.  Félelmetes tengeri szörnyek úsznak a vízben. Sötét van, az ég felhős, nem tudok elúszni. Hirtelen a víz kitisztul. Csodás, ezüstös halak ezrei úszkálnak körülöttem. Majd felegyenesedve állnak körülöttem. Néhányan megsimogatják a lábamat. Jólesik nagyon. Olyan sok a hal, hogy sokukat el kell taposnom, ami ezúttal nem zavar.

Küzd a szenvedélyeivel; vad indulatok zaklatják. A szexualitást közönségesnek és lealacsonyítónak érzi. De megváltozik a látásmódja. Megérzi a tiltott szerelem gyönyörét.

Az átvitele nem ismer határokat. Már nem jár templomba. Mindig is kereste Istent, de nem lelt rá. Most az orvos az isten. Hitetlenkedve hallgatja az átvitelről szóló magyarázatomat. Szeret, és tudja, hogy minden rendben lesz.

Az átvitel segítségével rávilágítok a férje jó tulajdonságaira, és mélyebbre hatolok a pszichogenezisben. Felhívom a figyelmét anyai kötelességeire. Ráveszem, hogy hagyjon fel a romantikával, a valósághoz igazodjon.  (Én: értelmezés)

Örül, hogy már szépeket álmodik. Az álomélete teljesen megváltozott. Bizonyítékul itt a következő álom:

Sétálok a gyerekeimmel. Egy kedves kis rétre érünk, ahol csodálatos színekben ragyogó virágok tömege nyílik. A virágok szokatlanul nagyok és pompásak. A gyerekek leszedik a virágokat. Rájuk szólok: “Nem kellene mindet letépnetek! Minden fajtából hagyjatok meg egyet-egyet, hogy ne pusztuljanak ki ezek a gyönyörű virágok “.

Lehetséges, hogy ez az álom is kapcsolatban áll a kasztrációs komplexussal. Nem tud asszociáciálni.  Már egy másik világban él. Nagyon bánja, hogy annyit dolgozott otthon. Úgy tűnik, hogy rejtett bűntudat hajtotta a cselédszerepbe. Nem akart cselédet, bár férje többször is kérte (talán féltékenység a két fiára; gyakori motívum). Tudja, hogy az élete csődöt mondott. Szeretet és megértés nélkül él. Le kell mondania a szerelmi boldogságról, a romantikáról szőtt álmairól. Időnként még eszébe jutnak régi állatos történetei. Ma a Meidlinger állomás környékén egy kocsit látott. Állatokat szállítottak. Nem akart ránézni, de valami ellenállhatatlan erő rávette, hogy megtegye. Észrevette, hogy a rakomány fa; az állatokat csak hallucinálta.

Már gyermekként is szüksége volt a szomorúsággal átitatott hangulatokra. Hirtelen zokogásban tört ki, mert azt hitte, az anyja jobban szereti a többi gyereket nála.

El kellene magyaráznom, miért olyan izgatott, mielőtt hozzám jön. Az átvitelre hivatkozom. Azzal a fantáziával érkezik, hogy új élményben lesz része. Azt válaszolja, hogy mindig ilyen izgatott, ha orvoshoz megy; azaz minden orvosnál ugyanaz a fantáziája. Gyermekkorában az orvososdi tette ki az életét, ami mindig a játszótársak alapos kivizsgálásával végződött. Most az orvostól való félelmét magyarázza. Az orvos sajátos szerelmi állapot kifejeződése. Mindez világossá teszi a szorongásos állapotokat. Mint a “Lueina” kórház szülészetén, amelyet saját szavaival a következőképpen ír le;

Szorongásos állapotaim a Lueina-ban

Miután háromszor otthon szültem, úgy döntöttem, hogy a negyedik gyermekemmel kórházba megyek.

Tizenhárom évvel ezelőtt történt. Szinte egész éjjel nem tudtam aludni, miután este súlyos depresszióba estem, ami belenyúlt az éjszakába. Reggel hét körül a kislányom ébresztett. Kiemeltem a kiságyból, közben észrevettem, hogy szivárog a magzatvíz. A sietve hívtam bábaasszonyt, aki azt tanácsolta, azonnal menjek Bécsbe, az intézetbe. Felhős, fagyos nap volt. A férjem elvitt a kórházba. Miután felvettek, átadtak egy szülésznőnek. Fiatal és nagyon csinos volt, de együttérzésnek nem adta jelét; hidegnek és szívtelennek tűnt.

Nagyon nehéz volt búcsút venni a férjemtől, zaklatott lettem. A szülésznő, mivel a szülőszoba foglalt volt, a műtőbe vezetett. A hatalmas terem sivár volt, és erős honvágy, furcsa félelem kezdett gyötörni; úgy éreztem, mintha csapdába estem volna. Egy nő épp vajúdott, magára hagyva. Nagyon sajnáltam.

A szülésznő egy ágyra mutatott, és szűkszavúan ennyit mondott: “Vetkőzzön le és feküdjön oda!” Aztán elment. Elkezdtem vetkőzni, de amikor már a cipőmet is levettem, hirtelen úgy döntöttem, elszaladok. Hazamegyek. Gyorsan magamra kaptam a ruháimat, és sírva rohantam ki a folyosóra. Ott egy nővér elém állt és hívta az orvosokat. Könyörögtem, könyörögtem, hogy engedjenek el, hisz még nem voltak fájdalmaim, és biztonságban haza tudnék jutni. Természetesen nem teljesítették a kérésemet, brómot adtak, hogy megnyugodjak. Aztán felvittek a második emeletre, a szobámba. Ott nem tudtak rávenni, hogy lefeküdjek. Zavartan rohangáltam fel-le. Semmiképp sem akartam ott maradni. A magzatvíz folyamatosan szivárgott, de nem voltak fájásaim, nagyon aggódtam. A legutóbbi szülésemkor a szülésznőnek kellett magzatburkot megrepeszteni, miután már régóta fájdalmaim voltak. Rettegtem egy rendellenes szüléstől.

Végül délután háromkor jött a férjem, remélve, hogy mindennek vége. Ehelyett teljesen kétségbeesésben, zokogva talált rám. A kezemet tördelve könyörögtem neki, hogy vigyen haza. Ekkor elment azt az orvosért, akit én magam választottam. Megvizsgált, biztosított arról, hogy minden rendben van, és fürdőt rendelt.

Mivel a férjem megígérte, hogy nem megy el, nyugodtabb lettem. Estefelé kezdődtek az első enyhe fájdalmak, majd nyolc óra körül jöttek a tolófájások.

Ez volt a legszörnyűbb rész. Le kellett mennem a szülőszobába, ahol ekkor már volt egy üres ágy. Megláttam, hogy a szegény asszony ott fekszik a szomszéd ágyon. Már rég meg kellett volna műteni. Ekkor szörnyű félelem fogott el. Sikoltoztam, és görcsösen kapaszkodtam az ágyba, amikor a nővér tovább akart vinni, mindenbe belekapaszkodtam, amibe csak tudtam, az ajtógombba, a korlátba, és erőszakkal kellett tovább rángatni. Lent a folyosón egy vízcsapot is megragadtam.

Nem tudom leírni ezt a fajta rettenetes félelmet. Így küzd, védekezik a szerencsétlen állatnak halálfélelmében. Egészen biztosan így érez, mélyen a lelkében, amikor a mészárszékre hurcolják.

Miért kínoztam és gyötörtem magam így a saját félelmemmel? Ha felteszem magamnak a kérdést, úgy érzem, nem a fájdalomtól való rettegés volt, hanem a félelem, hogy a látnom  kell, miféle szörnyűség történik más nőkkel, és hogy amikor fájdalmak között fekszem, nem lesz mellettem senki, aki szeret, aki gyengéden vigasztal. Csak idegen, közömbös emberek lesznek mellettem; emiatt őrjöngtem. Otthon türelmesen viseltem a nagyobb fájdalmakat is.

Furcsa módon attól a pillanattól kezdve, hogy a szülőszobában feküdtem, minden közömbös lett. Két óra alatt minden biztonságban lezajlott.

Szegény férjem aznap szörnyű dolgokon ment keresztül. Miattam.

Mennyire szeretem az én kicsikémet, akit aznap hoztam a világra! Talán azért, mert a létezése kérdéses volt, vagy talán azért, mert olyan nagy rettegés közepette szültem. Gyengédebben, féltőbben kell őt szeretnem a többi gyermekemnél!

Találd meg, drága kis napsugaram, az életben mindazt, ami szép, ami csodálatos! Adj és kapj boldogságot!

Ebben a figyelemre méltó képben nyilvánvaló azonosulást látunk az állattal. Másrészt felismerhető a bűntudat hatása. A nő akkoriban abortuszt akart végeztetni. Az orvos elhárította, és később sem találtak senkit, aki vállalta volna a felelősséget. Ezért akarta megölni a gyermeket! A sugárzóan szép gyermek látványa a többi abortuszra emlékezteti, amit muszáj volt megtennie.

A magányosság és az elhagyatottság érzése világosan kirajzolódik a beszámolójából. Nem szerette már a férjét, belül pedig küzdött a gyermekvállalás ellen. A jámborsága harcban állt a vággyal, hogy halott gyermeket szüljön. Ezért úgy kellett hinnie, hogy Isten akarja megbüntetni.

A lehetőség, hogy a szülés és az abortusz szexuális eseményeket jelentenek számára, nem igazolható azonnal. Az orvosok voltak sajátos szerelmei. Minden szülész tudja, hogy a nők, akik szülését levezeti / akik nála születtek (???), szerelmesek belé, de legalábbis lelkesednek érte.

Az álmok egyre világosabban új irányt vesznek:

Egy kisgyermeket bíztak rám, a karomon vittem. Nem törődtem vele, és azt gondoltam: “Az én gyermekeim sokkal szebbek”. Aztán egy sáros, csúszós útra értem. Vigasztaló, figyelmeztető álom. Vigyázz a veszélyes utakon! A gyermek az analízis szülötte. Az álom egy románc vége, amelyben az orvos játssza a főszerepet.

A következő álom igen jelentős:

Port töröltem a szobában, egy padon álltam, magasan, mezítláb. Ekkor jött be a férjem és egy doktor, aki azonban is hasonlított a háziorvosunkra. Rám szólt:

“Már megint dolgozik?!” Leugrottam a padról, az orvos mellére vetettem magam, és felkiáltottam: “Meg kell tennem!”

Büszke gyönyörű gyermekeire. Végre megcsodálhatja őket az orvos. A férje előtt sem titkolja…; megcsókolja az orvost. A férfi nem tiltakozik.

Az egész életét tönkretette a férje féltékenysége. Ha vonaton ültek, nem mert se jobbra, se balra nézni. Amikor betegen szanatóriumba vonult, egy képeslap miatt csinált patáliát, amelyre betegtársak írták rá a nevüket. Mindenütt csalfaságra, hűtlenségre gyanakodott. Nem beszélgethetett senkivel. Ez megmagyarázza halálvágyát. Ha együtt utaztak, biztos lehetett benne, hogy a férfi – indokolatlanul – szemrehányást tesz valamiért. Zokogott, ha szép helyeken járt, így Velencében a Szent Márk téren is. A férje nekitámadt: “Miért jöttél hozzám, ha ilyen boldogtalan vagy?”. A férje gyakran hangsúlyozza fedhetetlen hűségét, és úgy tűnik, azért bünteti a feleségét, mert nem élhette ki poligám hajlamait.

Egy állat-álomról is előkerült:

A konyhát súroltam fel. Bejött egy állat. Nem volt bőre. Ügyetlenül nyúzták meg, kusza vágások látszottak a testén. Hirtelen az állat Berta lányommá változot. “Szegény gyermekem! Szörnyű fájdalmaid lehetnek!” – kiáltottam fel. A húsába sörétek fúródtak.

Itt látjuk először, hogy az állatot azonosítja azzal a lányával, akit az abortusz megtagadása miatt kellett megszülnie. A lány a nemi szervet is jelképezi, amivel szakszerűtlenül bántak. A sörétek a magömlést jelentik. A lenyúzott bőr a szüzesség házasság előtti elvesztése; vagyis az első szerető szimbóluma, akit képtelen elfelejteni (szűzhártya).

Tegnap látott egy lovat, tele horzsolásokkal. Gyanította, hogy a kocsis megverhette, ezért szemrehányást tett neki. Az asszociációkkból újra és újra kiviláglik, hogy a férjéről beszél, aki sosem értette meg.

Mazochizmusa most már egyértelműen az alávetettségre irányuló szélsőséges akaratként jelenik meg. Mélységesen megbántódott, mert nem engedem, hogy kezet csókoljon nekem, és hevesen tiltakoztam akkor is, amikor istennek nevezett.

Olyan ideálra van szüksége, amit imádhat, és alárendelheti magát.

Az alábbi álma szintén jellegzetes:

Valaki elkergetett egy kutyát. Azt mondtam a férjemnek: “Hogy lehet ilyen hűséges és odaadó jószágot elzavarni a háztól?”. Volt ott egy másik állat is – egy szuka. Láttam, amint közösülnek, és nem tudnak szétválni.

Visszakérdeztem: “Ó! Nem tudnak szétválni?”

Az álmot egy történet előzi meg. A férje egy üzleti útról tért haza. Melegség fogta el.  Mivel az édesanyja korán meghalt, a férfi ifjúsága igen nehéz volt. Az asszony igyekezett megértően viszonyulni. Érdekelte a férfi lelki élete. Megcsókolta, és megkérdezte: “Boldog vagy?”. Ő így felelt: “Igen, ha jól vagy, és tudom, hogy szeretsz”.

Ez elgondolkodtatta. Kis idő után újra megszólalt: „Szeretném, ha mesélnél az életedről. Mintha analitikus volnék.”

“Nincsenek titkaim.”

“Mindenkinek vannak titkai. Te nem ismersz engem, és én sem ismerlek téged. Egymás közelében élünk, de nem együtt.”

Nem értette. De láthatjuk, hogyan korrigálja a férjével szembeni affektív attitűdjét. Közvetett módon, az orvoson keresztül próbál közel kerülni a férjéhez.

Ez az első álom magyarázata. Nem képes a szívéből kizárni a férjét. A férfi túl hűséges és túlzottan odaadó. Egy öreg kutya. Soha többé nem mond le róla. A következő álom nyelvezete még egyértelműbb:

Egy réten csodálatos virágok nyíltak – a pompázó, színes virágágyás. A férjem megengedi, hogy leszedjem őket.

Bűnösnek érzi magát. Jobban meg kellett volna értenie a férjét. Így érthető, miért terhelte túl magát a házimunkával. A halálos gondolatok miatti vezeklés. Tegnap azt mondta neki: “Soha nem tudtam megadni azt, amit vártál.” A férje tiltakozott, rámutatott az erényeire, a szorgalmára és hogy példásan neveli a gyerekeket.

Szadista fantáziáinak eredete nem kis mértékben egy múzeumnak volt köszönhető, ahová gyerekkorában gyakran járt, hogy különböző kínzóeszközöket nézegessen. (Csak úgy mellékesen: mikor tiltják már meg a belépést gyermekek és serdülők számára az ilyen múzeumokba?). Kényszeresen gondol vissza egy képre. Az egyik áldozatot kizsigerelték és a beleiből tekercsbe kötötték.

A templomban is mindig a megkínzott gyermek szadista fantáziája kísérte, amint már említettük. Nem tudott úgy imádkozni, ahogy elvárták. Mindig a kínzás gondolata gyötörte. Mártírrá akart válni. Úgy hitte, hogy a szent mártírok nem éreznek fájdalmat, mert Isten megsegíti őket.

Egész életében a porral hadakozott. Ki nem állhatja, ha besüt a nap a szobába. Nehogy észrevegye valaki a porszemeket. A poros lélek képe, amit nem tud elviselni. Akkor érezte csak boldognak magát, ha mindent alaposan kitakarított. Még a gyermekeit is természetellenesen tisztán tartotta.

Új elem, hogy nem tud haragudni a mostohaapjára. Nyughatatlan igavonó volt (ezt a kifejezést használta), képtelen sokáig egy helyen maradni, mindig valami jobbat remélt, ezért nem maradt veszteg. Sérelmezte, hogy nem értékelték a munkáját. Ambiciózus volt, sokra akarta vinni, mégsem ért el semmit. Sírva kiáltott fel: “Én hoztam rá a balszerencsét!”

E furcsa kijelentés alapja az, hogy az anyja teherbe esett vele, így az apának emiatt el kellett vennie az asszonyt. Boldogtalan volt a házasságában!

Ismét állatokat látott egy szekéren. Ilyenkor mindig ugyanaz a gondolata ragadja magával: “Az állatok tudják, hogy vágóhídra viszik őket. Menekülnének a szekérről, de megkötözve képtelenek rá.”

Így kötődik a férjéhez. Soha nem szabadulhat meg tőle. Soha nem fog leugrani a szekérről.

Egy érdekes álom azt jelzi, hogy tudatalattija saját szimbolikus nyelvét, vagyis az állatok nyelvét használja:

Egy nagy tehenet és egy istállót látok. A fejére fehér kendőt kötöttek. Beszélek hozzá. (“A valóságban is beszélek a tengerimalacaimhoz.) A tehén hatalmas jószág. Elhagyom az istállót; a tehén követ. Hirtelen a földre zuhan. Biztosan megsérült, gondoltam. Vemhes volt. Felébresztem a férjemet. A konyhába megyünk.

A tehén feje forró vízben fekszik, vágott sebbel. Megfogom a fejét, pár zsemlét akarok adni neki. Utánuk kap. A szájába tettem a zsemléket. A fejét szörnyen összevagdosták.

Itt megjegyzi, hogy a tehenek mindig az anyákra emlékeztetik. Ő a tehén, és ételt ad az éhes állatnak. Tüzes a tekintete; az arca ragyog; szerelmes. Táplálékot akar magába tömni. A férjétől figyelmet vár. Fel kell ébresztenie.

Ismételt utalások a kasztrációs komplexusra, amit nem erősít meg (fellációs fantáziák?).

Ez az álom igen ijesztő. Még egy álom, ráadásul egy gyönyörű lóról:

Újra láttam azt a gyönyörű, büszke, fehér lovat. Lovasával a hátán ugrott át egy mély árkot. Egyszer. Aztán még egyszer! Majd újra. Álmélkodtam, hányszor képes rá. Végül a ló eltűnt, és csak a lovast láttam. Átugrotta az árkot.

Nyilvánvaló koitusszimbolika. Még egyszer! A koitus vágyott ismétlését jelenti. Végül a ló eltűnik, csak a férfi marad, aki szintén jó ugró.

Egy másik álmában épp ágyneműt mos. A kislánya fogmosás után beleköp a mosóvízbe, ettől dühös lesz. Nem tud véget vetni az analízisnek, magába fojtja a gyerekekkel kapcsolatos gondolatait.

Hosszú idő után először érez újra “egy kis” orgazmust közösüléskor. Beszélni kezd a házassága boldogtalanságról. Régi sérelme, hogy a férje soha nem fogja megérteni. Ez minden kétségen kívül azt jelenti: Soha nem fogja teljesen kielégíteni!

Sírva érkezik a konzultációs szobába. Nyomasztó képek a házaséletéről. A férjét nem érdeklik a gyerekek. Csak elviszi őket az iskolába, nem kedveskedik nekik, és folyton a kötelezettségeit emlegeti. A gyerekek visszafogottak, amikor otthon van, és csak akkor lélegeznek fel, ha ismét elutazik.

Álmában egy pincében volt a fiával. Egy egér anyát és öt kisegeret. Az egyiket szinte kettévágták. Aztán egy várandós nőt lát az utcán, aki hátul teljesen meztelen és szőrös. Bár csúf, az arckifejezése olyan magasztos, mint amilyen az anyáké.

Ebben az álomban azonosítja először a nőt egy állattal. Terhessége idején érzékeny volt, és csak arra vágyott, hogy férje kétszeresen gyengéd legyen hozzá. A kórház előtti napon a férjével és a sógornőjével sétált. A férj csak a nővérével beszélgetett. Az asszony mélyen megbántódott, fél éjjel sírt. Elvette a szerelmes leveleit, és mindet összetépte. Ez megmagyarázza a kórházban tanúsított zaklatott állapotot.

“A pünkösdi ünnepek viszonylag nyugodtan teltek el. Állati álmai egészen más jelleget mutatnak:

Vadállatok szaladgálnak a kertben. Hármat láttam a pinceablakból. Az egyik egy vadmacska volt, a második sokkal nagyobb, egy hiúz, a harmadik pedig egy tigris. A hiúz odajött az ablakhoz, és izzó tekintettel nézett rám. 

Megijedtem. Megnéztem, hogy jól be van-e zárva az ablak. Még egyet fordítottam a záron.  Az állatok tovább rohangáltak a kertben. Aztán eszembe jutott, hogy a kislányom kint van. Felrikoltottam: “Berta! Berta! Vadállatok vannak a kertben! Hol vagy? Bújj el!” Félelemmel telve riadtam fel.

Látjuk, miként fél a saját szenvedélyétől. A lánya a vagináját jelképezi. Legszívesebben bereteszelné, és megóvná magát az eluralkodó féktelen indulattal szemben.  De vad, szenvedélyes gondolatok és halálvágyak tombolnak éjjelente az agyában. Szinte őrültnek tűnik.

A halálvágy a következő álomban ismét előtör:

Két halottaskocsit láttam. Nagyon nagy volt a forgalom, de a lovak ügyesen átverekedték magukat rajta. Az egyik ló körülnézett. Nagyon csúf, széles, torz pofája volt.

Gondoltam. Illik a halottaskocsihoz.

A ló a férje, akinek a lelke mélyén vasúti balesetet kíván. Degradálja a férfit, rút szájat álmodik rá. Rögtön megtudjuk, miért teszi. Velük szemben él egy tejesember, a felesége egy idős, nem túl vonzó nő. Szeret fiatal lányokkal flörtölni. Egyszer ő is megcsókolta betegünk kezét, talán hosszabban is, mint illett volna. A nő dühösen utasította vissza a közeledését. A férje azonban féltékenységével üldözte. Azt hitte, hogy az asszony azért áll az ablakban, hogy a tejesemberrel kokettáljon. Az utcán egy fiatalemberrel véletlenül rámosolygott, ő pedig viszonozta. A férje ráförmedt: „Egy tisztességes nő nem tesz ilyet!”

Folytonos zaklatásával, gyanakvással megmérgezte az életét, és lehetetlenné tette, hogy őszinte és nyílt legyen. A lelke mélyén szerelemre vágyik. Utolsó álmában ez teljesül be:

Dr. Stekel rendelőjében vagyok. Nagyon sötét van, a függönyöket elhúzták. A keblére borulok, arcomat erős mellkasába temetem. Védve érzem magam. A fiam is a szobában van.

Sosem húzom el a függönyt, bárki bármikor benézhet. Ez nem találkozik a fantáziájával, hiszen álmában egyszer csak sötét lesz a szoba. A fia egy emberként olvad össze velem. Fantáziája ránk, mint két szerelmi tárgyra irányul.

Úgy érzi, elfáradt az élettől. Minden sötét. Pihenésre és mélysötét éjszakára vágyik. Nyomorultul és sajnálja magát.

Azonnal lovas asszociáció kerül elő. Amikor havazik, a szerencsétlen lovakra gondol. Csúszkálnak az úton. Vasárnap boldog volt, mert a lovak pihenhettek. (Aznap ő maga is végre kipihenheti magát.) A madarak etetése is kényszercselekvés. Reggel kirohant a kertbe. Félt, hogy már későn; a madarak éhesen szenvedtek. Bosszankodik a verebek miatt, akik eleszik a vörösbegyek eledelét. (Más nők elcsábítják a fiait.) Úgy véli, hogy az állatok szállítására vonatkozó megszállott gondolatai az éjjel érkező sebesült transzportokkal kezdődtek. Minden olyan furcsa, olyan ijesztő volt, ahogy a rengeteg sebesültet szállító kocsik a sötétben végig zúgtak az utcákon. (Feltehetően azt kívánta, hogy a férjét sorozzák be és a fronton haljon meg. Ezt a lehetőséget nyíltan nem tárta fel.)

Az ülést a férje elleni heves panaszkodással kezdi. A féltékeny férjjel megvert feleség tragédiájáról meséli. Velük szemben egy kapitány lakott, aki gyakran ment könnyűvérű lányokhoz. Nőcsábász hírében állt. Mindig az ablakát bámulta.  A férje észrevette, és heves szemrehányást tett. Többé nem mert az ablakhoz menni. Egyszer a tiszt megszólította az utcán. Az asszony egész testében reszketett, és azt kiáltotta: “Kérem, hagyjon békén!”, és elsietett.

Egy fontos álom:

Egy széles, befagyott patakot látok. Egy hatalmas vízesés is jéggé merevedett. A gát átszakadt, az összes utcát elborította a jég.  Minden csupa jég.

Ez a kép a megfagyott szenvedélyt, szerelmet festi le. Amikor éjszaka felébred, legelő tehenekről fantáziál. Foltosak és vidámak. Nem tudja megfékezni a gondolatait: eladják és lemészárolják őket. Sírni kezd.

Ez az állati fantáziák utolsó darabjainak egyike. Boldogtalan helyzetére és élete céltalanságára gondol.

Néhány napra eltűntek az állati álmok. Helyettük nyilvánvalóan átviteles álmok jelennek meg.

Virágot hoztam önnek. A kályha mellé tette. Száraz szalmaként kaptak lángra.

Önnel együtt nézek ki az ablakon. Fecskék szállnak az égen. “Látja a fecskéket?” – kiáltom. Ön megkérdi: “Hol?” “Rengetegen vannak! Ott fenn! ” – felelem kiáltozva.

Depressziós. Életének nincs értelme. Mit remélhet az élettől? Említem a gyerekeket. Miután egy ideig sírt, bevallotta, hogy gyilkosság gondolata gyötri – magát és a gyerekeket is megölné. Úgy tűnik, ez már jó ideje foglalkoztatja. Elég önző ahhoz, hogy a gyerekeket is magával rántsa. Racionalizálás: a gyerekeknek szüksége van anyára. Úgy tűnik, az állatok iránt érzett sajnálat a saját gyermekei iránti szánalmat jelenti, akiket fel kell áldoznia. A borzalmas tettel a férjét akarja megbüntetni.  (Én: Értelmezés.)

Győzködőm, ismerje el végre hogy a férje jó ember, és hogy a férfi is ugyanolyan súlyosan szenvedett beteges féltékenységétől, mint ő maga.

Bevallja, hogy már évekkel ezelőtt megfogalmazódott benne a gondolat, hogy véget vet az életének, és “magával viszi a gyerekeket”. Racionalizálás: Mi lesz a gyerekekkel, ha meghalok! A különböző állati fantáziák ezt a szilárd elképzelést leplezik. A gyerekek iránti együttérzés (szánalom) megakadályozta abban, hogy véghez vigye szándékát. Igyekszik elhitetni magával, hogy szereti a férjét. Megtört a fantázia varázs, gyökeresen másként kell viszonyulnia az élethez. Meg kell tanulnia feladni a romantikát, hogy valamiféle elsöprő élményben lesz része, és a gyermekeinek kell szentelnie az életét. De a vezeklésképpen vállalt kemény házimunkát is fel kell adnia. El kell fogadnia a férje segítségét.

Teljes átvitelben él. A régóta visszafogott szexualitás most elemi erővel tör elő. Az időnként onanisztikus cselekedetek némi megkönnyebbülést hoznak.

Álmodott:

Hallottam, ahogy egy disznó rémülten visít, mert beszorult valahová. Ijesztő volt.

Különleges állat volt, a szomszédságában nevelték. A kis malacot szalagokkal ékesítették, a gyerekek játszottak vele, igazi házi kedvenc volt. Képtelen elviselni a gondolatot, hogy a disznót halálra szúrják. Biztos egy ügyetlen hentes kínozza majd meg.

Ilyen álmok mindig akkor jönnek, amikor gyűlöli a gyerekeit. A lányok előző nap kérték, menjen velük cipőt venni. Azt felelte: “Majd a jövő most nincs időm.” A lányok hisztériáztak. Dühös lett. Valami vöröset látott maga előtt. Dühösen elindult az egyik lány felé, aki rémülten elfutott. Attól félt, hogy megfojtja.

Álmában egy pohár piszkos vizet látott maga előtt. Kértem (a lányomat), öntse ki, és hozzon tiszta vizet.

Szomorú, hogy ennyi mocsok van a fejében.

Ma ismét állatokat látott, kötélen vezették őket; sírnia kellett. A reakciói gyengék, az izgatottság prolongált visszhangjai.

Gyűlöli a gyerekeket, sokszor bilincsnek érzi őket. Hozzáállása világossá válik számára. Gyűlöl mindent, ami a férjére emlékezteti. Minden rokona gyűlölet tárgya. Racionálisak, szívtelenek.

Fékezhetetlen szenvedély tör a felszínre. Félelmetes gondolatai vannak. Legszívesebben kifestetné magát, pirosra festené az ajkát, és kimenne az utcára. Nem akar meghalni anélkül, hogy megismerte volna az igazi szenvedélyt. A múló életet siratja. A feleség és anya kötelességeire tett utalásaimat megvetéssel utasítja vissza. “Ön kegyetlen! Gúnyt űz belőlem. Szerelemre szomjazom, maga meg tanácsokat ad.”

Visszagondol egy jelenetre, házasságuk második évéből. A férje igazságtalanul tett szemrehányást; ismét ok nélkül féltékenykedett; a nő dühében vissza akart vágni, amikor a kislánya felsikoltott. Dühbe gurult. Abban a pillanatban képes lett volna megfojtani.  

Freud jól ismert megállapítása, miszerint mi, analitikusok csupán a hisztérikus szenvedést tudjuk általános szenvedéssé változtatni, újból megerősítést nyer. “Miért rombolta le az állatokkal szembeni együttérzésemet?! Abban legalább kisírhattam magam. Most az elpazarolt életemet siratom és önmagamat.”

Én vagyok az istene. Szívesen ülne a lábamhoz, és nyalogatná a port a cipőmről. Csodálnia kell egy férfit, ha szeretni akarja. Fel kell néznie rá. Képtelen tisztelni a férjét. “Állati ösztöneiért” isteni szeretettel vezekel. Transzformálja (átváltoztatja) őket. (Én: szublimáció.)

Tegnap elutasította a férje közeledését, megtagadta a közösülést, pedig reszketett az izgalomtól, és vágyott a megkönnyebbülésre. Nem tudja szeretni. A férfi tönkretette a szerelmét.

Elmagyarázom neki, mennyire igazságtalan, és újra kérem, hogy vegye észre a férje jó tulajdonságait.

A bosszúvágya erősebb, mint a józan esze. Amikor nagyon dühös, velem szemben is makacs, újra és újra megkínzott állatokról fantáziál. Két lovat kötöttek egy szekérhez. Szenvedve rohantak.  

A következő álomban azonban állatkínzóként jelenik meg. Egy macskát dobott ki az ablakon.

Vége az analízisnek. Még mindig vannak olyan kényszeres cselekedetei, amelyek a betegség időszakára emlékeztetik. Ha egy udvar mellett megy el, be kell néznie, nem vágnak-e épp állatot.  

Lecsendesedett; megtanulta megismerni önmagát. Gondolataiban az állatok szerepe már közel sem annyira túlértékelt, mint az analízis előtt.

Az együttérző ember ezen elemzésének modellként szolgál. Azt mutatja be, hogyan rejtőzik az együttérzés mögött elsődleges kegyetlenség.

Ezen a helyen megemlíthetném a parapaták áldozataik iránti együttérzését. Köztudott, hogy a melankolikusok hogyan kínozzák családjukat, hogyan taszítják kétségbeesésbe a körülöttük élőket, ugyanakkor szüntelenül panaszkodnak, azt hangoztatva, hogy a saját sorsuk számukra érdektelen; csak a családjukat sajnálják, amiért annyi rosszat kell elviselniük. Az ilyen esetek elemzése során nyilvánvalóvá válik, hogy örömüket lelik abban, hogy zaklatják a körülöttük élőket, és hogy ez a kínzás a betegség tendenciájának része. Érdekes, hogy ezek a tendenciák a nemi érintkezésben impotencia és érzéketlenség formájában fejeződhetnek ki. Egy impotens férfi analízise során kiderült, hogy irigyelte feleségétől a közösülés élményét, és felesége beteljesületlen vágya találkozott a vele szembeni szadista szándékkal. Ez a beteg eközben állandóan panaszkodott: “Könnyen lemondhatnék a közösülésről, de annyira sajnálom a feleségemet. Végtelenül sajnálom!” Az impotencia volt a büntetés.

Később az analízis során bevallotta, hogy már a házassága előtt is az volt a fantáziája, hogy a legmagasabb hőfokig felizgat egy nőt, majd megtagadja tőle a kívánt kielégülést.

Egy ilyen esetet Dr. Missrieglernek köszönhetek, aki rendelkezésemre bocsátotta a következő részletet egy szadista leveléből:

19. eset. Talán érdekli önöket egy úgynevezett „normális alany”:

Elöljáróban: Negyvenes éveiben jár, házas, jó viszonyban él a feleségével. Említésre méltó betegsége nem volt. Magas pozícióban dolgozik, vezető tisztségben egy nagyvállalatnál. Ez, úgy gondolom, említésre méltó. Jól kijön az emberekkel, meglehetősen barátságos, meleg szívű.

Egyedüli gyerek volt, de volt egy jó pajtása, egy nála három évvel idősebb lány, az unokatestvére, aki rabszolgává tette. Más gyerekekkel szemben kegyetlenné vált, ahogy a szülei azóta is mesélik. Emlékszik is néhány ilyen esetre. A szexuális élete nem volt különösebben abnormális. Fiúként gyakran maszturbált, minden különösebb hatás nélkül; aztán húszéves kora körül találkozott egy idősebb nővel, akivel zökkenőmentes kapcsolatot folytatott, bár a hozzá fűzött képzeletbeli vágyai nem teljesültek. A viszony addig tartott, amíg meg nem ismerte a feleségét. Nem voltak házasságon kívüli kalandjai. Említésre méltó házassági problémákról nem panaszkodik, de a mai napig úgy havonta-kéthavonta maszturbálnia kell, amihez a gyermeki onanizmussal ellentétben valami belső szemrehányásféle társul. Úgy érzi, hűtlen a feleségéhez.

De térjünk a lényegre! Nagyon is tudatában van szadista indulatainak; tudja, hogy sokszor szándékosan bántja az embereket. Látszólag mazochista, a szexuális élete is nyilvánvalóan a mazochizmusról árulkodik. Ez a legvilágosabban gyakori fantáziáiból derül ki. Különösen akkor jelennek meg, ha hosszú ideje nem maszturbált. Egyértelmű mazochizmussal kezdődnek, majd egyre nyilvánvalóbban válnak szadistává. Emiatt az átmenet miatt adom át őket önnek. Néha álmában is fantáziál.

„Egy gyönyörű, fiatal, erős nő rabszolgája vagyok. Valójában a saját feleségem. Azt kell tennem, amit parancsol, le kell csatolnom a cipőjét, letérdelnem előtte, és megcsókolnom a lábát. Nyelvemmel csiklandoznom kell a talpát. Néha belém rúg. És akkor – de mindig még mindig az ő parancsára – feljebb kell nyúlnom a lábán. Amikor megkapta, amit akart, abba kell hagynom. Természetesen a vége cunnilingus. Egészen észrevétlenül változik a fantázia. Még mindig én vagyok a rabszolga, és úgy kell kielégítenem, ahogy ő parancsolja, és abbahagynom, amikor kívánja, de most már inkább akkor kell abbahagynom, amikor közeledik az orgazmusa. Amint kielégülésében felnyög, abbahagyom, és hagyom, hogy könyörögjön. Emellett mindig új kínzásokat találok ki. Ha közösülésért könyörög, maszturbálnia kell, én pedig gúnyosan nevetek, ahelyett, hogy megadnám neki a vágyott kielégülést. Majd újra kell kezdenie az egészet.