Dąbrowski, K. (2010). Megjegyzések Wilhelm Stekel aktív pszichoanalíziséhez. (F. Maj & P. Samborowski, Trans.). HEKSIS Lengyel-angol online negyedéves folyóirat No. 2/2010, Retrieved July, 27, 2010, from http://www.heksis.com/ (Az eredeti mű 1958-ban jelent meg). Megjegyzés: [A szöveg Kazimierz Dąbrowski Gyermekek és fiatalok neurózisa (“Nerwowość u dzieci i młodzieży”) című könyvének válogatott szemelvényeinek fordítása Varsó, 1958, 253-259. o.].

Fordította: Takács Zoltán (2021)

Lektorálta: Bodnár Csilla

1932-ben Dąbrowski kétéves kutatói ösztöndíjat kapott a Nemzeti Kulturális Alaptól bécsi és párizsban tanulmányaihoz. Bécsben az Aktív Pszichoanalízis Intézetben tanult Wilhelm Stekel (1868-1940) mellett. 1934. szeptember 13-án Stekel adta át diplomáját, amely feljogosította a pszichoanalízis módszerének gyakorlására.

Kazimiers Dąbrowski

MEGJEGYZÉSEK WILHELM STEKEL AKTÍV PSZICHOANALÍZISÉHEZ

Wilhelm Stekel bécsi orvos az úgynevezett aktív pszichoanalízis megalkotója. Számos művében (Stekel 1928) részletezi a saját és Freud elméletei közötti leglényegesebb különbségeket, a legfontosabb pontokat pedig “A különbség Freud és köztem” (The difference between Freud and myself – 1931) című cikkében hangsúlyozza. A nézeteik közötti legfontosabb eltérés a neurózisok keletkezésére vonatkozik. Stekel ugyan nem ért egyet Freuddal az úgynevezett tényleges neurózisok tekintetében (lásd: a Freudról szóló fejezetet), de úgy véli, hogy minden neurózis lelki konfliktusra vezethető vissza.

Stekel szerint a konfliktusok a szexuális életből, a hatalomvágyból, az életcélok és a büszkeség közötti harcból, stb. erednek. Kettejük elmélete másként írja le a szorongás forrásainak problémáját. Freud azt állítja, hogy a szorongás az elfojtott libidó kifejeződése, a túl erős tudattalan tartalmak támadása. Freud szerint minden szorongás kasztrációs félelem. Stekel azonban úgy véli, hogy a szorongás a halálfélelemre adott reakció. Míg Freud úgy vélte, hogy az onánia a neuraszténia létfontosságú forrása, addig Stekel szerint az onánia olyan jelenség, amely a legtöbb esetben kellemes és ártalmatlan.

Stekel a perverzió problémáját is másképp kezeli. Sok perverzió a morális “én” védelmi mechanizmusa (Schutzbauten / moral self); az aszkézis rejtett formái. Freud számára az ősi szexuális vágy felszínre törése jelentette az egészséget, míg szerinte a neurózisok a szexuális késztetés elfojtása miatt jöttek létre. Stekel ezzel szemben rámutat a vallásos okból elfojtott “én” jelentőségére a neurózisokban, és megjegyzi, hogy az elfojtott szexualitás mellett létezik az elfojtott erkölcs típusa is. Ez a szexuális vágy felszínre törésekor jön létre, miközben az egyén el is fojtaná azt. Ezt a belső folyamatot fejezi ki például a vaginizmus (azaz a hüvely és a méh körüli izmok fájdalmas összehúzódása), a férfi impotencia stb. (a féktelen vágyak elleni erkölcsi alapú tiltakozás szomatizációja).

Emellett, az elfojtás mechanizmusán túl Stekel feltételezi az érvénytelenítés mechanizmusát is, vagyis a tények el nem ismerését, figyelmen kívül hagyását (azaz, amikor a házas ember úgy viselkedik, mintha nem lenne az).

Stekel nemcsak felnőttek, hanem gyermekek és serdülők pszichoanalitikusa is. Azt állítja, hogy a környezet a gyermek egészségét és erkölcsiségét leginkább meghatározó feltétel. “A boldog környezet boldog gyermekeket teremt.” (Stekel 1931b, 141.o.). A pszichoanalízis Stekel állítása alapján igazolta, hogy a gyermek életének első éveiben szerzett benyomások élethosszig tartó hatását. “Az ember sorsa az első életévekben dől el” (Stekel 1931c, 26.o.). Különösen igaz ez a szülők, testvérek szexuális életének megfigyeléséből, a traumatikus szexuális élményekből, a nevelők, idősebb barátok stb. helytelen befolyásából szerzett benyomásokra.

A gyermekek már korán megszerzik első szexuális élményeiket, leginkább játék közben, például a papás-mamás vagy orvosos szerepjáték során. Az utóbbi esetben a test “vizsgálata” az egyik fontos elem (már két-hat éves korban). Az autoerotikus viselkedés a heteroerotikus (mások iránti szexuális érdeklődés) viselkedés előtt jelenik meg, azonban nagyon gyorsan el is tűnik, ha a nevelők (szülők) részéről nem érkezik prejuditív stimulus. A gyermek testvérekkel való kapcsolata nagyon fontos kérdés a gyermek mentális egészségére vonatkozóan. A második gyermek megjelenése a családban jelentős konfliktusforrás, hiszen az anya együttérzésének és érdeklődésének egy része áthelyeződik egy másik személyre. Itt, akárcsak a gyermek egyoldalú ragaszkodásában az egyik ellenkező nemű szülőhöz (Ödipusz-komplexus), a család nemkívánatos tagjára irányuló halálvágy forrása (t.i. vágy arra, hogy a másik ne létezzen – a ford.). Itt is megjelenik a bűntudat egy formája: amikor a nem kedvelt családtag meghal.

Az alapos megfigyelő – Stekel szerint – felfedezi a gyermekekben az autoriter tendenciákat és a kegyetlenséget. A gyermekekre jellemző tüneteken kívül egyes tünetek, mint például a makacsság, dadogás, körömrágás, alvászavarok elsősorban a helytelen nevelés következményei. A gyermek az idősebbek utasításaira – azok értékétől és módjától függően – engedelmességgel vagy makacssággal reagál.

A szorongásos állapotok, a sötétségtől, a magánytól, az állatoktól, a rablóktól való félelem gyakran a helytelen nevelési hatások vagy a gyermek túlzott családhoz való kötődése, illetve a társas érdeklődés fejlődésének elmaradása miatt alakulnak ki. A neuropátiás „anyag” (esetek – a ford.) nagy része – állítja Stekel – azt mutatja, hogy a család rabszolgáival van dolgunk; olyan egyénekkel, akik képtelenek szabadulni a családi kötelékektől.

A gyermekek nagy nehézségek árán képesek alkalmazkodni a különböző elvárásokhoz, mint a felkelés, mosakodás, öltözködés. Ezen túlmenően az anyát, a családot is el kell hagynia, amikor iskolába kerül. Mindez összeütközést okoz az élvezetek iránti vágy és a valóság között (Stekel 1931b, 151.o.). Ha a gyermek valamilyen módon fogyatékos, megjelenik a kisebbrendűségi érzés; különösen igaz ez az iskolai környezetben.

A pubertáskor a forradalom, az instabilitás időszaka (Stekel 1931b, 153.o.); itt az emberi természet bipolaritása (szeretet és gyűlölet, utálat és vágyakozás, a nagyszerű és az alacsonyrendű keresése) még intenzívebben jelenik meg. A szublimáció problémájához való viszonyulás felvállalásának szerepe a serdülőhöz legközelebb állók részéről mérhetetlenül fontos.

Stekel elmélete nem áll messze Freudétól, de kevésbé merev, inkább eklektikus. Egy-egy eset magyarázatához Stekel – szükség esetén – felhasználja Freud, Adler vagy Jung elméleteinek egyes elemeit. Stekel nem értékeli túl a szexuális késztetések neurózisok kialakulásában játszott szerepét, sokkal inkább szkeptikusan viszonyul bizonyos elméletek merev alkalmazásához.

Fentebb már említettem a neurózisok eredetének néhány értelmezését és az ezekből levezethető általános szabályokat. Stekel nem fogalmazott meg új elméletet a gyermek pszichopatológiájával kapcsolatban, de a gyermeki sérülékenység és neurózisok értelmezése során a pszichoanalitikus ismeretek terén jelentős eredményeket ért el.

***

A Freud és Stekel közötti legalapvetőbb különbség az orvosi eljárás módszereiben figyelhető meg. Stekel mindenekelőtt gyakorló orvosnak tartja magát, Freud ezzel szemben mindig elméleti maradt, aki minden egyes esetben felteszi magának a kérdést: mit tanulhat belőle a tudomány? Stekel folyamatosan arra a kérdésre keresi a választ – hogyan segíthet a tudomány és a tapasztalat az egyes betegek gyógyításában (Stekel 1931a, 8. o.)? “Freud, Adler és Jung előre tudják, mit fognak találni az egyes esetekben – én nem.” (Stekel 1931a, 8. o.) Az ortodox pszichoanalízis módszere merev, az aktív pszichoanalízis módszere azonban figyelembe veszi minden egyes páciens (kliens) egyediségét; azt, hogy minden egyes ember egyfajta sajátos típus. A beteg embernek Stekel szerint egyfajta hályogja van, amely megakadályozza, hogy önmagát a megfelelő fényben lássa. Az aktív pszichoanalízis célja ennek a hályognak az eltávolítása, valamint, hogy a beteg ember lássa, amit nem akar látni. (Stekel 1931a, 6. o.)

Stekel ilyen megközelítéssel igyekszik gyógyítani a páciens környezethez és a világhoz való diszfunkcionális hozzáállását. Szükséges az álmok elemzése is, amelyek a tudattalanban gyökerező konfliktusok kifejeződései. Stekel azonban azt állítja, hogy nem álmokra vadászik, hanem a személyiséget és az élethelyzetet veszi figyelembe, rejtett motívumokat és vágyakat keres. (Stekel 1931a, 6. o.) Freud módszere passzív; elve az, hogy a páciensnek teljes asszociációs szabadságot ad, amely révén az álom magától „megmagyarázódik”; az orvos olykor hónapokig nem ad magyarázatot. A passzív pszichoanalitikus eljárás egy évtől több évig is eltarthat.

Stekel szerint az egy évnél tovább tartó freudi pszichoanalízis veszélyes, mert mesterséges regressziót hoz létre a gyermekkorra vonatkozóan, és az addig rejtett pszichózis felszínre töréséhez vezethet. Ez az oka annak, hogy a gyógyítás azoknál a betegeknél a leghatékonyabb, akiknek korlátozott idő áll rendelkezésükre – az orvosok átmenetileg felfüggesztik praxisukat, a hivatalnokok szabadságot vesznek ki, stb. Stekel módszere szerint a kezelés ideje néhány héttől három-négy hónapig terjed; alapelve, hogy a beteg gyógyulása a lehető a legrövidebb időt vegye igénybe.

Az orvos soha nem passzív, nem a színdarab szereplője, hanem nevelő, tanácsadó, „menedzser”; egy jobb életterv megalkotója. Ezért van szükség az orvos éleslátására, intuíciójára, arra, hogy figyelmesen belehelyezze magát a beteg személyiségébe és megértse a szerepét. “A beteg az orvos nélkül nem tudja megszüntetni a hályogot.” (Stekel 1931d, 10.o.) “Az analitikusnak tudatában kell lennie annak, hogy ő a legfontosabb személy a beteg számára.” (Stekel 1931d, 8. o.)

Az orvosnak objektívnek kell maradnia, amikor önmagát értékeli. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy nem látja tisztán, nem érti a beteg azon komplexusait, amelyekben ő maga is szenved, vagy fordítva – olyan ötleteket sugall a betegeknek, amelyeket ő maga kiemelkedően értékesnek tart. Ez bizonyos értelemben saját komplexusainak “átvitele” a betegre. (Stekel 1931d, 3. o.)

A pszichoanalitikus legfontosabb célja, hogy már az elemzés első fázisában megtalálja a páciens ellenállásának forrásait, és feltárja a beteg előtt az ellenállás tartalmát. Ez abban az esetben fontos, ha az ellenállást nem lehet megszüntetni. (Stekel 1931d, 14. o.) Forrása a betegség rögeszméje, azaz a “betegség akarása”. Ehhez a központi eszméhez nem lehet azonnal eljutni. Az analízis első ülései során a beteg elkerüli a legfontosabb problémákat, félrelöki őket, a betegség sötét magjának többé-kevésbé világos körvonalán mozog. Az első ülések során lehetetlen rámutatni a legfontosabb kérdésekre, különösen azért, mert a beteg ellenállása instabil; hol megjelenik, hol pedig eltűnik.

Kétségtelen, hogy amikor a beteg először meséli el az élettörténetét, nem az a fontos, hogy mit mond, hanem hogy mit hallgat el. Ezért az orvos nem hiheti el a beteg szavait, viszont olyan hozzáállást kell mutatnia, amely hitet közvetít; eközben a kihagyott elemekre, a körülírásokra (eufemizmusokra) kell koncentrálnia. Az első álomértelmezés általában megkönnyíti a helyzetet. “Az első álom mérhetetlenül fontos, általában ez tartalmazza a beteg életkonfliktusát, központi gondolatát, feltárja a páciens ellenállását is.” (Stekel 1931d, I. kötet, 116. o.) Mivel a neurózisokban affektív zavarokkal foglalkozunk, ezért a nevelő-gyógyító hatáshoz érzelmi ráhangoltságra van szükség.

A legnagyobb nehézségek a pszichoanalízisről felületes ismeretekkel rendelkező pácienseknél merülnek fel, mert ellenállnak a befolyásolásnak. A páciens úgy érzi, hogy mindent tud, hogy tisztában van az őt érintő kérdésekkel; ez egyfajta másodlagos elfojtás. Olyan páciensnél várhatunk jó eredményeket, aki buzgón veti alá magát a pszichoanalízisnek, nem akar időt vesztegetni, nem támaszt feltételeket, nem vár el kíméletet, érdeklődik a pszichoanalízis folyamata iránt. (Stekel 1931d, I. kötet, 54. o.) Stekelnek a gyermekre gyakorolt nevelői hatásra vonatkozó következtetései egyértelműek.

Megérteni a tényt, hogy a gyermekek sokat tudnak és értenek, komolyan venni őket, és úgy berendezni a hálószobát, hogy a gyermekek ne juthassanak be óvatlanul – nevelési kötelesség. Nagy hangsúlyt kell fektetni a játszótársak és a dadusok (gondozók, nevelők) kiválasztására. Fontos, hogy a gyermekek megfelelő, egyenlő családi bánásmód a családban ne adjon alapot a gyermeknek az irigységre, a testvér haláláról való fantáziálásra, a bűntudat esetleges kialakulására. Az önállóságot, a bátorságot, a társas kapcsolatok kialakítását segítő, a meggyőzésen alapuló munka, a testi fenyítéstől való tartózkodás meggátolhatja a szorongás kialakulását.

Rendkívül fontos, hogy a gyermek élvezze a kötelezettségei teljesítését.  Kényszerítés hatására sosem fog végrehajtani egy nehéz feladatot. (Stekel 1931d, 145. o.) Fontos tehát a szülők példamutatása, a hazugságok és az igazmondás kérdése a nevelésben. A szülők és a nevelők ellenszenve, a szeretethiány, de a szeretetteljes magatartás túlburjánzása egyaránt káros. A rokonszenvnek, az együttérzésnek összhangban kell lennie a gyermek önállóságának fejlődésére, a gyermek szűk családi körből történő emancipációjára gyakorolt befolyással. Ezeket az elveket különösen a pubertáskorban kell szem előtt tartani.

A gyermek pszichoanalízisével kapcsolatban Stekel hangsúlyozza, hogy másnak kell lennie, mint a felnőttek esetében. Igazodnia kell a gyermek mozgékonyságához, emellett közvetlenebbnek kell lennie. A játék közben végzett pszichoanalízis a legjobb. Nem ritka, hogy a játékok képet adnak a gyermek betegségéről. Stekel szerint a gyermekek analízise egyáltalán nem nehéz, ha megfelelően átgondolt; a betegség tünetei a gyermekeknél sokkal gyorsabban megszűnnek, mint a felnőttek esetében.

Bár Stekel elmélete néhány alapvető elemében kiegészítője Freud elméletének, a két szerző által bemutatott kezelési módszerek alapvetően különböznek. Az aktív pszichoanalízis legfontosabb és legértékesebb módszerei a következő pontokban foglalhatók össze: az orvos aktivitása és nevelő-irányító szerepe, a kezelés korlátozott időtartama (néhány héttől négy hónapig), bizalmatlanság a sikeres kezelés felszínes tüneteivel szemben, a pszichoanalitikus módszer lehető legnagyobb mértékű egyedivé tétele minden egyes esetben.

As I mentioned, Stekel was able to apply the achievements of psychoanalytical knowledge to interpret and cure neuroses in children. He demonstrates an understandable carefulness in this area and uses a transitional method to analyse the unconscious processes of a child, which is, undoubtedly, the right way to do so.

Mint említettem, Stekel képes volt a pszichoanalitika vívmányait a gyermekek neurózisainak megértésében és gyógyításában alkalmazni. Érthető óvatosságról tesz tanúbizonyságot ezen a területen, és átmeneti módszerrel elemzi a gyermek tudattalan folyamatait, ami kétségtelenül a helyes út.

…..

FELHASZNÁLT IRODALOM

Stekel W. (1928), “Störungen des Trieb und Affektlebens (Az életet mozgató és befolyásoló rendellenességek – a ford.). 10 vols, Verlag der Psychoterapeutischen Praxis”, Wien Stekel W. (1931a), “Was mich vom Freud unterscheidet” (Amiben különbözöm Freudtól – a ford.), “Fortschritte der Sexualwissenschaft und Psychoanalyse” (Új eredmények a szexológiában és a pszichoanalízisben – a ford.), Franz Deuticke, Leipzig & Wien Stekel W. (1931b), “Was können wir aus den Erfahrung der Psychoanalyse für die Probleme der Erziehung lernen” (Mit tanulhatunk a pszichoanalízis tapasztalataiból a nevelés problémáira vonatkozóan? – a ford.), “Fortschritte der Sexualwissenschaft und Psychoanalyse”, Deuticke, Leipzig & Wien Stekel W. (1931c), “A Primer for Mothers” (Üzenet az anyáknak), New York Stekel W. (1931d), “On the Technique of Psychoanalysis” (A pszichoanalízis technikájáról – a ford.), “Psychoanalytical Practice” (A pszichoanalízis gyakorlata – a ford.), 2. kötet, Kiadja Dr. W. Stekel, Verlag von S. Hirzel in Leipzig [A szöveg Kazimierz Dąbrowski Gyermekek és fiatalok neurózisa (“Nerwowość u dzieci i młodzieży”) című könyvének válogatott szemelvényeinek fordítása, Varsó 1958, 253-259. o.].