Eredeti mű:Wilhelm Stekel, M.D.: Sadizm And Masochism Vol.II, The psychology of Hatred and Cruelty; vision press limitid, Saxone House, London, W1; Printed in the United States of America MCMLXIII., 161-213 old.

Fordította: Takács Zoltán (2023)

Lektorálta: Bodnár Csilla

ÖNSÉRTÉS ÉS ÖNVÁD

Azok a dühkitörések végzetesek, amelyek mindig ugyanabból a gyengeségből fakadnak.

Alfred Grunewald

A “fájdalom öröme” a legfurcsább  jelenségek egyike. Az érintettek megsebesítik vagy indokolatlanul vádolják magukat, akár a legsúlyosabb bűnökkel a tudatalatti által diktált büntetésért. Az “ártatlanul szenvedés” motívuma a mazochisták között sokaknál fellelhető. Ezen attitűd rejtett indítékait sok esetben csak analízis során fedhetjük fel. A mazochizmus mögött szadizmus rejtőzhez, amit már megismerhettünk, és az ebből fakadó bűntudat érzése; már a földi létben büntetést kíván az érintett, hogy megmeneküljön a Legfelsőbb Bíró ítéletétől.

Túl sokáig tartana felsorolni az összes „őrültséget”, amelyre a bűntudat ösztönzi a parapátiásokat. Ott van a nő, aki olyan mániáról árulkodik, hogy a súlyos betegségekkel kapcsolatos tévhitében félrevezeti a legtapasztaltabb sebészeket is, hogy különféle operációkkal próbálkozzanak; van aztán egy férfi, aki a rendőrségre rohangál, és magát egy olyan gyilkossággal vádolja, amit valaki más követett el; emellett a nő, aki illetlen névtelen leveleket kap, kétségbeesik, szalad a rendőrségre, magánnyomozókat bíz meg, míg végül ki nem derül, hogy ő maga írta a leveleket.

Egy példát, amely mélyebb betekintést enged a mazochista pszichéjébe, közelebbről is megvizsgálunk.

38. eset

Egy, a szakmájában kimagasló orosz filológus professzor jött hozzám egy nap, sokféle tünettel, panasszal. Szomorú ember benyomását keltette. A világ legboldogtalanabb emberének tartotta magát. Egész életében üldözte a balszerencse. Már kétszer járt – laikusok általi – analízisbe, eredménytelenül. Az első analízis során mentális zavarra derült fény –  a pszichiátriai osztályozás paranoia. Emiatt elvesztette az állását. Most munkanélküli. Sápadt arcán patakokban folytak a könnyek.

Egyetlen öröme a felesége volt; ő mindig mellette állt a nehéz időkben. Ő mentette meg a férfit a legnagyobb ostobaságoktól. Igen érdekes módon ismerkedtek meg. Az orosz kormány Kínába küldte a kínai nyelv tanulmányozására, hogy aztán kínai nyelvet taníthasson az egyetemen. Nem akart egyedül lenni az idegen országban, így feleségül vett egy lányt, aki korábban tanítványa volt, és érdeklődött a nyelvek iránt. Vlagyivosztokból hajóval jutott Japánba. A felesége már a hajón megcsalta egy tiszttel. Aztán Kínában sárgalázban meghalt. Ostorozta magát, hogy ő okozta a lány halálát, mert túl sok pezsgőt adott neki.

Az első felesége egy német nővel levelezett, leginkább nyelvtudása tökéletesítése okán.  (Ez még a háború előtt történt.) Felesége halála után befejezte kinai tanulmányait és Németországba ment, hogy Berlinben folytassa karrierjét. Ott nőül vette első felesége ismeretlen levelezőpartnerét, akivel korábban ő maga is levélváltásba kezdett. A nő komoly ellenállását leküzdve sikerült  elérnie a házasságot. Ezután mindketten Oroszországba mentek. Ott történt, amit a következőkben megosztok – a beteg saját szavaival. A George  – nevezzük így – kollégám átadta az analízis során írott jegyzeteit, amelyeket szó szerint közlök az eset megértése érdekében.

Kedves Dr. Stekel!

Az analízis a végéhez közeledik. Szívesen átadom Önnek, hét hónapos munkánk feljegyzéseit. Részben vagy egészben szabadon felhasználhatja az anyagot. Tudom, hogy a munkájuk az emberiség jólétét szolgálja, és tisztelettel adózok a munkásságának.

Orosz származású vagyok, a modern és szanszkrit nyelvészet egyetemi professzora. Ötvenkét éves vagyok, házas, gyermekem nincs. Nyolcéves koromban elvesztettem az apámat. Zenész volt, és emellett volt egy kis boltja is, amit anyám vezetett. Elmebetegek számára fenntartott kórházban halt meg, sclerosis multiplexben. Édesanyám felakasztotta magát, amikor Kínában kutattam. Akkor harminckét éves voltam, a legidősebb az öt testvér  – négy fiú és egy lány – közül. Úgy tűnik, nagyon rossz örökséget kaptunk. A legidősebb bátyám, költő és pincér (furcsa kombináció!), paranoia miatt háromszor utalták elmegyógyintézetbe. A másik bátyám, ügyvéd, streptococcus fertőzés következtében halt meg egy Pravaz fecskendővel adott injekció következtében. (A tű nem volt steril. A háziorvosunk ölte meg!) Ez a fivérem egyáltalán nem volt ideges természetű; sőt, ő volt a legegészségesebb a családunkban. A harmadik, egy magasan képzett fémipari munkás, akit kétszer is elítéltek exhibicionista cselekmények miatt, egy ideig szintén megfigyelés alatt állt egy pszichiátriai klinikán. A nővérem egy karmester felesége, két egészséges fiú anyja. Sosem bántotta őket. Három gyermeke – különböző betegségek miatt – meghalt.

Mielőtt önhöz jöttem, két analitikus kezelt, akik igen tapasztalatlanok voltak. A tudásuk  analitikus művek olvasásában merült ki. Két évvel ezelőtt N. úr analitikus kezelésének vetettem alá magam. A legfontosabb tünetem a leküzdhetetlen félelem volt attól, hogy a diákjaim kigúnyolnak (nyávogás, károgás, és hasonlók).

Az állapotom a kezelés alatt rosszabbodott. Egy nap újra névtelen levelet kaptam, amely tele volt vulgáris, sértő szavakkal. Ezek főként a vizelet- és végbélrendszerre vonatkoztak: szexualitás (Nyald ki… Rajtad fogom … p… …te kurva… te állat … . . . Professzor akarsz lenni? A levélen nem volt bélyeg ; az intézeti postaládámra ragasztották.

Képzelheti, milyen izgatott voltam. Anna, a feleségem szerint ezt csakis a fiúk művelhették. Mindent nagy nyomtatott betűkkel írtak.

Az egyik tanítványomra gyanakodtam. Egy pattanásos fickó, akit már akkor is utáltam, mert ő volt a legnagyobb és legerősebb a diákjaim közül, míg én gyenge, beteges és kis termetű vagyok, ami mindig is növelte a kisebbrendűségi érzésemet.

Néhány nap múlva jött egy második levél, később egy harmadik, majd egy negyedik. Felkerestem a rektort, és alapos vizsgálatot kértem. A rendőrséghez is fordultam, sőt magánnyomozót is felfogadtam. Éjjel-nappal figyelték a postaládámat. Szinte naponta  érkeztek gúnyolódó és rágalmazó levelek. Mindet latin nagybetűkkel írták, de orosz nyelven. Tiltakoztak az ellen, hogy egy magamfajta egyetemi tanár legyen. A titkos szexuális kicsapongások miatt nem voltam méltó arra, hogy az ifjúság tanítója legyek. Gyengeelméjűnek, fogyatékosnak is neveztek.

Ellentámadásba lendültem. Megvádoltam a diákot, akit a rektor elé vezettek, és megvádolták, hogy ő írta a névtelen leveleket. Makacsul tagadott. Egy grafológus szakértő úgy vélte, hogy felfedezett néhány hasonlóságot a diák kézírásával, de biztos következtetést nem tudott levonni.

A vizsgálat eredménytelen volt, de annyira zaklatott voltam, hogy szabadságot kértem, amit meg is kaptam. Elkezdtem grafológiát tanulni.

Fokozatosan lett világos a szörnyű felismerés, miszerint én magam írtam a leveleket.

Rejtély volt számomra, miért tettem. A megvádolt fiatalember fizikailag rendkívüli módon vonzó volt. Rájöttem, hogy a homoszexuális indítékok játszottak szerepet, annál is inkább, mivel sok utalás volt a homoszexualitásra névtelen obszcén levelekben.

Hozzátenném még, hogy az első analízis során többször is egy őrült szerepét játszottam, és gyakran valóban az őrület és a épelméjűség határán voltam. A feleségem egy kosár tojást kapott egy barátjától. Nem engedtem, hogy felhasználja a tojásokat, mert úgy hittem, mérgezettek. Egy barátja a klubban egy gyógyszeres üveget húzott elő a zsebéből, és egy kanálnyit akart bevenni belőle. Felkiáltottam:

“Ne igyatok belőle! A gyógyszer mérgező! Csak egy ember van, aki immunis a mérgekkel szemben. George.

Ezután egy húzásra megittam az egész üveggel.

Lelkes voltam az analízis miatt. Az analitikus Oedipus-komplexust fedezett fel, amelyről később még beszélek. Emellett úgy tűnt, a kasztrációs komplexus nagy szerepet játszott. A kasztrálással való fenyegetés az egyik névtelen levélben is szerepelt. (**Várj, te kutya, te – … te … . kiheréllek! Egy ilyen kurvának kasztráltnak kellene lennie !”). Ez a fenyegetés az utolsó levélben szerepelt. Gyötrő félelem lett úrrá rajtam. Rettegtem a szóban forgó diáktól, éjjel és nappal. Izgatott fantáziámban láttam, ahogy bemászik az ablakon keresztül, és egy nagy késsel kiherél. Soha nem jutott eszembe, hogy megvédjem magam. Az ellenállás hiábavalónak tűnt. Lassan rájöttem, hogy egy nő szerepét akartam játszani a fickóval szemben.

Vidéki magányba vonultam vissza. Anna hősiesen harcolt elhatalmasodó őrületem ellen. Aztán elmentem egy másik analitikushoz, aki napi több órát szánt rám. A bűvkörébe vont. Készséges eszköze voltam, és istent láttam benne. Kizárólag analitikus könyveket olvastam. Természetesen az ön munkái is a kezembe kerültek. A háború véget ért. Volt néhány csecsebecsém amit – néhány más értéktárgyaimmal együtt – eladtam, és elindultam gyógymódot keresni. Itt tanultam meg először megismerni magam, és hálám jeléül az alábbi jegyzeteket adom át Önnek:

AZ ÉDESAPÁM

Apám volt az eszményképem. Minden apa ideál a gyermeke számára. Hogy mikor voltam a legbüszkébb? Ha magas, egyenes tartású apám mellett lépdelhettem, kihúzhattam magam. Talán arról álmodoztam, hogy olyan magas vagyok, mint ő: vállvetve sétáltunk és beszélgettünk a világ nagy dolgairól, egyetemes kérdéseket vitattunk meg. Álmaimban hűvösnek és megközelíthetetlennek tűnt, annak ellenére, hogy minden vágyam az volt, hogy szerethessem, és minden tekintetben megbízhassak benne.

Szerettem volna elmondani neki, hogy mindig is hűséges voltam hozzá és hogy anyám igazságtalanul panaszkodott kegyetlensége miatt. Mindig azt mondtam magamban: “A veszekedés mindig két ember hibájából fakad. Sohasem csak az egyik fél a hibás. Gyakran tiltakoztam anyámnál. Ilyenkor hősnek éreztem magam, mert megvédtem a távollévő apámat, aki nem beszélhet a maga nevében. Az utolsó szeretetteljes pillantást akkor vetette a gyermekeire, amikor elmegyógyintézetbe vitték. Elpusztíthatatlan emlék maradt a szánalommal vegyes szomorú, szemrehányó pillantása. A halálát kívántam. De amikor, mint egy bátor katona, egy kedves szót szólt (hős, harcos, akit nem hajlít meg a sors, amikor láttam legyőzve ugyan, mégis bátran, a megvetésem eltűnt. Azóta minden felettem álló erőt, hatalmat, legyen az tanító, parancsnok, rektor, pap és analitikus, együttérzéssel szemlélek. Meg tudok könyörülni rajtuk, nagylelkűen lehajolok hozzájuk – de csak a bukásuk után! A német császár iránt is ezt érzem, akiről az éjjel álmodtam. Kegyes voltam hozzá, és azt mondtam: mindig is elismertem a tehetségét és mindent felülmúló erejét. Most, hogy

megfosztották az erejétől (kasztrálták?), képtelen lennék aljas módon örülni annak hogy győzedelmeskedtek felette. Szeretném megmutatni neki, milyen nagylelkű vagyok.

Részben magamat éreztem felelősnek apám internálása miatt. Anyámmal közösen megbeszéltük, milyen óvintézkedéseket kell hoznunk. Sokkal jobb volt őt úgy tudni, mint elmebeteget egy elmegyógyintézetben, mint elviselni a szégyent, hogy bűnözőként börtönbe került. Beteg ember; a betegségét tekinthetnénk mentségnek ijesztő kegyetlenségére. El vele! Bárhová, ahol nem tud tovább kínozni sem anyát, sem gyermekeket! A döntés a körülmények nyomására született meg, de később kínzott a lelkiismeret, mintha én lettem volna az egyetlen, aki hibáztatni lehet. Mindig is le akart igázni, meg akarta törni az akaratomat. Ezt anyám nem hagyhatta. Közénk állt – gyakran – félelemmel vegyes dühében – az élete kockáztatásával.

Apám távozása után szerettem volna munkát vállalni, családfővé válni. Ez volt a fantáziám. De nem így alakult. Anyám összepakolta minden holmiját, és elment a szüleihez, Oroszország egy távoli sarkába. Apám levelei az elmegyógyintézetből feldühítették. Én gyakran mondtam, hogy látni szeretném, de anyám gyűlölte, hallani sem akart erről. Bennem a szánalom, a lelkiismeretfurdalás, a félelmem gyűlölettel keveredett, amit anyám oltott belém. Mégis szólnom kellett egy szót az érdekében: “Sajnálom szegényt! Nem tehetett mást… Nem érzed magad hibásnak egy kicsit sem ?” Ekkor a haragja felém fordult. Úgy érezhette, hogy jobban szeretem apámat, mint őt.  A testvéreim mind mellette álltak. Egyedül voltam, és úgy éreztem magam, mint Dániel az oroszlánok vermében, vadállatok között, amelyek  örömmel tépték volna darabokra apámat. A lélek rejtélyei! Most jut eszembe, hogy gyakran erőt vett rajtam az égető érzés, hogy apám nemi szervével játsszak. Hogy a nagy falloszát a kezembe vegyem, megsimogassam hatalmas heréit, amelyek puhák és  mozgékonyak, ide-oda gurulnak. Apám nemi szerve számomra  erőteljes, csodálatos volt; nagyobb benyomást keltett  mint az a kevés, amit anyámról megtudhattam. Mindig is lenyűgözött az “ő” – emberben és állatban egyaránt. Egy olyan ember, mint “ő”, aki mellettem áll és támogat a férfiasságával. Dr. Stekel segítségére is számítok. Amikor elkísérhetem a sétáján, ami sajnos ritkán történik meg, ugyanazt érzem, , mint amikor aprócska gyerekként büszkén lépkedtem apám mellett.

Meggyőződésem, hogy apám helytelenítette a gyengédség kimutatását. Csak anyámtól kaphattuk meg. Féltünk, hogy apám meglep minket, amikor épp gyengédséget tanúsítunk, kapunk. Sírt, hogy felébresszük az együttérzését. Ilyenkor anyám keblére ölelt és álomba ringatott. Nem emlékszem, hogy apám valaha is a térdére ültetett volna. Valószínűleg volt ilyen. Egy halvány emlékem van csak, amikor apró ujjaimmal végigsimítom ritkás szakállát, aztán húzogattam, a feje jobbra-balra mozgott. Aztán harapdálja a kezemet és a fülemet, miközben a szakálla csiklandozza az arcomat.

Élesen emlékszem, hogy bezárt a szekrénybe, mert székrekedésben szenvedtem, és azt akarta, hogy ott mozgassam meg a beleimet. Amikor az ölében ültem, nem akartam felállni és

képtelen voltam megmozdulni. Emiatt még mindig székrekedésem van, főleg amikor vonaton, vagy ha a puha fotelben ülök. Apa megtanította hogyan kell nyomni, hogy kijöjjön a széklet. Ezt többször is megtette. Nagyon élveztem. Egy nap azt mondta, egyedül is meg tudnám csinálni. A következő években gyakran panaszkodtam anyámnak a székrekedésem miatt. Nyilván úgy segített volna, mintha még mindig kisgyerek lettem volna. Nem emlékszem, hogy valaha is segített-e. Az biztos, hogy  sok jótanácsot adott, hogyan küzdjem le a nehézséget. A beöntések emlékei nagyon tiszták. Látom őt, ahogy megkeni a fecskendőt vazelinnel, és még mindig érzem a fájdalmat, amikor ügyetlen volt. Az ujját is használta a végbelem kiürítésére.

Itt érnek véget a beteg apjára vonatkozó feljegyzései. Az analízis során jóval többet beszélt az anyjáról, mint az apjáról. Az apa morózus és hallgatag ember volt. Szinte egy szót sem a szólt a gyermekeihez. Egyszer fogta a hegedűjét, és egy élénk dallamot játszott. A gyerekek táncoltak. A jelenet a beteg számára feledhetetlen élmény. Gyakran felidézi. Talán ez volt élete legboldogabb pillanata. Egyszer látta az apját kiugrani az ágyból, hogy megfenyítse az egyik testvérét. Erős nemi szerve előre-hátra mozgott. Ez nagy hatással volt rá.

Nyomasztó kisebbrendűségi érzéstől szenved a saját tagját illetően. A felesége altatóorvos. Úgy véli, hogy nem tudja kielégíteni a nőt. A férfi a nemi szerve kicsinységében látja az okot,  amiért az első felesége megcsalta. Irigy minden nagy, erős hímtagra (péniszirigység). Ha nő lenne, akkor nem kell aggódnia a méret miatt. Ideálja egy nagyon apró nő, kicsi, keskeny nemi szervvel. Szorong, amiért a felesége nagy és erős, így szerinte egy erős férfira van szüksége.

Feljegyzéseiben nagyon keveset ír az édesanyjáról. Az elemzés sok anyagot hozott napvilágra a vérfertőző komplexust illetően. Anyja volt a „kedvenc”, sokáig egy ágyban aludt vele. Gyakran vigasztalta nemi szervének kicsinységét illetően. Anyja úgy gondolta, minden rendben van vele. Tizennyolc éves volt, amikor találkozott egy lánnyal, akivel szerinte jó párost alkottak, ami a nemi szerveket illeti. A lány szűk volt, számára épp megfelelő méretű lehetett. Sokat gondolkodott, de nem volt bátorsága elhívni a lányt. A vele kapcsolatos fantáziák fontosak. Még egy jelenetet idézett fel. Egy évvel később anyjával utazott. Egy ágyban kellett tölteniük az éjszakát. Nem emlékszik semmire az éjszaka történtekből.

Ismeretes a betegek elnyomó képessége. Egy újabb szembetűnő példa arra, hogyan képesek elfelejteni, amit el akarnak. Csak egy példát említek. Egy volt beteg hosszú méltató levelet kapott Amerikából. Elég olvashatatlanul írták. A beteg segített megfejteni a kézírást. (nagyon jól tudott angolul, sok nyelven beszélt.) Hosszú előadásokat tartott az angol és az amerikai dialektus különbségeiről. Másnap – a levél kapcsán – beszélni akartam egy álomról. Már fogalma sem volt a levélről. Egy bekezdés kellemetlenül érintette, emiatt az egész iromány feledésbe merült. A szakasz egy boldogtalan szerelmi kapcsolatról szólt. Később fényt derítünk az okra, miért akarta elfelejteni.

Az emlék elhalványul attól a pillanattól kezdve, hogy az anyával befeküdt az ágyba.

Az anya ellenezte az első házasságát. Úgy lettek jegyesek, majd úgy házasodtak össze, hogy megkérdezték volna. Amikor a férfi Kínából levélben értesítette nehéz helyzetéről, támogatta volna a fiát, de neheztelt rá az ellenszegülése miatt, így egy nevetségesen kis összeget küldött, azt is csak két hét után. Anyja nem sokkal ezután lett öngyilkos, amelyet látszólag nyugodtan viselt, de súlyos teherként nehezedett a lelkiismeretére. Kifelé ateista, de legbelül nagyon is vallásos volt. A jegyzetei kimerítő tájékoztatást adnak erről.

VISZONYOM A VALLÁSHOZ

Mindig is az a gondolat dominált bennem, hogy a papok hipokriták a szexualitás tekintetében. Anyám ültette el bennem a gyanút.

Apám vallási tekintetben szabad ember; egyfajta panteizmusban hitt, míg az örök büntetésben nem. Hitte, hogy kétségtelenül bűnhődünk, de később bizonyosan megmenekülünk.

Anyám nem sokat törődött a hitével. De egyszer hallott egy vándorprédikátort, hazajött, keservesen sírt, és azt gondolta, hogy nem a helyes úton vezetett bennünket. Étkezésekkor és lefekvés előtt közösen imádkoztunk. Ígéretet tettem, hogy minden nap olvasom a Szentírást, amit hűségesen meg is tettem. Minden este imádkoztam:

“Mielőtt álomra hajtom a fejem imádkozom, hogy a Te utadon tudjak járni. Ha meghalnék, ha nem ébrednék fel, áldj meg engem, Uram, a te kegyelmedből. Jézus Krisztus megszabadít a pokoltól, a gonosz keze nem érinthet meg.” Aztán imádkoztam a lelki jólétemért, sőt az egész családéért. Hűségesen, minden este. Aztán idővel lerövidítettem őket, sokszor el is felejtettem, míg végül – harminc éves koromban – végleg abbahagytam. Körülbelül ekkor kezdtem dohányozni.

Emiatt mindig is bűntudatom volt. Elalvás előtt gyakran eszembe jutnak a régi zsoltárok, amiket a templomban énekeltünk,. Az elmém, úgy tűnik, hogy mindig is imádkozott. Imáim nem voltak őszinték. Imádkoztam a testvéreim életéért, pedig legbelül a halálukat kívántam. Azt akartam, hogy én legyek az egyetlen a családban, aki valami nagy dolgot ért el és hogy anya csak engem szeressen.

Még nem meséltem a  boldogtalan szerelmemről.  Csak én voltam a hibás, amiért reményeim beteljesületlenek maradtak. De titkon hittem abban, hogy találkozunk majd – egy másik világban. Karolának hívták a lányt. Szentnek láttam, akit imádhatok. Egy már-már vallásos szertartás tárgya lett. A szívemben szentélyt emeltem számára. Ő volt az örök titok. Soha nem szennyeztem be a képét szexuális vágyakkal. Meghódíthattam volna őt, de soha nem értem hozzá. Szűzies testét a nászéjszakánkra tartogattam, hogy együtt, aranypohárból ihassuk a szűzi szerelem új borát – szégyen és lelkifurdalás nélkül. Az önmegtartóztatás hosszú időszaka, a tagadás fokozza majd a birtoklás örömét. A szűzhártya egyesít, és  olyan szerelmi extázist nyújt majd, ami csak a legvadabb fantáziákban jelenik meg.

Mindig is irigyeltem a papokat, hogy a bűnbánó Magdolnák elmondják nekik a bűneiket. Egyéb okok sem hagytak nyugtot az irigységemnek. A papok ehetnek-ihatnak bőséggel. Irigykedtem a megjelénükre, hosszú fekete reverendájukra. Minden, amit a pap tesz, szent – az egyház által szentesített. A gyermekek, akiket megáldanak, szent gondviselés alatt élnek. Mennyire szerettem volna prédikátor lenni! Ostoroztam volna a gyülekezetet szexualitás kicsapongásaik miatt, felróttam volna a bűneiket! Jámbor báránykáimból rabszolgákat csináltam volna – fantáziámban egy hárem tagjai. Az érzés, hogy képes vagyok megfigyelni és irányítani a nyájam szexuális életét, és különösen a nőkét, rendkívüli örömmel töltött el. Jöjjön csak hozzám minden kielégítetlen asszony, én majd megnyugvást adok nekik: a béke és a kiegyensúlyozottság nyugalmában, ami az önfeladás és az orgazmus után jön, az ember meghalhat, hisz úgy érzi, hogy egy pillanatra minden boldogságot elnyert, amiért az ember hiába sóvárgott.

De a szeretet, amit Jézus tanított nekünk, megtisztított és a szellem legyőzte az obszcén földi szerelmet. A legmagasabb szeretet az Isten iránti szeretet, és hogyan is lehetne az szexuális? A szexuális szerelem vulgáris – arra gondolok, amit a fiúk csináltak az iskolában. Rémisztő volt. Kibontották a nadrágjunkat, és egymás tagját nézegették. Azzal dicsekedtek, hogyan döntötték hanyatt a lányokat! Ha megerőszakoltam volna a tanárnőt, börtönbe kerültem volna. Ivás, dohányzás, kártyázás, és kurvázás –  ezek bűnök. Minden földi élvezet bűn A hegedű az ördög eszköze; bűnre vezet. A lányok először csak táncolnak, majd a vágytól lázasan szerelmükkel a fűbe fekszenek.

Hányszor menekültem el a templomból és mentem a többi fiúval az erdőbe! A vándor prédikátorok, ezek a vén bűnösök tűzzel és kénkővel fenyegettek minket. Egyenesen a pokolra jutunk, mondták. Megrémültem, erőt vettem magamon, és rendszeresen jártam templomba. (Emlékszem olyan álmokra, amelyekben a prédikátor az ujjával egyenesen rám mutatott és megfenyegetett: ha nem találom meg a helyes utat, végem. El akartam menekülni, de minden alkalommal visszavittek a helyemre, és a  a prédikátor ujja megint felém mutatott, mígnem izzadságban úszva felébredtem. Ilyen álmok az elmúlt évben is gyötörtek még.) A templomba járás és az orgiák szorosan összekapcsolódtak gyermekkoromban. Emlékszem egy másik vándorprédikátorra, aki a félelmetesen harsogott a részegség következményeiről, és élénken ecsetelte a saját szomorú, részeges életét. Azt gondoltam magamban, hogy a korábbi élete, bűn minden bizonnyal vonzóbb volt, mint a prédikátori hivatás, az ige hirdetése öreg tyúkoknak és maszturbáló, érzéketlen fiataloknak, akiket arra szólít fel, hogy mondjanak le az élet minden öröméről és készüljenek a mennyei boldogságra.

De a prédikációkat a csodálatos vásárok elfeledtették. Életem fénypontjai voltak. Nagyapámnak volt egy bódéja, ahol mézeskalácsot, édességet és dohányt árult. Volt ott egy apró panoráma kép, ami a török háború jeleneteit ábrázolta. Én voltam a rikkancs, de nem vettem különösebben komolyan a feladatot. A vásár telve volt rejtélyes dolgokkal; kíváncsiságom nem hagyott nyugodni. (Számos álom játszódott itt, ahol annyi minden történt nyolc és tizennégy éves korom között.)

Tizenégy lehettem, amikor elkezdtem töprengeni, mi a célom az életben. Életről, halálról és a túlvilágról gondolkodtam. Hosszú ideig a „halál” szó félelemmel töltött el. Könyörögtem anyám, ne beszéljen róla. Tiszteletben tartotta a kívánságomat. Tudta, hogy feszült gyerek voltam, és mindent megtett, amit csak tudott, hogy felvidítson és lefoglalja a gondolataimat. Gyakran fogott el a félelem, hogy a világnak befellegzett. Az ítélet napját éreztem közeledni. A világ pusztulását! Ez állt a bűntudatom hátterében. Egyszer penészt tettem a tejbe hogy megöljem a bátyámat; egy másik alkalommal majdnem kiszúrtam a szemét. Nem véletlen volt. Szándékosan tettem, teátrálisan. Itt olyan emlékfoszlányok jelennek meg, amiket nem tudok tisztán felidézni. Ellenállás. A halálfélelem akkor fogott el, amikor halálosan gyűlöltem a bátyámat. Körülbelül ekkor történt, hogy az utazó prédikátorok félelmetes benyomást tettek rám.

Egy másik élmény megrázott. A mezőn dolgoztam. Anyám hirtelen olyan kiáltást hallatott, hogy az embernek megfagyott a vér az ereiben. A szalmával dolgozott, és az ujjait a kazalba dugta, ahol egy kígyó rejtőzött.

Szörnyű volt nézni, ahogy anyám borotválja apámat. (nyolc). Azt kívántam, bárcsak egy óvatlan mozdulattal elvágná a torkát. Megkérdeztem, hogy nem fél-e, amikor borotválja. Apám mindig a revolverével a párnája alatt aludt. Azzal fenyegetőzött, hogy minden betörőt lelő. Nem emlékszem pontosan, hogy anyámat is fenyegette-e a fegyverrel. Féltem a borotvájától, a revolverétől. Remegtem a gondolattól, hogy lelőheti anyámat. Emlékszem, egyszer anyám a fiókban kotorászott. Aztán jött apám egyik barátja, és egy heves vita után elvitte magával a revolvert. Én magam csak rövid ideig hordtam fegyvert, mert mindig attól féltem, hogy elsül, és megölök valakit. Egyszer egy kínai lánnyal töltöttem az éjszakát. Neki is, mint minden keleti nőnek, kis vaginája volt, számomra épp megfelelő méretű. Attól féltem, hogy a távol keleti nő szeretője rám támad. Reggel néhány férfi hangosan káromkodva ment el a házam előtt. Kipattantam az ágyból, és néhány lövést adtam le a levegőbe a szoba nyitott ajtaján át. Kínai szolgám, aki olyan volt, mint egy hűséges kutya, ordítva rohant be a szobába. Azt hittem, megsebesítettem, de csak a félelemtől sikoltozott. Féltem. hogy a revolver később elsülhet, és kioltja valaki életét. Egy csónakban ülve próbálgattam, amikor megjelent egy delfin. Egymás után háromszor nem sikerült; aztán elsült a fegyver, és eltalálta a nemes teremtményt, aki sebesülten táncolt a hajó körül egy ideig, aztán eltűnt. Szemrehányást tettem magamnak. Ez volt az utolsó alkalom, hogy revolvert használtam. Miután a feleségem meghalt, kétségbe voltam esve. P. barátom elrejtette a revolveremet. Azóta sem láttam. P. attól félt, hogy öngyilkos leszek, bár kétlem, hogy én megtettem volna. Az élet szeretete és a szabadság érzése erősebb volt, mint a bűntudatom.

Haza tértem Oroszországba. Vettem egy új revolvert és rálőttem a kutyákra, amiért a holdat ugatták, és megzavarták az álmomat. Talán húszan lehettek. Csak az egyiket találtam el, a fején. Másnap reggel bukkantam rá a ház előtt. Megbénultam. Kegyetlenséggel vádoltam magam. Talán azonosítottam magam az állattal. (Dühösen vonított a holdra, akárcsak én.) A patkányokra is rálőttem, ha bejöttek a szobámba, vagy ha átszaladtak az udvaron. Egyszer megöltem egy medvét, kivágtam a karmait, megsütöttem egy rögtönzött parázstűz fölött, majd megettem. Egy darabot haza is vittem a zsákmányból. Meghívtam pár barátomat medvesültre. Attól féltem, hogy romlott, mérgező, ezért úgy tettem, mintha nem lennék jól, és egy falatot sem ettem belőle.

Visszatérve a valláshoz. Anyám ingadozott a hit és hitetlenség között. Nem a hitre nevelt, hanem, hogy használjam a vallást. Ő is így tett, amikor megérezte bennem a bűnt és úgy prédikált az erkölcsről, az igazságosságról, és hasonlókról, mint egy valódi pap. Bizonyos dolgok jelentősen megingatták a hitemet. Féltékeny voltam, ha felcicomázta magát, amikor meglátogattuk a családunk egyik barátját. Miért öltözött úgy, hogy a mellei kilátszottak a vékony blúzán keresztül? Féltékeny voltam és gyanítottam a szexuális indítékot. Még egy fontos tapasztalat. Egyszer egy rubelt ígért, ha egy hónapig elmosogatok. Megtettem. Nagyon kitartó voltam. Amikor eljött a hónap vége, kértem a pénzemet. Soha nem kaptam meg a rubelt, és soha nem voltam képes megbocsátani, elfelejteni, hogy becsapott. Akkoriban vesztettem el a hitemet az emberek szavában. Talán ez volt az oka annak, hogy nem küldtem pénzt Kínából, amikor kért. Aztán láttam, hogy a boltban hogyan keveri össze a romlott, avas vajat sóval és más összetevőkkel, hogy aztán friss vidéki vajként árulja. Sok ilyen képet őrzök, ami megzavarta anyámba, így a hitébe, sőt általában az emberek őszinteségébe és becsületességébe vetett bizalmamat.. Nem tudtam nem értettem, hogyan volt képes biztosítani arról, hogy én vagyok a kedvenc gyermeke, miközben gyakran hangsúlyozta a testvéreimnek, hogy minden gyermekét egyformán szereti. Azóta vált szilárd elképzelésemmé hogy az igazságosság és az egyenlő jog mindenkinek egyformán jár. Nem hittem a tisztességében sem. Egyszer apám halála után adósságot kellett törlesztenie. Elment a szomszéd városba, és kölcsönkért 100 rubelt. A pénzt soha nem kérték vissza tőle. Azt mondta aláírt egy váltót. Kételkedtem benne, és úgy gondoltam, hogy anyám eladta magát.

Gyakran elgondolkodtam azon, hogy anyám mennyire élvezhette az életet a házassága előtt. Miért volt apámmal ilyen boldogtalan? Az analízis előtt a vallási fanatizmusát a rossz lelkiismeret eredményeként értelmeztem. Az otthoni áhítatok kínszenvedést jelentettek  számomra, és örültem, amikor fokozatosan megszabadultam tőlük. Akkoriban egy pap fia volt a bizalmas barátom. Az apja szinte aszkéta volt, anyja pedig igencsak rossz hírű asszony. Gyakran piszkált és azt mondta, hogy jó kereskedő leszek. A fia gúnyt űzött a vallásból, és a leghihetetlenebb dolgokat mesélte  a vidéki lányokhoz fűződő kapcsolatairól. Először csodálkoztam, hogy egy pap fia ilyen bűnös, de aztán élvezettel kezdtem hallgatni mocskos történeteit. Később aszketikus hajlamaim újra és újra előtérbe kerültek. Az ivás az emberek egyik legnagyobb bűne. Korán elkezdtem inni; ha berúgtam, esküdöztem, hogy soha többé nem iszom egy kortyot sem, és nem is dohányzom. Visszaestem, majd újra megpróbáltam a teljes absztinenciát.

A pubertás éveim elején végül vallási pszichózisom alakult ki. Halál, pokol, ördög, örökkévalóság, utolsó ítélet… ezek voltak merengő spekulációim tárgyai. Megérdemlem a halált, gondoltam. De annyi másnak is a halálát kívántam! Például, féltem a borbélytól. Lehet, hogy elveszti az eszét és elvágja a torkomat. Megjelentek azok szellemei, akiket fantáziámban megöltem, éjszakai álmaimban és az ébrenléti hallucinációimban egyaránt. Bevallom, hogy homoszexuális játékot folytattam F. bátyámmal (tizenöt). Én voltam a csábító. Vagy ő volt? Irigyeltem őt nagyobb péniszéért, és ki akartam herélni. Megöltem volna a lelkét! Most azt kívánnám, hogy birkózunk, és győzzön le.  Akkor tudnám, hogy ő valóban férfi. De már megfeszült a parapátia keresztjén. Rémisztő a gondolat, hogy a saját testvéremet is lemeztelenítettem. Múlt éjjel álmomban megtörtént.

Szeretnék minden riválist, aki bármilyen módon fölöttem áll, kisemmizni. Csak akkor lennék kegyes hozzájuk, amikor megtapasztalták a hatalmamat. Nem leszek többé olyan valaki, akit mély, erőteljesen telt, impozáns hangok, vagy nők csábító szavai csapják be. A szerelem szavai, amelyekkel saját nőiességüket bizonygatják. Én akarok lenni az egyetlen férfi a világon, akinek joga van a kasztráláshoz. Szívesen megfosztanék minden férfit a férfiasságától, hogy a nőknek ne legyen senkijük rajtam kívül s hogy senki mást ne tudjanak választani.

Ilyen vagyok én legbelül! Elhinné vajon bárki, hogy pap akartam lenni? Anya gyakran mondta, hogy  finom fehérek a kezeim, akár egy plébánosé. A valódi vallásos érzést a nagyszüleim táplálták belém. Velük sok prédikációt hallgattam és hosszsasan imádkoztam. Kötelező volt elkísérnem őket a templomba. Tudom, hogy legbelső természetem még most is jámbor. A Bibliámat is magammal hoztam, amikor Bécsbe jöttem, de egyszer sem vettem a kezembe. Anyám megrontotta a gyermeki hitemet. Azt mondogatta, hogy öt percre sem hagyná egyedül a lányát egy plébánossal. Később újra hittem a  papoknak. Íme a zaklatott ember, akivé váltam.

SZEXUÁLIS ÉLETEM

Hogyan találhatom meg az utat, amely kivezet a szexuális fantáziák labirintusából? Hogyan fékezzem meg a szexualitáshoz szorosan kötődő ambícióma? A vágyam, hogy feljussak a arisztokrácia vagy plutokrácia legmagasabb szintjére. Szeretnék palotát, saját palotát, gépkocsit, gazdag ügyfeleket fogadni és szexuális orgiákról szóló beszámolóikat hallgatni. Minden ellenfelemet el akarom pusztítani. Szeretnék Leninné válni, és mindenkit halálra ítélni.

Kegyetlen vagyok. Már gyerekkoromban is kegyetlen voltam. Rovarokat kínoztam, mielőtt megöltem őket. Kitéptem a legyek szárnyát, átszúrtam a pillangókat. A legyeket feltűzdeltem a falra. Kígyókat akartam fogni és letépni a fejüket, mint a többi fiú, de féltem, hogy megmarnak. Addig húztam a macskák farkát, amíg fel nem visítottak a fájdalomtól, és nem vonaglottak a szorításomban. Kínoztam a ketrecben tartott állatokat. Ha halálra kínoztam egy állatot, lenyűgözött. A földigilisztákat egyre kisebb és kisebb darabokra vágtam, míg már nem mozogtak. Vagy addig szurkáltam őket, amíg  végül elpusztultak. Letéptem egy vagy két szárnyat, lábat a rovarokról és élvezettel néztem, ahogy a megcsonkított teremtmény megpróbál elmenekülni. Darazsakat fogtam, kitéptem a fullánkjukat, vagy forrón vasra tettem őket; kiszedtem a fullánkjukat és letéptem a fejüket. Gyakran babonás félelmet éreztem a katicabogarak iránt [“Mária-bogarak”]. Ha az ember a szemembe néz, mintha azt mondaná: „Ártatlan nő vagyok. A nevem Mary. Ne érj hozzám és ne tégy kárt bennem. Tiszta, erényes a lelkem. Kegyelmezz!”

A szemek vádoltak, én összerezzentem. A bogár haláltusája megrémített. Valaki azt mondta, hogy a ketyegő hang a halált jelenti. Mindig attól féltem, hogy elalszom, és soha nem ébredek fel. Meghalok és a pokolra jutok. Nem aludtam el, csak ha anyám a szobában volt.

Szeretek harcolni. A harapás és a karmolás több örömet okoz nekem mint csókolózás és simogatás. Borzalmasan kínoztam a testvéreimet, amíg elég kicsik voltak ahhoz, hogy ellenállást tanúsítsanak. Csipkedtem őket és a fenekemmel kilöktem őket az ágyból. Akkor voltam a legelégedettebb, amikor sírtak. Rájuk parancsoltam, el ne mondják anyának, különben rettentő bosszút állok. Soha nem mertek panaszkodni. Gyakran mégis féltem, hogy beárulnak anyának. Tudtam, hogy szörnyen megverne. Nem szívesen gondolok arra, milyen brutális voltam a testvéreimmel. De a kegyetlenség nálam kényszer. Része a természetemnek. Egy vad, harapós és dühöngő vadállat él bennem!

Ha a szép szemek mosolyognak rám, ki akarom kaparni őket. Olyan vagyok, mint egy macska; kegyetlenségem mély és rejtett. Senki sem tudja, mit teszek a következő pillanatban. A hangulatomtól függ. Szerethetek vagy kínozhatok, és senki sem tudja, miért vagyok így vagy úgy. A macska, a kutya és az ember egyfajta szentháromság számomra. Szeretem nézni a kutya és a macska közötti harcot. A macska felmászik a fára, és vicsorogva fúj a kutyára, ami nem tud utána mászni.

Az élő halakat is előszeretettel daraboltam. Figyeltem, ahogy dobog a szívük. Az élveboncolás mondhatni a legfőbb élvezet vol számomra. Gyermekként adagoltam a kegyetlenséget: a kis állatok nem éreznek fájdalmat. Felnőttként elhitettem magammal, hogy a tudományos cél szentesíti az eszközt.

Gyakran addig vakarom magam, míg nem ki nem serken a vér. Mindent megtettem a testvéreimmel, amit a fantáziám diktált. Sokat húztam a fülüket. Úgy vélem, az egyik testvérem torz füle a kínzásaim eredmény. De mazochista örömökről is beszámolhatok. Boldoggá tett, amikor felnőtt lányok úgy kezeltek, mint egy kisfiút, a fülemnél fogva lóbáltak a föld fölött, egyik oldalról a másikra, amit a cimboráim hőstettként csodáltak. Csak homályosan emlékszem ezekre a jelenetekre (nyolc-kilenc). Persze én is örömömet leltem abban, ha kínozhattam a lányokat; szorongattam, csíptem őket, ahogy csak bírtam. Szerettem volna megszelídíteni vadállatokat, rabszolgáimmá tenni őket. Ahogy apám tette anyámmal. Egyszer a földre dobta, és rátérdelt. A kegyelmén múlt az élete.

A szexuális életben legnagyobb élvezetet a kegyetlenség adja. Nézze csak meg, a hogyan a kakas a csőrével üti a tyúkot, amikor megtojózza! Vagy ahogy a tüzes csődör a patáival bántalmazza a kancát! Vagy a bika! Figyeljük meg egyszer, hogyan harcolnak a macskák szerelmi szenvedélyükben! A macska el akarja tolni magától a partnerét, a kampó alakú pénisz erőszakkal nyomja a hüvelyébe, mintha csak szét akarná tépni. Asszony! Ha nem adod magad önként, akkor erőszakkal téplek szét!

A bika hímtagjára gondolok. Éles és hosszú, mint egy finoman hegyezett ceruza. Ha a tehén nem hajlandó megállni, a hüvelyét ide-oda forgatja. A bika akár fel is szakíthatja a hasát és megölheti a tehenet. Ezért engedjetek, ti makacs nők! Jobb lesz, ha nem küzdötök, hanem

engedelmeskedtek a sorsotoknak! Add meg magad, vagy meghalsz: ha megveted a szerelmet, akkor meg kell érezned a fájdalmát.

Anyám egyszer azt mondta egy szomszédról, hogy nem volt elégedett az ecettel, amit nála vásárolt. Apám magán kívül ordította:”Ecetet csinálok belőle!” A hangja még mindig a fülemben zeng. Amikor egy nő ellenállást tanúsít: ecetet csinálok belőle! Végzek vele! Legközelebb már olyan gyengéd lesz, mint egy galamb! Meg akarok kínozni minden nőt, akit megkívánok, de semmibe vesz! Isten óvja meg őket a haragomtól, ha az utamba kerül! Talán nem kínoznám meg, csak megijeszteném, hogy lássa, hogy mire lennék képes. Szeress vagy szenvedni fogsz! Ön is, Dr. Stekel, óvja magát bosszúmtól! Szeressen, vagy szenvedni fog!

Az onanizmussal kapcsolatos fantáziáim gyakran kínzással kapcsolatosak. Az orgazmusom erősebb, ha a fitymámban egyfajta fájdalmat érzek. A gyönyör és a fájdalom örök ellentéte. Büszke vagyok arra, hogy az örömöm minden fájdalmat felülmúl. Így egyesül bennem a szadizmus és a mazochizmus. Kínozni és megkínozva lenni. A kínzás öröme másodlagos. Ez abból fakad, hogy kínozni akarunk. Ezer kis szimbolikus tett világít rá a bennem lappangó szadizmusra. Azon kapom magam, hogy letépek egy levelet a fáról, és apró darabokra harapdálom. A papírdarabokat a lehető legkisebbre tépem. Mintha élőlény lenne. Elképzelem, hogy a papír szenved a fájdalomtól. Minden egész akar maradni, nem akar szétszakadni. A kerékbetörés a spanyolok kegyetlenségének legkifinomultabb formája.

Az inkvizíció, ahogyan képeken láttam, lenyűgözött. Hiába kerestem könyvet az inkvizíció kínzókamráiról. Ha nem kínozhatom az embereket fizikailag, megpróbálom pszichésen tenni. Mentálisan zaklathatom őket, míg nem nyögnek, vonaglanak a kíntól. Csiszolom, formálom őket – a lélek borzalmain keresztül, hagyja, hogy elsápadjanak, reszkessenek a halálfélelemtől. Mintha csak így rántanám le a leplet mocskos lelkükről. Mennyire irigylem dr. Stekelt, amiért analizálhat. Ugyanakkor, szerintem, túl jó ehhez a hivatáshoz.

Az igazi analitikusnak szadistának kell lennie. Talán a legtöbben azok is, szadisták. Örülnek, ha áldozatukat az átvitellel szorongathatják. Egy analitikus jobban tetszik, mint a mészárló, dühödt török véres görbe kardjának csillogása. Ő a rabló ösztönnel ront áldozatára, majd megöli.. Az én örömöm a lelkek kínzása. Légy jó hozzám, vagy megtapasztalod az erőmet!

Ma már minden állattal gyengéden bánok. Ha meg kell ölnöm egy bolhát, gyorsan teszem, hogy a szegény teremtés ne szenvedjen. Soha nem lépek szándékosan egy bogárra, ha sétálok. Nem bírom elviselni a látványt, ha egy súlyos szekeret vonszol egy ló. Azonnal azonosítom magam a szegény állattal, sőt minden szenvedő állattal. Szenvedélyemmé váltak az állatokról szóló történetek. Ha látom, hogy egy kegyetlen kocsis üti szegény öreg lovát, ki tudnám kapni az ostort a kezéből, hogy megverjem, amiért bántotta. Én magam is ilyen kegyetlen voltam! Egyszer tüzet gyújtottam egy teknős hátán, és figyeltem, ahogy körbe-körbe szaladgál tehetetlenségében. Aztán beledöftem egy botot, és figyeltem a haláltusáját. Anyámat is kifinomult kegyetlenséggel kínoztam. Ez az utolsó egyetemi vizsga után történt: szomorúan, leverten értem haza. Sírtam. Megkérdezte, hogy sikerült a vizsga. Nem adtam választ. Elméláztam. Húztam az időt, hogy fokozzam a szorongását. Sejtettem, hogy a legrosszabbra számít. Majd hirtelen hangos sírásban törtem ki, és elmondtam, hogy kudarcot vallottam. Ó, hogy sírt, milyen boldogtalan volt! Én pedig örültem a nyomorúságának, mert így tudtam lemérni az irántam érzett szeretetét. Hagytam, hadd szenvedjen, sokáig, majd elmondtam neki az igazságot: kiváló eredménnyel átmentem a vizsgán. Érzékelni akartam a kín, a kétségbeesés, a bánat, majd az öröm kellemes kontrasztját. Olyan elégtétel volt, amiért éveket adtam volna az életemből!

Szeretem az ellentéteket. Fanatikus vagyok, ami a kontrasztokat illeti. Lelkesedéssel vegyes izgalommal töltött el, amikor nagyapa beledugta az izzó vasat a hideg vízbe, ami hangosan sziszegett, gőzölgött, morajlott. Az izzó vas megfizetett az ellenállásáért; meg kellett hajolnia a víz ereje előtt. Arra vágyom, hogy egy nő gyűlölettel köpjön le, miközben én vasmarokkal megszorítom, leigázom, és azt teszek vele, amit csak akarok. A férfiakat is szeretném legyőzni. Kasztrálni, összezúzni a heréiket, míg sterilek nem lesznek. Egyik testvérrel mentális értelemben tettem ugyanezt. Nem volt hajlandó begyújtani. Meg kellett halnia. A gondolat mindenhatóságával öltem meg.

Gyanakvó vagyok, mert túl jól ismerem magam. Ha valaki kedvesen, barátságosan néz rám, úgy gondolom, a mosolya mögött düh rejtőzik. Kedvesség. Ha én mosolygok másokra, attól félek, hogy észreveszik a belső gyűlöletemet a kedvességem mögött. Közeledem hozzájuk, a szemükbe nézek, megszorítom a kezüket, holott ki akarom kaparni a szemüket. Azt képzelem, hogy holló vagyok, s éles csőrömmel ki tudnám vájni a szemüket. Vagy bika, aki a szarvát beléjük döfi, míg ki nem fordulnak a véres belek! Állat vagyok! Így játszottam a testvéreimmel, állatként. Sírtak. Ököllel ütöttem őket, közben üvöltöttem. Vagy haraptam és  ugattam. Most kecske szeretnék lenni, felöklelni a nőket, akik így kiáltanak: “Nyugodj meg, nyugodj meg!” Gyakran játszottam ezt a nővéremmel.

Istenem! Milyen képmutatók is az emberek! Itt a panzióban, sokakkal találkozom. Megpróbálok mindenkit megnyerni, barátságos szavakkal hízelegni mindenkinek; bókolok, udvarias vagyok. Kedvességemmel rendelem magam alá őket. Megszelídítem mindet, a barátságosságom rabszolgáivá válnak. Az álarc mögött határtalan hatalomvágy rejtőzik. Néha áttör a kegyetlenség. Barátságosan megveregetek valakit, de brutálisan sikerül. Fájdalmat okoz. Tegnap is ez történt, amikor Dr. Stekel doktor séta közben a nővéremről kezdett beszélni. Kellemetlenül érintett. Olyan dolgokra bukkant, amelyeket el akartam titkolni előle és magam elől is. A felfedezés felett érzett örömömben meglöktem. Azonnal felismerte az igazi indítékot, és kijelentette, hogy soha többé nem tarthatok vele, ha még egyszer hozzáérek. Ő is tisztában van a valódi indítékaimmal.

KORAI SZEXUÁLIS ÉLET ÉS FANTÁZIÁK

Legkorábbi gyermekkorom a ködbe burkolózik. Nagyon sok élmény csupán „mintha”-ként lebeg előttem. Nem látom őket tisztán. Két lény kötötte le a figyelmemet: Marescha, a cselédlányunk és Anita nővérem. Marescha ronda, mocskos ribanc, de okos volt. Gyanítottam, hogy apámnak viszonya volt vele. Nekünk is volt egyfajta kapcsolatunk, de minden homályos és zavaros. Csak azt tudom, hogy mindig is a passzív voltam. Úgy rémlik, Marescha volt a kezdeményező.

Látom magam a lábai között feküdni. Érzem, ahogy játszik velem ott lent. Nyelvemmel megközelítem a szeméremtestét. Az erős szag megdöbbent. Undort érzek, miközben ezt írom. Egész testemben remegek. Szeretnék elnyomni valamit. Miért vonzott ez az ápolatlan, mocskos nő? A kosz mindig is lenyűgözött. Mizofil vagyok és kifejezett anális szexista. Gyakran viszket a végbelem, kényszert érzek, hogy vakargassam. Szeretem érezni az ujjamat a végbélnyílásomban. Csak szégyellem, hogy megteszem. Ha unatkozom, az orromat piszkálom és érdeklődve vizsgálom a váladékot. Örömet szerez a régi szekrények szaga. Gyerekként mindig is érdekelt, hogy ki mit tarthatott a szekrényben régen. A széklet formájából képes vagyok diagnózist felállítani. Egyszer egy hatalmas bélsár „kupac” felkeltette az érdeklődésemet. Hogyan tudhatnám meg, kitől származik? Komoly teljesítmény! Ki hitte volna, hogy egy aprócska nőstény képes ilyen óriási tojást tojni?

Ha egy hideg napon nagy mennyiségű székletet ürítek, úgy érzem, hogy a belső melegségem egy része távozik. Szomorú borzongás járja át a testemet. Ha már a testem nem lehet anya melegében, legalább a saját melegemet meg akarom tartani magamnak. Egyszer találtam egy fényképet magamról. Azt mondtam: “Úgy nézel ki, mintha beszennyezted magad!” Igen, mizofil vagyok. Mégis, a fantáziámban olyan helyeken járok, ahol ürülék, mocsok és rothadás uralkodik, bűz  terjeng. A ruhám is bűzlik és rettenetesen koszos. Megbocsátom magamnak, hogy a ruháim ilyen gyorsan elkoszolódnak. Elfogadom, ha nincs vécépapír. Vágyom az ürülék szagát, ezért nem tisztítom meg magam rendesen. Álmomban a koprofágia is megjelenik.

Térjünk vissza Mareschahoz! Mi az ördögért kerülöm a témát ? Szóval, piszkos volt ugyan, de a hátsó fele és a szeméremteste “rendben volt.” A keze puha. Mit csináltam a lábai között? Játszottam a kisujjaimmal, belemásztam az “egérkéklyukba”, és úgy rémlik, nagy elégedettséggel töltötte el. Mágneses vonzalmat éreztünk egymás iránt. Nem más volt ez, mint közösen folytatott tiltott játékok. Ő nő volt, én pedig nagyon fiatal. Akkoriban nem éreztem sem félelmet, sem gátlást.

Most már tudom, miért akarom igazán azt az egy dolgot; hogy nők a kezükbe vegyék a hímtagomat, és játsszanak velem. Semmi másra nem vágyom. Először is, bajos megtalálni a nyílást, majd leküzdeni a behatolás nehézségeit. Milyen édes, ezzel szemben, ha a gyöngéd, bársonyos kéz megragadja és orgazmushoz juttat anélkül, hogy bármilyen erőfeszítést kellene tennem! Az egész testem remeg az extázistól. Egyetlen költő sem képes ezt leírni. A szexuális életemet sötét, ködös emlékek uralják. Csak arra vágyom, hogy újra éljem ezeket.

Nem érdekelnek a meztelen nők. Sokkal nagyobb kielégülés felemelni egy nő szoknyáját, és felfedezni, egyre feljebb jutni a combján. Minél feljebb, annál teljesebb az izgalom. Aztán a sötét, meleg, meghitt, pelyhes egérfészek, amely belül meleg és nyálkás. A kezem egyre magasabbra és magasabbra siklik. Megérintek mindent, mindent érzek, az édes-savanykás szagot is, ami elkábít. Látom magam Marescha lábai között; érzem a végbélnyílása szagát. Nyaldosom.

Az ördögbe! Minden emlék homályos. Semmi sem látszik tisztán. Minden csak “talán”. Most bevillan egy jelenet. A nő a péniszemmel és a heréimmel játszik, bekövetkezik az első erekcióm.

Bűz. Már tudom, miért undorodom a feleségemtől. A szaga. Az undor mostanra teljesen eltűnt. Már tudom, hogy az undor milyen könnyen változik vággyá.

Fantáziámban még a saját ondómat is lenyelem. Miért utálom az osztrigát? Most már tudom, mi áll az undor hátterében. (Unalmas fantáziálgatások következnek a cunnilingusról és az anilingusról.)

Tudom, hogy Marie a panzióban, ahol először éltem, miért izgatott annyira. Mosdatlan volt. Nem akarom, hogy tisztálkodjon. A tisztára mosott testnek nincs illata, nincs édessége. Remélem, nem fürdik. Ugyanez vonzott a mocskos kínai nőkhöz. Miért kell a férfiaknak és a nőknek olyan gyakran fürdeniük! Valamit elvesz a személyiségükből.

Kezdem érteni, hogy miért érzek undort, ha foltot, mocskot találok az ételemben. A méregkomplexusom a cunnilingusszal és a fellációval keveredik. A nemi betegségektől való félelem valójában kellő ok. Nem kellene-e jobban félnem attól, hogy a nyelvemmel felfedezzem a női nemi szerv sötét, buja mélységét, mint az asszonyok szájától? Alig várom, hogy elmerülhessek ezekben az ízletes fantáziákban. Marescha nagyon erotikus volt, már a legelején is. Hozzá való viszonyom kettős volt: egyszerre anya és nő. Általa új és új szavakkal bővíthettem az amúgy is nagy pornográf szókincsemet, amit már Ön is megismerhetett. Jó tanárom volt. Mára elég ennyi. Remélem, hogy ma tisztességes leszek, míg a Mareschára vonatkozó infantilis gondolatok kötnek le.

Itt az emlékek megszakadnak, a legfontosabb élményeken csendben halad át. Hamarosan visszatérünk még erre a jelenségre. Egy másik emlékhez kapcsolódik, amelyet nem akar tudatosítani. Folytassuk a jegyzeteivel, az alábbiak szerint:

ÖT KELLEMETLEN ÉLMÉNY

1. Tavaly meghívtam az angol osztályomat egy modern képeket bemutató kiállításra. Az előadóteremből egyenesen a galériába mentem. Nagyon bosszantott, hogy egyetlen diák sem jött el. Akkoriban tartottam azoktól, akik az előadásaimra jártak. Ma már tudom, hogy némelyikük homoszexuálisan izgatott.

Egyetlen diákot sem szólítottam a nevén. Végül minden bizalmukat elveszítettem. Gúnyolódtak rajtam. Boldog voltam, amikor nem kellett előadást tartanom.

2. Anyám kinevetett, amikor megpróbáltam az udvaron a nagy farönköket egy rakásba pakolni. Túl nehezek voltak. Egyszer felpillantottam, és láttam, hogy anyám mosolyog. Azóta félek, hogy valaki kinevethet. Amikor az emberek egy étteremben vagy az utcán felnevetnek, az első gondolatom, hogy belőlem űznek gúnyt.

3. Mindig féltem attól, hogy helytelenül vagyok felöltözve. Egyszer Párizsban az operába mentem, a Sámson és Delilah-ra. Oda szmokingot vagy frakkot illik felvenni. A jegyszedő elküldött. Azt mondta, a jegypénztárban visszaadják a pénzemet. Szerencsém volt, megkaptam a pénzt. Utálom az elegáns férfiakat, mert én magam képtelen vagyok elegánsan felöltözni. A rongyos ruhák, amiket gyermekkoromban hordanom kellett, lehetnek az érzés hátterében. Gyűlöltem egy barátomat, mert mindig színes díszzsebkendőt hordott. Ha megláttam, kigúnyoltam, de legbelül irigyeltem.

4. A hajamról a kabátgallérra hulló korpa nagyon bosszant. Ezért nem viselek soha sötét ruhát. (Úgy érzem, kövérít is.) A mérleg jelzi a testi épséget. A műfogsorom, ami csattog és ropog, ha megpróbálok nagyot harapni. Istenem – próbálom irányítani. De utálom a próbálkozás szót! Túl sokat próbálkoztam. Utálom, ami hamis. Nagyon sok hamisság van bennem. Műfogak, műszemek (a szemüvegem), műtalp (a lúdtalp miatti talpbetét). Belefáradtam a küzdelembe. Kisebbrendűnek érzem magam, mentálisan és fizikailag egyaránt. Dr. Stekel szerint elvesztettem a bátorságomat. De nincs meg rá minden okom?

5. Az ötödik kellemetlen élményt képtelen vagyok felidézni. Tudom, hogy öt volt. Felállok és dohányzom. Öt ujjamról az onanizmus jut eszembe. Hirtelen mégis: az ötödik parancsolat! „Ne ölj!” Kit akartam megölni? A testvéreim keresztneve öt betűs. A nővérem neve (Anita) szintén. A feleségemé is. Meg akartam ölni? Wilde azt írja, minden megöli, amit szeret. Tudom, hogy gyakran az utamba áll. Meg akartam mérgezni. Dr. Stekel értelmezte néhány álmomat. Egy méregkeverő álmai. Kék bogyókkal álmodtam, amelyek olyanok, mint a „belladonna”, amit a feleségem szed. Annak ellenére, hogy az első ilyen álom volt, elég egyértelmű. Vad gyűlöletet érzek magamban. Harcos, küzdő természet vagyok. Az öngyilkossági hajlamaim befelé irányuló gyilkos szándékok.

Tegnap attól tartottam, hogy F. S., akit angolul tanítottam, megöl, mert elbocsátottam. De miért? Mert azt akartam, hogy Dr. Stekelt ölje meg. Miért szédülök? Nem tudok tovább gondolkodni ? Inkább megölném, minthogy hagyjam, hogy elvegye tőlem a nővérem ideálját. Leleplezte a tervemet. Rájött, hogy a nővéremmel akarok élni. Egyszer tettem egy röpke utalás arra, hogy a nővéremmel játszottam. Finom, puha kezében tartotta a péniszemet. Soha nem fogom elfelejteni azt az örömérzetet. Soha! Soha! Soha! Dr. Stekel úgy gondolja, hogy Marescha sok mindent átvett, ami a nővéremhez kapcsolódik.

Ő volt a nagy szerelmem. De ha tovább akarok gondolkodni, mit akartam  tenni vele, minden elhomályosul. Megszálltam? Cunnilingus? Fellatio ? Csak a képzeletemben; azt tudom csupán, hogyan kaptam meg éjjel az édes testét, hogyan játszott velem, én pedig vele.

Meg akarom ölni Dr. Stekel-t, mert el akar választani a nővéremtől. Meg akarok ölni mindenkit, akit irigyelek és aki az utamba áll. Tegnap a színházban láttam egy bájos, félénk fiatal lányt. Belelökhettem volna a mélységbe. Rémült sikollyal zuhant volna mielőtt darabokra szakad. Úgysem jutna előrébb az életben. Ha összatörik, mindennek vége. A Burgra gondolok. A színházra. Julius Caesarra. Milyen könnyű halált halt Brutus tőrétől. A gyilkosság figyelmes cselekedet. Megszabadítja az embereket a szenvedéstől. Úgyis meg akarnak halni. Segítek nekik. Gondolataim labirintussá válnak. Kit fogok megölni?  Túl nagy a tudással szembeni belső ellenállásom. De érzem a kéjt, a pszichés örömet, mint egy orgazmus – a gondolat, hogy megölök valakit, a legnagyobb öröm pillanata. Látni, hogyan remeg a gyönyörtől, ahogy az utolsó erőszakos, mámoros orgazmus végigborzong az egész testén – aztán már nem mozdul. A legnagyobb kielégülést adta és már senki másnak nem adhatja meg újra!

Itt zárulnak ezek a jegyzetek. A végén látjuk a halál gondolatát megjelenni, ami nem biztos, hogy tudatosult. Szeretném interpolálni az analízis egy részét. Ez magyarázzat az ütésre, amit séta közben rám mért.  (Nyáron a kezelések alkalmával szinte mindig peripatetikus.) Egy álom kapcsán ismertem fel, milyen erővel ragaszkodik a nővéréhez. Hirtelen fedeztem fel a titkos élettervét, miszerint megossza a testvérével akar élni. A beteg a nővére házassága után nősült meg. Kísérlet a megmenekülésre. Olyan nőt vett feleségül, akit nem szeretett. A második házassága is intellektuális okokból történt. Elhatározta, hogy feleségül veszi a lányt, amikor Németországba megy, holott még a fényképét sem látta. De a döntő pillanatban visszalépett, mert konfliktusba került volna az apjával. Az utolsó levelét megválaszolatlanul hagyta. Csupán egy távoli szerelemre vágyott, hogy a testvére iránti érzelmeit egy másik tárgyra vihesse át, ám visszariadt a valóságtól.

Furcsa, ahogy a fantázia teljes mértékben érvénytelenítette a feleségével kötött házasságát. Egyedülálló férfinak tekintette magát. Sokáig érthetetlenek voltak számomra az álmai, amíg rá nem jöttem, hogy mindegyikben a nővérét kell a feleség helyébe tennem. A feleség – azaz a nő, aki csak az enyém lehet. Négy személy állt életterve az útjába. A felesége, a sógora és két unokaöccse. A halálos kívánságok és a gyilkos gondolatok ebbe az irányba mutattak.

Egy másik példa elnyomó tehetségének nagyságra. Bécsbe jött, egy magánházban szállt meg, amelyet én ajánlottam neki. Rövid idő múlva levelet kapott a nővérétől. Ez volt az első életjel több mint egy éve után. Elhozta a levelet. Rögtön feltűnt, hogy az említett házhoz címezték.

“Biztosan írt egy levelet, amelyben megadta a címét.” Tagadta, és nem tudta megmagyarázni. Végül emlékezni kezdett: ő írta a levelet, de azonnal elfojtotta a tényt. Így már érthetővé váltak pusztító fantáziái. Az volt a terve, hogy eltávolítja az útból a feleségét és a többi ”akadályt”, hogy a testvérével élhessen.

Amikor visszatért Németországból, hűvös és távolságtartó volt a feleségével. Amikor elhagyta Oroszországot, hogy hozzám jöjjön, azt írta, hogy a moszkvai állomáson várakoznia kell. Átutazik Moszkván, és két órán keresztül a városban lesz. A testvére nem jött el.

Elérkeztünk élete legfontosabb időszakához, az egyetem iránti elkötelezettségéhez. Már hangsúlyoztam a tényt, hogy egy magas intellektusú tudóssal van dolgunk, aki hat nyelven mesterfokon beszél és ír, az anyanyelvén pedig számos fontos könyvet publikált. Az volt a célja, hogy kiemelkedő pozíciót érjen el a szülőföldjén. De minden egyes lépés csak növelte a távolságot a férfi és a valódi életcélja, a nővérrel való egyesülés között.

Ezeket az attitűdöket azért világítottam meg, mert segítenek abban, hogy megértsük a következőket:

AZ EGYETEMI KINEVEZÉS

Erősen ellenálltam a pozíciónak, nem akartam elfogadni. Mintha lekéstem volna a vonatot vagy rossz vonatra szálltam volna. Úgy gondoltam, hogy méltatlan hozzám. Az első helyet kellett volna kapnom. Papképző főiskola volt, azaz nem a megfelelő egyetem (1. számú hazugság) ; és a másrészt féltem a papokkal való érintkezéstől, akiket mindig is irigyeltem. Túlságosan hasonlítottak rám az elfojtásukkal, förtelmes szexuális fantáziáikkal és a hatalomvágyukkal, amely a reszkető bűnösökre zúdult. Ó, a papok! Irigyeltem őket, és gyűlöltem a büdös lábukat vasárnap reggel.

Elég kényelmesen elrendeztem az életemet – néhány konfliktust követően. A magam ura voltam. Megmutathattam a tudásomat anélkül, hogy vettem volna a fáradságot és ténylegesen tanítottam volna. Valójában élve akartam eltemetni magam. Nem féltem a kollégáimtól. Mindenkinek megvolt a maga szennyese. Ha bárki rosszat mondott rólam, könnyem megfizethettem volna érte. A nagy ember csalárd módon szerzett millióival alapította meg az intézményt.  Felsőbbségem kártyáival játszottam és szereztem barátokat. Ám egyszer Nr. elmondta, hogy a diákok “pózőrnek” neveznek. Ez megütött. Ugyanakkor csodáltam azokat, akinek volt bátorsága, hogy a szememre hányja a hibáimat. Ennek ellenére soha nem bocsátottam meg nekik.

A háború kitörésekor jött a büntető inkvizíció. Pacifista voltam, és a cár békeüzenetére támaszkodva megtagadtam a bevonulást.  Egy nap idézést kaptam a titkos rendőrségtől. Német nőt vettem feleségül. Azt mondtam,  jó hazafi vagyok, de pacifista meggyőződésemet nem akartam megváltoztatni. Végül az indokaim elégségesnek bizonyultak, és azzal a figyelmeztetéssel engedtek szabadon, hogy ne izgassak a háború ellen. Hősnek éreztem magam.

(Valójában németellenes voltam. Nem tudtam megbocsátani Belgium német megszállását.) A feleségem azonban képes volt megváltoztatni az érzelmeimet, és igyekeztem megvédeni a németeket mint „elvtársaimat”. Az eredmény az lett, hogy kaptam egy névtelen levelet, amelyben kiadós verést ígért valaki. A háború ideje alatt félelem gyötört, hogy feljelentettek és bebörtönöznek vagy Szibériába száműznek. A feleségem akkoriban megbetegedett, vakbélgyulladás miatt megműtötték. Egy barátommal találkoztam a kórházban, aki meghívott az otthonába. Ott büntetéssel és száműzéssel fenyegetett meg, ha nem válok el, a mocskos “Boche”-tól. Visszasiettem a kórházba, és mindent elmondtam a feleségemnek. (Meg akartam ölni?) Szenvedtem, rettegtem attól, hogy az oroszok megmérgezik a kórházban. (Nyilvánvaló kívánság!) Ő állt közém és a szülőföldem közé. Féltékeny voltam. Az volt a gyanúm, hogy a feleségem szerelmes az orvosba, mert elpirult már a neve említésére is. Gyanakodtam az egyik masszőrre is, akinek a kezeléseit a feleségem elutasította, mert a férfi túl messzire akart menni. Elmondta vajon a teljes igazságot? Ez idő tájt sokat beszélgettem egy  filozófia professzorral – a pszichoanalízisről. Lelkes voltam, és megkértem, hogy elemezzen. Még egyetlen beteget sem analizált, így hosszú ideig habozott, míg végül elvállalta. A hatás megdöbbentő volt.

Úgy éreztem magam, mint egy újszülött. Elmondtam a rektornak, milyen jelentős események történtek az életemben. Elkezdtem szeretni a világot. Kegyes voltam a tanítványaimmal, hamarosan a kedvenc professzoruk lettem. Hagytam, hadd szavaljanak verseket, szinte a játszótársuk lettem. Új diákok is csatlakoztak a csoportomhoz. Öröm volt a tanítás. Szinte folyamatosan mániás izgalomi állapotban voltam.

Hirtelen az a rögeszmés gondolat fogott el, hogy a feleségem öngyilkosságot követ el. Minden alkalommal, amikor hazajöttem, arra készültem, hogy felakasztva vagy megmérgezve találom. Aztán jöttek a névtelen levelek, amelyekről már az első napon meséltem. Ezek a először kimondhatatlan kínt okoztak, amíg rá nem jöttem, hogy én én magam voltam a levelek írója. Most már bűntudatom van, hogy olyan kegyetlenül megvádoltam, megkínoztam egy diákot. Sok bizonyítékom van arra, hogy én magam írtam a leveleket. Később transzba estem és automatikusan ugyanolyan betűket írtam ugyanabban a sorrendben. Mindent elfelejtettem! Miért tettem ezt és miért fojtottam el? Csak arra emlékszem, hogy beléptem egy boltban, közönséges papírt és olcsó borítékokat vásároltam, a legolcsóbbakat. Hónapokkal később, mikor rendet tettem, megtaláltam ugyanazt a papírt és egy borítékot az íróasztalom egyik alsó fiókjában. (Miközben írom ezt a vallomást, ismét „álom állapotba” kerülök.) Sokáig bámulom a papírt! Szóval! Én voltam a névtelen levélíró! Betegszabadságot kaptam az egyetemtől. Az újságok (általam írt) névtelen leveleket kaptak, amelyekben a tanárok és a diákok tiltakoztak az engem ért igazságtalanság ellen. Újra elkezdtem kételkedni. Lehet, hogy valaki más írta a leveleket? Aztán jött a fájdalmas grafológiai vizsgálat. Arra gondoltam, hogy nagyobb hatósághoz fordulok. El akartam menni Pétervárra, hogy a legjobb pszichiáterek vizsgáljanak meg. Az “id” nem engedte meg ezt az ostobaságot, bár a feleségem levélben többször is kérte. Visszamentem H.-ba, fiatalkorom városába (vissza a gyermekkor világába). Kilenc hétig H., úgy éltem, mint hal a vízben. Minden reggel öt órakor keltem, sétáltam a csípős hidegben, elemeztem az összes barátomat és ismerősömet, ragyogó napsütés mindenütt. Vágyakozó pillantásokat vetettem a sok csodás nőre. Aztán a feleségem arra kért, menjek haza. Haboztam, hiszen ez volt életem legboldogabb időszaka. Éreztem a gondolat mindenhatóságát, a mosoly és az érintés varázslatosan gyógyító erejét. Erre volt szükségem a gyógyuláshoz. Én voltam Krisztus. Ebben a percben is így érzem. Megölhetem az ellenségeimet és meggyógyíthatom a barátaimat. Alaposan utánanéztem apám életének, átkutattam a kimutatásokat, kikérdeztem az összes embert, aki ismerte a könnyelműségét, a hibáit. Egy idősebb férfi ismerőse úgy gondolta, túl messzire mentem. Sokakat meghívtam vendégségbe, akiket bizonyára jobban kifárasztottam, mint szórakoztattam a szédült viselkedésemmel; kilométereket gyalogoltam sárban és esőben egy hetvenhárom éves asszonyhoz (annak ellenére, hogy fáj a lábam!), csak hogy elemezhessem apámat. Meg akartam gyógyítani az egész világot – pszichoanalízissel; még egy idős unokatestvéremet is, aki évek óta kerekesszékhez kötve, alkoholizmusának szerzeteseként élt.

Boldog voltam, minden felhőtlen volt. Nyilvános előadásokat akartam tartani, sőt templomban prédikálni. Megírtam a búcsúbeszédemet, amit egy társaságban fel is olvastam.

Egy neves egyetemen állást kínáltak. Elfogadtam. Élveztem az új munkámat, és reméltem, hogy képes leszek analitikai tudásomat használni – pedagógiai céllal. Csak egy dolog zavart. Egy korábbi kollégámat elbocsátották diáklányokhoz kapcsolódó szexuális tettei miatt. (Ahogy Dr. Stekel bebizonyította számomra, hogy fixa ideám a diákjaimmal összefüggő onanizmus.) A szóban forgó professzor gyakran beszélgetett velem és azt állította, hogy sok szerencsétlen fiatalt gyógyított meg azáltal, hogy elmagyarázta nekik: az onanizmus ártalmatlan és szükséges. (Az ő perverziója szerintem a felláció volt, ahogy egy kolléga is állította, de kiderült, hogy “kölcsönös onanizmusról” volt szó.) Osztottam az álláspontját, és attól tartottam, hogy egy csónakban eveztem vele.

Nos! Az első , mondjuk úgy, kihallgatáson megkérdeztek B.-ről, és kértek, ismerjem el, hogy hallottam “mocskos tetteiről”.

Legbelül szemrehányást tettem magamnak, hogy nem védtem meg és elhatároztam, hogy nem mondok semmit a pszichoanalízisről. Mindazonáltal, hagytam magam meggyőzni, és felfedtem egy barátomnak, hogy vettem már részt pszichoanalízisben, ami nagyon hasznos volt számomra a tanítás vonatkozásában. Igen elkeserített, hogy becsmérlő megjegyzésekkel illetett.

Álmodozó voltam és lusta, nem foglalkoztam a tanítványaim fejlődésével. Ennek eredményeként a hallgatóim száma száznegyvenről a negyedére esett vissza. Nem mondok semmit. Csupa tévedés és ostobaság; túl messzire vezetne. A legnagyobb bolondság, amit elkövettem, hogy hetente egyszer az otthonomban fogadtam a diákjaimat (ún. analitikus estéken). Sokat beszélgettünk a szexuális problémákról, a pályaválasztásról és a grafológiáról. Ezek az esték számomra a homoszexuális fantázia orgiái voltak. Félénk és zavarodott voltam, amikor az utcán találkoztam azokkal, akik részt vettek az esti beszélgetéseken. Féltem, hogy kinevetnek.

A diákjaim között volt egy bájos lány, egy befolyásos ember gyermeke. Nem voltam elégedett a fejlődésével, és kísértésbe estem, hogy a pszichoanalízis eszközével segítsek neki. Beszéltem az apjához és a testvéréhez fűződő ragaszkodásáról. Azt tanácsoltam, hogy hagyja abba tanulmányait. Arra kért, hogy engedjem át a vizsgán, mire én felháborodottan utasítottam vissza. Már tudom, hogy az analitikus átvitel révén el akartam nyerni a vonzalmát, szerelmét. Meggyűlöltem, amikor beláttam, hogy az udvarlás kudarcot vallott. Végül át kellett engednem. Az apja befolyása olyan nagy volt, hogy a rektor és a dékán rám parancsolt: a lánynak át kell mennie a vizsgán. Ettől az affértól összetörtem. Elemeztem a rektort és a dékánt, és mindenféle gyűlöletes komplexust fedeztem fel bennük. A feleségeiket is analizáltam, és abszolút frigiditást diagnosztizáltam. Természetesen mindezt csak a fantáziámban. Azt hittem, képes vagyok átlátni a lelkükön. Bűnözői impulzusokat fedeztem fel bennük. Ez persze a saját komplexusaim kivetítése volt. Ezidőtájt a méreg-komplexumsom uralma alatt álltam.

Magamat immunisnak tartottam a mérgekkel szemben, ugyanakkor biztos voltam abban, hogy a feleségemet megmérgezik.

Tanulmányoztam az összes analitikus szakirodalmat. Dr. Stekel egyik könyve is a kezembe került. Azonnal világossá vált számomra, hogy ő az egyetlen, aki meg tud gyógyítani. Feladtam a pozíciómat, mielőtt még elveszítettem volna, és Németországba mentem. A távozásom előtti utolsó napokban mintha álmodtam volna. Mindenről megfeledkeztem, mindenről a feleségemnek kellett gondoskodnia. Az utazás egyfajta komédiának tűnt. A vasúti kocsiban olyan emberekkel kártyáztam, akiket nem ismertem, és egy rakás pénzt veszítettem. Az összes pénzemet el akartam játszani – ez később vált világossá számomra – és

a feleségemet – kétségbeesésében – öngyilkosságba kergetni. Amikor szemrehányást tett, azt javasoltam, hogy osszuk el a pénzünket. Mintha a válást készítettem volna elő. Abból, amit én kerestem, egy fillért sem akartam neki adni. Gyűlöltem a rokonait. Németországban úgy viselkedtem, mint egy bolond. Semmi másról nem beszéltem, csak az analízisről. Majd Bécsbe mentem Dr. Stekelhez.

Itt megszakítom a naplóból származó beszámolót. Elsőként igyekezzünk megérteni a mániákus állapotot és annak okait. Figyelembe kell vennünk, hogy a beteg analízisben vett részt. Két laikus végezte, akiknek csupán csak csekély tapasztalata volt az elemzés terén. A mániákus állapot az első elemzés során tört ki és a másodikban tovább folytatódott. Az első elemzőt annyira megdöbbentette az eredmény és az elemzés hatása, hogy örömmel adta át a beteget barátjának. (Az urak ma már ádáz ellenfelek, ami sajnos gyakran előfordul az analitikusok körében.) A második úgy vélte, hogy az izgalmi állapot a homoszexuális átvitel eredménye. Helytelen következtetés volt. Megfigyelhető, hogy ha az analízis során túl gyorsan fény derül egy komplexusra, könnyen megjelenik a mániás állapot, amelyet később depresszió vált fel. A másodlagos elnyomás következtében az egész analitikus munka eredménytelenné válik. Ebben az esetben a lánytestvérre vonatkozó fixáció és a vele folytatott játék volt a mániás állapot oka. Láttam már hasonló eseteket, amikor egy rövid elemzés után hipomániás izgalom jelent meg. Ezek a betegek szégyellik a komplexusaikat. A lelkiismeretük súlyosan terhelt. A betegünk alapvetően vallási alapú. Ahogy naplójában írja, ráébredt, hogy “szexuális orgiákat” folytatott a nővérével. Az édesanyjával is történtek olyan dolgok, amelyek a lelkiismeretére nehezedtek. Most hallott csak az Oedipus-komplexusról. A testvérre irányuló fixáció szinte elvárható. Ami korábban bűnös kivételnek tűnt számára, most szabály lett. A pszichés felszabadulás túlzott mértékű. Titkos életterve teljesülni látszott. Világossá vált számára, hogy a nővére birtoklásának joga az ő kezében van. Az elemzés szinte akadálytalanul tenné tönkre az életcélját.

Ahogy a melankólia a titokról, a szerelmi ideálról való végleges lemondást jelzi, a mánia az cél elérésének reményét fejezi ki.

Voltak bizonyos jelenségek, amiket a beteg számára látszólag lehetővé tették életterve megvalósítását. Gondolataiban mindenható volt. Az emberek életéről vagy épp haláláról dönthetett. Sokkal fontosabb volt a mérgek jelentette mentelmi jog. Hiszen meg tudott mérgezni másokat anélkül, hogy maga is meghalt volna a méregtől, amelyet esetleg magával vitt. Az első akadály a felesége volt. Ezért az az ötlete támadt, hogy az asszony legyen öngyilkos. Ez lett volna a legmegbízhatóbb módja, hogy megszabaduljon tőle. Megmérgezhetné az ételét. Az utolsó két egyetem egyikén sem akart megmaradni. Moszkvába kívánt menni, a nővéréhez. Bármilyen állandó munka összeegyeztethetetlen volt az élettervével.

Vallási komplexusa bipolaritásban nyilvánult meg. Ő Krisztus és Júdás. Az utolsó üléseken fedeztem fel, hogy gyógyítatlanul akar visszatérni Oroszországba, hogy szégyent hozzon rám. Ugyanis őrült akart lenni, s én lettem volna a felelős az elmebajáért. Hasonló motívumok mutatkoztak az első paralógiai válságában is. Búcsúbeszédet mondott az indiaiak találkozóján, az analitikusokról beszélt, amelyben Júdásként azonosította magát, és minden jelenlévő előtt felfedte terve létezését.

A büntetés és a megaláztatás iránti vágya nemcsak a bűntudatból fakadt. Azt akarta elérni, hogy a nővére pártfogására segítségére szoruljon. Ha a felesége  elhagyja, kénytelen lesz a testvéréhez menni és a segítségét kérni. Ez az első lépés, amit aztán az követett volna, hogy a sógorát és az unokaöccseit félreállítja az útból.

Most néhány olyan álomról írok, amelyek a  jelen analízis előtti időből származnak, így nem befolyásolhattam őket. Világosan látni fogjuk ezekből a nővéréhez és a családjához fűződő viszonyát.

Különösen érdekes az álomnaplója. Az alábbiak szerint reprodukálja asszociációit és értelmezéseit. De észrevehetjük, hogyan tér ki a fontos részek elől, és miként nem látja a valóságot.

Az első álom:

Rossz napom volt. Talán az álmom következménye? Kivettem  a fülemből egy nagy, majdnem gömb alakú darabot. Két részből állt. A külső, vastag rész szétmorzsolódott az ujjaim között. A belső rész a kezemben maradt. Puha volt, parafa állagú, de mégsem olyan kemény. Barna volt,  fehér csíkokkal. Halvány elégedettséggel húztam ki, majd felébredtem – különösebb hatás nélkül.

Mit jelenthet az álom? Szimbolikusan a parafília elpusztítása? A darab túl nagy volt ahhoz, hogy fülből származzon. Az jutott eszembe, utólagos gondolatként, hogy a fültisztítóval bökdöstem, majd kivettem némi törmeléket, pelyhes darabokat piszkáltam ki, amelyeket könnyen ledörzsöltem az ujjaim között. Felszínre hoztam a fülpiszkálóval egy kis darabka fülzsírt, amely az évek alatt összegyűlt, mivel korábban sosem használtam ilyen tisztítóeszközt. Talán valamit nem akarok meghallani, mert félek a becsmérlő megjegyzésektől. (Most a bal fülem kezd viszketni.) Eszembe jutott. hogy azt mondják, ha a bal fül ég vagy cseng, valaki azt gondolja rólam, hogy rosszul vagyok.

Intenzív ellenállást érzek az asszociációkkal szemben Meg kell borotválkoznom. Hideg borzongás fut végig a hátamon. F-re gondolok, aki öngyilkosságot követett el egy borotvával.

Két gondolat uralja, amit nem enged tudatosodni. A nővérére gondol rá, ezért ég és cseng a bal füle. Emellett szeretné megölni a feleségét, hogy szabad legyen. Az öngyilkossági késztetés a gyilkos gondolatok következménye. A kihúzott darab túl nagy ahhoz, hogy áthaladjon a nyíláson; az álomban látottak a valóságon belül maradnak. A darab a szerelme,  a testvére. A henger alakú tárgy a fülben a közösülést szimbolizálja.

(lingam-szimbólum – vallási összefüggés: Mária megtermékenyítése a fülön keresztül).

Azt álmodja, hogy a felesége lábát mossa. Ő maga Krisztus. A nővérével is van kapcsolata, akit szívesen, alázatosan kiszolgál. A naplóban így jegyzi fel ezt az álmot: a bűntudat, mint vezeklés. Jóvátétel a feleségének a szeretet hiánya miatt (vallási kapcsolat – Krisztus megmossa Magdolna lábát).

A második álom:

A feleségem és én hajóra szállunk. Fel kell mutatnunk a belépőjegyünket vagy más dokumentumot, mielőtt a fedélzetre léphetnénk. A férfi, aki a bejáratot őrzi, várakozás közben egy olyan pillantást vet rám, mintha azt mondaná: “Most már jó úton jársz”. Aztán három kitöltendő papírt ad át. Kétségeim vannak afelől, hogy ki tudom-e tölteni őket a hajó indulása előtt. Homályosan emlékszem csak, mintha végül lemondtunk volna az útról.

Megjegyzés: többször is megjelennek hasonló álmok. Ezek az álmok visszatartanak a terv megvílósításától. Hiányzik az energia és a temperamentum. Megkönnyebbülök, ahogy ezt leírom.

A „terv” a férfi  életterve. Mielőtt hajóra szállna, az új életút érdekében három halotti bizonyítványt kell kitölteni.

Nincs rá ideje, így kénytelen feladni a tervérhez fűződő tevét. Ezért a nagy megkönnyebbülés.

A következő álom azt mutatja, milyen nehéz számára az új feladat, amit az analízis jelent.

Egy fészerben vagyok, ahol rengeteg szemét hever. Ki kellene takarítani. Középen egy hordó áll, amelyben a sok törmelék van, tömörítve, sűrűn. Egy nagyobb kupac hulladék mozogni kezd, formát ölt, és táncolni kezd.

A fészer a psziché roncsainak helye. A komplexusok, különösen a testvérkomplexus, darabokra törnek, de az egyes részek formát öltenek és életre kelnek. Legbelül nem semmisülnek meg. Az álmot egy előző napi élmény váltotta ki. Egy varieté műsorban a bűvész zsetonokkal töltötte meg a botját, majd bezárta. Mikor kinyitotta, bonbonok voltak benne, amellyekkel a közönségnek kedveskedett. George is természetfeletti erők birtokosa; életre tudja kelteni, ami elpusztult.

A következő álom más képeket hoz:

Egy mezőn voltam, ami egyszer csak tóvá változott, ahol beültem egy csónakba. Mások is csónakáztak, távol ugyan, de még hallótávolságon belül. Hirtelen egy ifjúkori barátom, egy férfias, udvarias, vonzó, energikus fickó, igazi férfiideál, mint amilyen lenni szeretnék, egy repülőgéppel, nagyon alacsonyan elszállt felettem, és hívott, hogy ragadjam meg a kötelet (ami a gépről lógott és a vízen húzta), ha be akarok mászni. Engedelmeskedtem, és hangosan szóltam a többieknek, nézzék, mit csinálok. Megragadtam a kötelet, és felmásztam. Repülni akartam. Amikor hallótávolságba ért megkérdezte, mi van velem. Végül egy bozótos fölé értünk. Se a víz, se a csónak, csak a kötél, amin lógtam, míg barátom le nem szállt egy erdőszéli kunyhónál. (Úgy rémlik, hogy a házban erőteljes férfiak voltak.) A barátom így szólt: “Ilyen kalandos repülés után biztos nem alszol az éjjel!” A szavaira ébredtem fel. Az álmot kellemes érzések kísérték.

Ebben az álomban az a szükséglete jelenik meg, hogy valakire támaszkodnia kell. Nem érzi magát férfinak, szeretne teljes ember lenni. Más valakinek (az analitikusnak) kell segítenie. Átmegy az avarral fedett mezőn – a pszichéje. Puszta remények, amelyek sosem válna valóra. Homoszexuális komplexusok keverednek a motívumokkal. A repülőgép egy légvárak és légies alakok szimbóluma. Valahogy mégis azt reméli, teljesül a vágya. Ahhoz, hogy biztos lehessen ebben, teljes embernek kell lennie. Csak így valósulhat meg az életterve.

A következő álom a bátyjával szembeni attitűdjét mutatja be:

1. bátyám a revolverével üldözőbe vett. Én is találtam egyet, és megvédtem magam. Egy kapualjig tartott az üldözés. Hirtelen letette a fegyvert, és megadta magát. Aztán ismét megragadta a pisztolyt, de én megálljt parancsoltam neki. Ő a fegyverrel hadonászva rohangált, mintha nem hallotta volna a parancsot. Franciául beszéltem hozzá : Ó, mon frere! que je vous hais!” [“Ó, testvérem, mennyire gyűlöllek!”] (Vagy

két versszak volt?)

Nem csak a testvérét gyűlöli. Ez egy homoszexuális jelenet; a parapatikus egójával való konfliktus.

A naplójának következő szakaszából életterve veszélyeiről tudhatunk meg részleteket:

Azt álmodtam, hogy átmentem egy hídon. Veszélyes helyzetbe kerültem. A szabadon lengő összekötő gerendákon az építőmunkások minden gond nélkül lépdeltek előttem. Úgy tűnt, véletlenül csöppentem bele a helyzetbe. Bíztam magamban és a hídban, biztonságban éreztem magam. Az analízisre gondolok: mennyire veszélyes az ember pszichéjébe tekinteni – a következmények mérlegelése nélkül.

Ez a „látomás” sztereotip álmokra emlékeztet, amelyekben veszélyes utcákon zavartan bolyongok (libabőr). Ez az előrelátás hiánya a következőkre vonatkozó komplexusokból ered: az életem terve, akadályok megalomániás álmaim útjában. Nem elég tervezgetni, gondolnom kell következményekre is. Vannak veszélyes tervek is. Alaposan mérlegelnem kell az előnyöket és hátrányokat. Csak ez adhat nyugalmat (magabiztosságot).

A kiegyensúlyozottságról, azaz pszichés egyensúlyról beszél, miközben nagyon közel jár a méregkomplexushoz. A kliens egyértelmű betekintést enged a betegségébe, de nem ismeri fel, hogy a legfontosabb terv – a testvére megszerzése után – riválisainak megmérgezése.

A következő álomban a nővére diákként jelenik meg.

Tegnap éjjel B. kisasszonyról álmodtam, aki zárkózott, prűd teremtmény. Egy utcasarkon futottunk egymásba.  Hevesen dobogott a  szíve, valami miatt izgatottan futott. Így szóltam:  “Minden rendben van.” – és a bal karommal átfogtam a derekát; a jobb kezemmel megérintettem lüktető mellét. Boldoggá tett a szűzies test érzete. Erősen átöleltem. Megnyugodott, és boldogan mosolygott. Nagyon megkedveltem ezt a lányt; most már az álmaimban is megjelenik.

Találtam egy sor asszociációt, amelyek a nővéremre utalnak. Mit jelenthetnek?

A következő álom még egyszerűbb, csodálatos szimbolikával.

A feleségem édességet adott. Megkóstoltam, és hirtelen megláttam, hogy két kis állat (élősködő) lóg rajtuk. A bonbonok hosszúkásak és finomak; a két apró „barát” összefonódva lógott. Egérszínűek voltak, és mozdulatlanok. Megmutattam a feleségemnek, és azt mondtam, képtelen vagyok megenni őket. Kedvesen nézett rám, mégsem tudtam elnyomni a félelmet. Aggódtam, hogy megbántom. A feleségem azt mondta, hogy az állatok ismerősek. Egy egész kolónia él belőlük, nem messze az otthonunktól. Építettek egy autópályát a városban, amelyen azonban senki sem mehetett át. Ott élnek az állatkák mint valami exkluzív társaság, teljesen zavartalanul.

Míg írok, küzdök az undorral. Kiveszem a szivaromat a fogaim közül, és félreteszem. Hánytam egy kicsit, mielőtt újra a számba veszem. Az emésztőszerveim rendetlenkednek.

Felesége ismét a nővérét helyettesíti. A cunnilingus, amely amit vele végzett, szennyezett ételként jelenik meg. A komplexus különálló „kolóniát” alkot az agyában, hogy amelyhez senkinek sem enged hozzáférést. Az állatok természetesen barátságosak, kellemes tónusú emléket szimbolizálnak. Az erkölcsi reakció undorban és hányásban nyilvánul meg.

A férfi mindenható; titkos terveit véghez is fogja vinni. A következő álomban varázserővel rendelkezik:

Egy csoport embernek bemutattam lebegtető varázsképességemet. Minden tárgy, amit megérintek, mágnesként követte a kezemet.

Egy másik álmában egy három élű borotvát lát. Tudjuk, hogy három embert kell félreállítani az útból. Gondoljunk csak a három halotti bizonyítványra, amelyeket ki kell töltenie.

Mr. Birddel együtt készítettünk el egy meghatalmazást, amelyben engedélyezem, hogy valaki belépjen az országunkba. Bird megbízott, hogy én vizsgáljam meg őket. Az egyik lapon, a cím fölött a “Moszkva” szó állt, aztán néhány kitöltendő, üres oldal következett. Zavartan ültem a papírok fölött, nem tudtam, hogy mit kellene tennem velük. Bird, amikor meglátott, így szólt: “Ó, ezeket eldobhatod!” Nem értettem, miért. Ki akartam tölteni egy másik dokumentumot is, amikor hirtelen eszembe jutott, hogy elfelejtettem bemenni egy órámra. Ráadásul fel sem készültem az előadásra. Tíz óra volt, a templomba kellett mennem. Felhívtam Bird urat, hogy miatta mulasztottam el az órámat.

Mr. Bird a halál madara; a dokumentum halotti bizonyítvány. A nővére Moszkvában él. Az álom többi része érthető. Ártatlan; bűntudat nélkül jelenhet meg Isten (az egyház) előtt.  A halál eltávolítja az akadályokat.

Hitébe kétségek keverednek. A következő álom ezt mutatja:

1. professzor a Bibliáról tart előadást. Valójában prédikál. Szellemesen teszi, játszik a szavakkal. Az emberek hangosan nevetnek a megjegyzésein.

A nővére különböző álmokban jelenik meg, mindig egy lány alakjában, aki egyszer már tetszett neki, de akit nem tudott megtartani. Az közös pont az a tény, hogy ezek a lányok számára mind elvesztek.

Egy felvonóval megy. Észreveszi, hogy nem személyszállításra tervezték. Az épület egy bizonyos helyiségébe akar eljutni; oda kell érnie, mégsem képes. Örökös céljainak (eszményeinek) elérhetetlenségét szimbolizálja az álom.

Egy sztereotipikus álom:

Lépcsőház. A lépcsőfokok felfelé vezetnek, kétfelé kanyarodnak. Elindul felfelé, de a fokok sehová nem vezetnek. Vissza kell fordulnia. Lihegve lépdel egy másik lépcsőn, amely egy zárt ajtóhoz viszi. Fel-le szaladgál, de képtelen elérni a célját.

A testvére egy másik férfihoz tartozik. Ez fejeződik ki a következő álomban.

Az utcán vagyok, egy vonatra várok. Vagy egy villamosra. A vonat közeledik. Mozdonynak tűnik. A vonat két helyen áll meg. Nem tudom, hol kellene lennem, attól félek, hogy a rossz megállót választom, így nem tudok felszállni. A kalauz (nem, a mozdonyvezető), egy nagydarab, sportos férfi, úgy tűnik, segíteni akar. Felmászom a mozdonyra, leülök a mozdonyvezető mellé, ahelyett, hogy visszamennék a kocsiba, ahol az utasok ülnek. A mozdonyvezető érdeklődve, figyelmesen néz. Mindketten leszállunk, az otthonomba megyünk, és németül beszélgetünk. Kellemesen meglepett, hogy folyékonyan beszéli a nyelvet. Egy rés van a házamon. A feleségem egy mérnökkel beszélget a hálószobában. Hirtelen felélénkül a feleségem és a mérnök közötti beszélgetés. Úgy tűnik, hogy az ajtó félig nyitva van. Bemegyek a hálószobába, és ott találom a feleségem, meztelenül, a lábai széttárva (hanyatt fekszik), miközben a férfi az ujjaival a combját csipkedi; majd kopogtat rajtuk, a feleségem nem ellenkezik. Mosolyogva rám néz, és azt mondja: ” Csodálatosak a felesége lábai!” Erősebb nálam. Végig kell néznem mindezt anélkül, hogy bármit tehetnék ellene. Csak annyit mondok: “Igen”, és elkezdem csodálni a feleségem bájait, majd megérintem a lábát.

Aki ismeri a homoszexualitás álcáit, tudja, hogy az egyik a tertium cohahitationis [egy harmadik személy a kapcsolatban]. A jelenet a nővéréhez kapcsolódó felejthetetlen szerelmi élményekre emlékezteti. A mérnök a sógora, erős férfi, akinek megengedi, hogy osztozzon az örömben. A vonat lekésésétől való félelem ábrázolása érdekes. Egyszerűsített álom-formula: ha egyedül nem kaphatom meg, akkor osztozom rajta a sógorral.

Egy másik álom közvetlenül ehhez az álomhoz kapcsolódik: a gyermeki benyomások elpusztíthatatlansága jelenik meg. Ujjlenyomatokat és rajzszögeket talál a kabátja gallérján. A diákok tették, hogy gúnyt űzzenek belőle.

Az a félelem uralja, hogy esetleg enged az impulzusainak, és kárt tesz magában. Az eljövendő gonoszság előérzete fejeződik ki a következő álomban:

Egy nagyon magas házban voltam. Mintha egy amerikai felhőkarcoló lett volna. Kinéztem az ablakon, és egy nagy fekete felhőt láttam közeledni. (Az volt az érzésem, hogy valami más is van a szobában, de nem tudtam, hogy mi, vagy ki volt.)

Éreztem, hogy a vihar megrázza a házat, hatalmas erővel, de úgy hittem, hogy a ház elég erős lesz ahhoz, hogy ellenálljon. Aztán egy ciklon söpört át a házon. Egy pillanatra hatalmas csend lett, aztán a ház oldalra kezdett dőlni. A szoba közepén álltam, és azon gondolkodtam, vajon megmenekülhetek-e. “Nem.” – mondtam magamban – “nincs remény”. ha biztonságosan a padlóra fekszem, a romok úgyis maguk alá temetnek.” Hangosan felkiáltottam: “Könyörülj rajtam, Istenem !” – és fokozatosan átcsúsztam arra az oldalra, amerre a ház dőlt. Aztán azt gondoltam, hogy csak egy álom, és megmenthetem magam, ha felébredek. Így is tettem.

A veszély, egy meghatározott, rögzült idea, amit hamarosan sikerült is felfedeznem. Szexuális téren ő volt a fivére és a nővére tanítója. Az a fixa ideája, hogy onanizmust végez az osztálya előtt, így oktatja őket annak hasznára. Ez a tanításra való képtelenségének forrása. A gallérjába tűzött rajzszegekről szóló álom is erre utal.

Onanizmust végzek egy csoport ember előtt, majd szennyezetten ébredek fel.

A névtelen levelek tehát indokoltak. Minden oka megvolt az önvádra.

A következő álom nagyon sokat elárul:

A diákok nagyon szorosan ülnek egymás mellett az osztályban. Segítenek egymásnak a feladatok megoldásában. Rájuk parancsolok. Üljenek messzebb egymástól, hogy ne láthassák egymás füzetét. Impotensnek érzem magam (a naplójában a kifejezés háromszor aláhúzva), és attól tartok, hogy nevetségessé válok. Egy másik osztályban vagyok, ahol egy nő tart előadást. Magasra emeli a kezét és rákiált a diákokra: mindent meg kell tenniük, amit parancsol, különben nem mehetnek haza. Úgy tűnt, hogy útmutatást ad ahhoz, hogyan kell bánnom a tanulóimmal, nem annyira a tanítás módját illetően, hanem hogy hagyjam őket elmenni. Csodálkoztam, amiért nem az osztályomban voltam. Nem felügyeltem a csoportot, így a diákok akár csalhattak is, de azt gondoltam: ideje hazaengedni őket; későre járt, örültem, hogy végeztem. A nő nagyon tiszta fejűnek és erős akaratúnak tűnt. Gyengének tarthatott.

Most egy visszatérő álom jut eszembe: Mindig is elfojtottam, ha tudatosodni kezdett.

Egy osztályban felváltva tanítok egy nővel. Mindig kétségek gyötörnek, mit is tegyek, és próbálok gyorsan túllenni a feladaton. Senki sem néz rám, nem is tartják tiszteletben a mondandómat. A munkahelyemen rosszul mennek a dolgok. Zavart vagyok és bátortalan. Gyakran álmodom, hogy professzor vagyok és szexuális anekdotákat mesélek. Nem szeretem őket, be sem megyek előadást tartani. Ennek ellenére nem adom fel a pozíciómat. Ha feladatokat adok a diákoknak, minden összekeveredik és az álom egyre zavarosabbá válik. Úgy érzem, kudarcra vagyok ítélve, a munkám egyáltalán nem való nekem.  Más álmokban diákokkal teli termeken megyek át. Elkéstem, nem találom a saját termemet. Egy kolléga szemrehányóan, de udvariasan megmutatja merre menjek. Tudom, hogy sok, a tanítással kapcsolatos álmomat elnyomom. Úgy tűnik, hogy mindig halogatok valamilyen fontos feladatot. Örömmel fogadok minden lehetőséget, ami felment a tanítás kötelessége alól. Ez  álomban és a valóságban egyaránt igaz. Elsőként érveltem a szabadság szükségessége mellett a professzorok konferenciáján. Tudtam, hogy a tanítványaim gyűlöltek. Semmit sem akartam feláldozni a személyiségemből vagy az értékes időmből. Számomra csak tárgyak voltak (kétszer aláhúzva).

Nem Isten által teremtett, tanításra méltó lények. Arra vágytam, hogy csodálják a tudományos munkámat, ugyanakkor bizonytalanságban tartottam őket, hogy ne fedezhessék fel a felszínességemet.

Bárki, aki figyelmesen olvassa az álmot, rájöhet, hogy a professzor racionalizálja az ellenállását. A diákok érte vannak, nem tárgyak, nem semleges lények, nagyon is élők. Különösen a jóképű fiúk, akikről azt feltételezi, hogy nagy a péniszük és akikhez homoszexuálisan kötődik; gyűlöli őket, úgy érzi, üldözik és nevetségessé teszik. Onanizálni akar előttük, sőt velük együtt! Valójában, ha nő volna, sokkal könnyebben menne a tanítás. Ha nagy pénisze lenne, büszkélkedhetne vele!

Két nap múlva egy másik álom jelenik meg, amely világosan ábrázolja a fallikus szimbólumokat:

Egy csirkefészekbe botlottam. Fekete volt. Egy nagy szobában voltam, amely egy boltra emlékeztetett. Fenyegetve éreztem magam, rémülten ébredtem fel. A csirkék szokatlanul nagyok, de soványak voltak, a tolluk szőrszerű és hosszú. Nem láttam sem a szemüket, sem a karmaikat. A tolluk, azaz inkább a szőrük lenyűgözött.

A nagy szoba tanterem. A szőr a szeméremdomb, amely mindig nagy benyomást tesz rá.

A következő álom: exhibicionista vágyai és a félelem attól, hogy meglátják és felismerik:

Simogatom a feleségemet. Félmeztelenül áll. A csikló megduzzad, kiemelkedik a szeméremtestből, mint egy kis pénisz. Mindketten elégedettek vagyunk. Úgy tűnik, hogy a házban nem folytathatják az aktust.. Kimennek a verandára és lefekszenek egy padra. Sokan járnak arra, és bár a veranda valamivel magasabb, mint az utca, mégis könnyen megláthatják az ölelkező párt. A lábunk kilóg az utcára. Rászólok a feleségemre, óvatosnak kell lennünk. Az arra járók nem láthatnak meg. Ebben a pillanatban három vagy négy nyolc-kilenc éves gyerek közeleg. Barátságosan beszélgetni kezdenek, mi pedig örömmel válaszolunk. Az egyikük, azt hiszem egy lány, így szól: “Tudom, ki maga! Megismer?” Aztán a lány csendben eltűnik; sértettnek tűnik. Itt vége az álomnak.

Az itt megjelenő lány a nővére. A kora megegyezik azzal az időszakkal, amikor elkezdték a közös játékot. A többi gyermek a testvéreit szimbolizálja. A biszexuális tendencia (a feleség pénisszel) és az exhibicionista vágy annyira nyilvánvaló, hogy nem szükséges további kommentár.

Tudja, hogy valami nincs rendben a szívével. A következő álom erről szól:

A kakukkos óránk rosszul járt. Megnéztem, hogy mi lehet a baj. Észrevettem, hogy a jobb oldala magasabban van, mint a bal. A járása egyenetlen volt. Tik-tak. Az órásmester azt mondta, nem szabad ferdén felakasztani, különben szabálytalan lesz a működése. Az álomban úgy tűnt, mintha valaki a távollétemben levette volna az órát, és aztán sietve, hanyagul akasztotta volna vissza. Miközben megpróbáltam kiegyenesíteni, felébredtem.

A testvérre való fixálódás egyértelmű motívumban, a falra rögzített órában jelenik meg. A szabálytalan, zavart működés egy idegenre (a sógorra) utaló nyilvánvaló szimbólum.

Előkerülnek a diákjaira mutató felláció fantáziák (iskolában játszott a testvéreivel). Lásd a következő álmot:

Előadásra sietek, a hónom alatt tartok egy madarakról szóló tanulmányt, amikor találkozom Bird (Madár) professzorral. A kölkcsönadott művet akkor kaptam vissza. A férfi, akinek kölcsönadtam, a zsebembe dugta a könyvet. A borítója sárga, a gyakori használat miatt piszkos és gyűrött volt. Attól tartottam, Bird meglátja a könyvet. (Sasszemű, mindent észrevesz.) Felsiettem a lépcsőn az előadóteremhez, de keresztül kellett mennem Bird előadótermén; már a diákjai előtt ült. Észrevettem, hogy egy égő szivar van a számban. Bird ekkor így szólt: „Ki van rúgva!” vagy talán “Végre elkaptam!”.

Kikaptam a szivart a számból, és bedobtam egy dobozba vagy egy közeli kosárba olyan hangosan, hogy Bird biztosan meghallotta. Bementem a irodában, és észrevettem, hogy ugyanazt a szivart szívom, amit korábban kidobtam. Újra bedobtam egy kosárba, amely tele volt gyűrött fehér papírral. A papír mintha lángra kapott volna az égő szivartól. Úgy éreztem, nem lesz baj, bár izzani kezdett. Eltapostam a tüzet.

A kosár az asztal alatt állt. A terem közepére húztam, ahol anélkül éghetett, hogy további kárt okozott volna, más tárgyakat lángra lobbanthatott volna. Aztán beszéltem valakinek a történtekről. Azt mondta, vigyázzak magamra. Óvakodjak az erotizmustól, amely a központba került, majd kitörve lángba boríthat mindent. Kíváncsi voltam, hogy a tűz nem árt-e a hírnevemnek, a főiskolán betöltött pozíciómnak.

Egy henger jut eszébe, amely mögött az erotika áll a középpontban. Látjuk a fellációs fantáziát és az ismétlődés iránti vágyat. A szivar, amelyet eldobott, ismét a szájában van. A férfi félt, hogy szenvedélyének tüze eluralkodik rajta. A könyv (pamfletnek vagy monográfiának is nevezi) egy pénisz, amit a zsebébe dugtak. Mr. Bird (az egyetem rektora) a mindenható, mindentudó Atya képe. (az Úr galambjai).

Gyakran jelennek meg nála kis péniszű nők, akik a nővérét reprezentálják. Példaként egy ilyen álomra:

Két lánnyal voltam a hálószobájukban. Egy széles franciaágyon feküdtünk. Úgy tűnt, mintha az elmúlt napokban láttam volna őket az iskolában. Ragyogó nap volt, barátságos, meleg nyári nap volt, amikor a nők végre könnyű ruhát viselhetnek. A lányok kérésemre felemelték könnyű, légies ruhájukat, és felfedték meztelenségüket. Csak egy alsónemű volt rajtuk.  Kis péniszük és herezacskójuk volt, mint egy hatéves gyereknek. Csábító mozdulatokat tettek. Mocsokban ébredtem.

A kis pénisz az ő gyermekkori pénisze, amely mindig is elmaradt normálistól. Az álom azt jelenti, hogy a pénisze örökre a nővérére irányul. Sztereotip motívum: nő pénisszel.

Más álmok még nyilvánvalóbban ismétlik meg a nővérével lejátszódó jeleneteket, amelyekről részletesen beszéltem.

Íme egy példa:

Egy ágyban voltam a nővéremmel. Megérintette a makkomat; rendkívüli kielégülést éreztem és folyadék folyt a falloszomból – az ágy lábánál lévő deszkára. A folyadék olyan volt, mint a víz. Megpróbáltam lemosni a foltot, de nem száradt meg. Ebben a pillanatban bejött valaki, akit nem akartam, hogy ebben a helyzetben lásson. Az érzéki öröm érzését, amikor megérintett, leírhatatlan volt.

Az álom két témát hoz elő: először is, a legerősebb orgazmusa emlékét – a nővérével, ami tudatosodik; másodszor, az emlék elpusztíthatatlanságát, amely egyúttal bűn és a lelkén esett folt.

Ha visszatekintünk az elemzésre, arra a következtetésre jutunk, hogy kisebbrendűségi érzése és szadizmusa összefügg. Alacsony termete és kis pénisze élete szerencsétlensége. Ha összehasonlította magát az apjával, heves irigység az apa péniszére. Szeretett volna minden férfit kasztrálni, minden nőt megcsonkítani, akinek nagy volt a vaginája. Számára egy kis teremtmény az ideális; aki illik hozzá, és akit ki tud elégíteni. Csak egy valakit ismer, akiben ezek a vágyak teljesülhetnek: a nővére.

Parapátiája valójában a nővére házasságával kezdődött. Bármilyen eszközt elfogadottnak tartott, amivel megszerezheti. Teljes képet kapunk a bűnös fantáziákról, amelyek a fixa ideájához kapcsolódnak. Egy másik infantilis konstelláció tönkretette az életét. Ő volt a fivérei és ő nővére szexuális tanítója. Az iskola a család jelképévé vált számára. Ezért ugyanazt a feladatot tűzte ki magának.

Minden oka megvolt az önvádra. Ez ösztönözte a levelek megírására. Méltatlannak érezte magát, hogy az ifjúságot oktassa.

Ritka intelligenciával és kivételes tudással rendelkező tudós, aki dolgokra volt hivatott. Leveleiből úgy veszem ki, hogy még mindig erőteljesen harcol fixa ideái ellen, és azzal védte magát, hogy feltárta az élettervét. A fejlődés útján halad; örömét leli a munkájában, a tanításban, amiért nyilvános megbecsülésben van része.

.

Nincs kétségem afelől, hogy a hasonló esetek mögött hasonló motiváció húzódik. Mindenütt megtalálható az önvád és a bűntudat okozta öncsonkítás, amely az eredetileg szadista személyiséget mazochista vezeklésre kényszeríti. Az ártatlanul megvádolt személy szerepe, aki titokban bűnösnek tartja magát.

A parapatikus és paralógikus önsértés palettája nagyon gazdag. Sajnos, ilyen esetekről teljeskörű elemzések nem állnak rendelkezésre. Az egyetlen analizált eset – valójában az analízis kezdeti periódusa –  Dr. Heinz Hartmanné, amelyet némileg rövidítve adok közre:

39. eset

1921. Ottót megfigyelésre a a bécsi gyermekklinika pszichiátriájára küldték, 1921. február 17-én, a bécsi kórház utasítására, legfelsőbb bíróság eljárást indított. A rablásra vonatkozó bűnvádi eljárást a bíróság ítélete alapján megszűntették. A páciens mindkét szemét megsebezte – üvegszilánkkal – a fogvatartás során, miután korábban megpróbálta felakasztani magát a cellájában.

1. 1890-ben született; nős; kereskedő. Gyermekkorát nagyon boldogtalan családi körülmények között töltötte. Az anyja alig fordított rá figyelmet; amikor hároméves volt, egy panzió tulajdonosa fogadta be, ott élt egészen iskolás évei kezdetéig. Az apa vallomása szerint az anya “veszett, félelmetesen érzéki nő volt”; verte a beteget, gyakran a fejét is. Nagyon rosszul éltek a férjével; a viták sokszor verekedéssé fajultak. A nő újra és újra megcsalta a férjét, mégpedig a gyermeke szeme láttára. “Sosem jött zavarba” – vallotta a férj. Későbbi dührohamai, amelyek egyre gyakoribbá váltak, váláshoz vezettek. A nő most egy másik városban él és ott, s bár már ötvenéves, még mindig nagyon erkölcstelen életet él. Az apa csendes, nyugodt, szerény, mondhatni intelligens ember, gyakran ideges. Az anya közvetlen családtagjai közül ketten “talán mentálisan betegek”, nagyon idegesek, de semmi pontosabbat nem lehetett megtudni róluk.

Meglepően sok emlék áll rendelkezésre F. panzió beli éveiről csakúgy, mint az ezt követő iskolai időkről. Kevés ellentmondás jelenik meg beszámolóiban ezekről az évekről, akár a tapasztalatok tartalmára vagy épp időrendiségére való tekintettel. Minden állítása egyezik az apja által elmondott lényeges kérdésekben. F. szexuális kíváncsisága korán felébredt. Hároméves korában látja, amint mással játszik – egy lányt vetkőztet a mosóteknőben, és tapogatja a nemi szervét. Éjszakánként, amikor együtt alszik a panzió tulajdonosával, “csiklandozza a lányt”. Négy évesen van az első erekciója, és feltehetően ekkor kezdett el onanizálni. Tisztán emlékszik, hogy hatéves korában élénk érdeklődéssel figyelte az emberi testet, különösen a nemi szerveket. Egyszer fel is akarta vágni a hasát, “hogy lássa, mi van benne”. Amikor hét évesen visszatért a szülői házba, érdeklődése mindenekelőtt az édesanyja felé fordult. A szomszéd szobából figyelte, amikor az apa „megdörzsölte” az anyát; ekkor onanizmust végzett, közben a szülők közösüléséről fantáziált. Ezekben az években gyakran érintkezett saját korabeli lányokkal, sőt  egy szolgálóval közösülni is megpróbált. Akkoriban ez szinte mindennapos volt. Közben mindig az anyjára kellett gondolnia; már megvolt a kívánság, amely később még világosabban jelenik meg, “hogy azt tegye anyjával, amit az apja is tett.” Állandóan azon töprengett, miért nem hagyta el apja az anyja; elfoglalhatta volna az apa helyét. Amikor hétéves volt, az anyja találkozott egy férfival, akit megcsókolt. Amikor a beteg ezt látta, nagyon szomorú volt: „Szörnyű volt látnom.” Később megkedvelte a férfit, mert sok ajándékot kapott tőle. Ha az anya szállodába ment a szeretőjével, mindig magával vitte. Anyja leitatta. Őrködnie kellett, miközben leskelődhetett. “Különös érzés volt; én magam is nagyon izgatott voltam.” Rendszertelenül járt iskolába, rossz tanuló volt. Csak a lányok érdekelték. “Kisfiúként a legjobban azt szerette volna, ha átmehet a saját anyján” – mondta róla az apja. Amikor tizennégy éves volt, az anyja végül elüldözte a háztól. Segéd lett egy boltban, de egyetlen munkahelyén sem maradt sokáig. Gyakran volt munka nélkül, ilyenkor az apja adott neki pénzt. Időnként házaló kereskedőként tartotta fenn magát. Tizenhat éves korában került először összeütközésbe a törvénnyel, zsebtolvajlás miatt. Néhány évvel később már rablás miatt ítélték tíz hónapnyi börtönbüntetésre. Látta, hová rejtik a bolt kulcsát, és “hirtelen késztetést éreztem, hogy lopjak.” Két évvel később ugyanezzel a váddal ítélték el.  A lopás örömet okozott számára. „Határozott boldogságot éreztem, és nem tudtam ellenállni a kísértésnek.”

Az első normális közösülés a hetedik életévében történik. Az első nő, akivel meglehetősen hosszú ideig volt kapcsolata, egy négy gyermekes, körülbelül tizenkét évvel idősebb özvegyasszony. A beteg nagyon szerette, bár igen féltékeny volt és gyakran rendezett kellemetlen jeleneteket. A nő hétéves lánya mindig vele aludt, és az ágyban játszott vele, bár szexuális kapcsolatuk soha nem volt. 1912-től ismét egy idősebb nővel élt, aki portás volt egy bordélyházban. Ez a nő arra kényszerítette, hogy közösüljön vele; vonakodva tette meg, mert a nő taszító volt számára. Ekkor vágyott először szexuális kapcsolatra kislányokkal, bár már két évvel korábban találkozott egy tizenkét éves lánnyal, akit az apja szexuálisan zaklatott. Nagyon érdekelte. A lány felajánlotta magát neki, s bár nagyon örült volna, ha kapcsolatba kerülhet vele, de akkoriban túlságosan félt a törvénytől. A következő években a beteg egyre idegesebbé vált; ő maga csakúgy, mint a körülötte lévők sokat szenvedtek a gyakori ideges epizódoktól.

Két évvel ezelőtt megnősült, hogy “megszabaduljon az öregasszonytól”. Azóta eladóként dolgozik a felesége üzletében. Nem sokkal az esküvő előtt szifiliszes lett, injekciókkal kezelték. A felesége nagyon brutális volt; gyakran meg is verte a férfit. Talán egy éve már, hogy az ellenállhatatlan késztetés ragadja el, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen lánygyermekekkel. Többször ténylegesen közösült is kislányokkal. A beteg gyakran szemrehányást tesz magának, és megpróbált küzdeni az impulzus ellen, de mindig kudarcot vall. Gyakran idős nők is erős szexuális ingert váltanak ki belőle. F. gyakran tapasztalt impotenciát a feleségével, de a gyerekek esetében biztos a teljesítőképességében. Eközben gyakran, sőt túlzottan is gyakorolta az onanizmust – az elmúlt hónapokban mindig kislányokra gondolt közben. Az álmokban ismétlődik egy jelenet, amelyben közösül az anyjával. Egy ideje  megjelent a pénzégetés kényszere. A beteg időnként engedett az impulzusnak. Nem tudja megmondani, hogy miért teszi (“bolondság … betegség”). Ugyanígy ítéli meg a rögeszmés késztetést is, ami újra és újra megjelent az elmúlt évben, miszerint ki akarja dobni a feleségét az ablakon, vagy épp önmaga akar kiugrani. ” Már csak magamba tudok kapaszkodni, hogy ne ugorjak ki.” A beteg feleslegesen vásárol. Nem tudja, miért teszi ezt. „Csak úgy rám jön.” Ismételt öngyilkossági szándékot mutat. Beszél arról is, hogy meg kell vakítania magát, hogy minden úgy tűnjön, mintha álmodna. Nem sokkal azelőtt, 1920 karácsonyán letartóztatták, vásárlás utáni rablás miatt. Súlyosan megsebesítette magát, üvegszilánkokkal mindkét szemét. Majdnem teljesen vakon vették fel a klinikára.

1. elfogadhatóan tájékozódik a klinikán, idő és hely tekintetében egyaránt. Viselkedése tiszta, rendezett. Néha meglehetősen ingerlékeny, rosszindulatú, néha egy kicsit fennhéjázó, hajlamos a hangulatingadozásra. Többnyire magányosan ül, a többi beteggel alig beszél. Nem panaszkodik a vaksága miatt; épp ellenkezőleg, úgy érzi, elégedett az életével. Intellektuálisan jól teljesít. Mindkét szemén traumás szürkehályog; a beteg majdnem vak. Az egyik pupillája, amely még mindig jól látható, azonnal és kielégítően reagál a fényre. A bal térdben ankylosis. A jobb Achilles-reflex hiányzik. Szomatikusan nincs említésre méltó tünete.

1. azzal indokolta önmaga megvakítását, hogy vakon megszabadult volna a gyermekek iránti szexuális vágyakozástól. Meg akarta kímélni a feleségét a további kellemetlenségektől. Mindig is úgy gondolta, ki kellene tépnie a szemét. “Miért gondolt erre?” “Csak úgy eszembe jutott.” Aztán elkezdte érdekelni a kérdés, hogy “vajon a vakok is képesek-e gonoszságra, vajon ők is ilyen veszettek-e.” Ismert egy vak zongoristát, akitől megtanulta, hogy “az öreg és csúnya feleségekkel is lehet harmóniában élni.” Egy homoszexuális barátja kisgyerekekkel tartott fenn szexuális kapcsolatot. Az egyik lány megvakult egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után: “Azóta boldogan és békében él.” F. kérdésre elismeri, hogy önmaga megvakításának gondolata már a másoktól szerzett tapasztalatok előtt is felmerült benne.

Mióta megvakította magát, a beteg ” nyugodtnak, boldognak, többnek” érzi magát. Jobban van, mint ezelőtt bármikor.” A klinikán töltött idő alatt tájak és élénk gobelin minták jelennek meg a „szeme előtt”. Akaratától teljesen függetlenül, de elismeri szubjektív jellegüket. Mindegyikben közös a béke, a nyugalom: “Csodás képeket, zöld tájakat, hegyeket és völgyeket, gobelin mintákat látok. Boldogságérzet van a fejemben; dombok, fák; minden csendes. A faliszőnyegek csodás színekben, főleg sötétvörösben pompáznak.” Úgy véli, teljesen más ember, és többé nem keveredik kétes erkölcsű ügyekbe. Gondolatban gyakran van a családjával. Az önsértés után még vágyakozott kislányok után, de néhány nap múlva teljesen megszabadult az ilyesfajta gondolatoktól. Érdeklődése a korábbinál jobban kezdett a felesége felé fordulni. Amikor az asszony meglátogatja a klinikán, különösen szeretetteljes és kedves vele.

A pácienssel elkezdték a pszichoanalízist, amelyet azonban a harmadik ülés után meg kellett szakítani, mert hevesen ellenezte a további kezelést. Itt csak egy álomról fogok beszámolni a kapott analitikus anyagból, amely sok tekintetben leleplező és kellően egyértelmű. Ez alapján teszek rövid értelmezési kísérletet. Az álom így szól:

Azt álmodtam, hogy nadrágot loptam. Attól féltem, hogy a rendőrség üldözőbe vesz. Rövidnadrágok voltak, mint a Stájer-nadrág; szarvasbőrből varrták.  Egy nő volt csak a boltba ; végül egy (?) a nő beszélt valami szürke bőr cipőről.

Ez jut eszébe: “A feleségem említette a héten, hogy van valamilyen bőr holmija.”

Az elmúlt napokban többször is szexuális vágyat érzett a felesége iránt. Az állatbőrök mintha a feleség nemi szervei lettek volna. “Korábban, még sok évekkel ezelőtt szívesen elloptam volna, ami a kezembe került. Apró dolgokat lopkodtam, ollót például az asztalról, vagy amit csak lehetett. Elégedettséget éreztem, sőt, kimondott örömöt. Később általában visszaadtam őket.” Sajnálta, hogy az álomban nem valami jobb szerepelt. Volt egy második álma is ugyanazon az éjszakán:

Egy hentesüzletben voltam; két vagy három húsdarabra emlékszem, egyenként úgy három kilogramm súlyúak. Attól féltem, hogy meg kell vennem őket. Aztán beljebb mentem, és elvettem egy darabot. Beletettem egy szemetesládába, piszkos papírok közé. Gondoltam, majd később elviszem.

Február huszonhetedikén F.-et „Steinhof” elmegyógyintézetbe szállították, onnan pedig néhány nap után hazaküldték.

Az eset kiváló elemzése azt sugallja, hogy hasonló irodalmi esetekben a vakítás egyfajta taliont (megtorlást) jelent, amivel a szemek vétkeit bosszulták meg. A Coffin esete figyelemre méltó. Skizofrén lehetett a beteg. A züllött de vallásos, ötvenkét éves férfi hallotta Isten hangját. Ezt mondta: “Vétkeztél a szemeiddel, megláttad, a lányod „szüzességét”. Tépd ki a szemed!” Más betegek is a bibliai parancsra hivatkoznak, amely a Hegyi beszédben olvasható: „Ha a jobb szemetek vétkezik, tépjétek ki, és vessétek el magatoktól.” Hartmann felismeri az anya- fixációt. Úgy véli, az idősebb nőket a beteg anyának képzeli. Erre utal a vakság is (Ödipusz, valamint az alulról felfelé mozgás (kasztrációs komplexus).

Az eset még abból a szempontból is érdekes, hogy a beteg a maga legbelső érzése alapján utasítja el az analízist. Miért volna az jó neki? Valószínűleg boldogtalanná tenné, miközben most viszonylag jól érzi magát. A vakságot kívánta, mert túl sokat tudott a gyerekkoráról. Ebben az esetben felismerhetjük, hogy az elnyomás és a feledés a patogén eseményei bizonyos körülmények között gyógyító hatásúak lehetnek; abban az esetben, ha az öngyógyításra tett kísérletként fogjuk fel őket. A beteg elme ideiglenes kezelése. A beteg tettében kifejezetten erős akarat mutatkozik meg: a vakság a “nem látás vágya”. A tett utáni analízis haszontalan lenne; csak akkor lett volna értelme, ha az önvakítás ezzel megelőzhető lett volna.

Ebben az esetben egy olyan impulzust is látunk, amelyre hiába keresi a megoldást. A beteg kleptomániás (örömérzetet a lopásban), továbbá oniomániás (vásárlási kényszer), hajlamos a piromániára (pénzégetés), és a kényszeres gondolatok terhelik (kivetni magát vagy a feleségét az ablakon). Azt kell feltételeznünk, hogy ezek mögött az impulzusok mögött egy másik, rejtett impulzus áll, amelynek a beteg nincs tudatában. Ez az impulzus úgy tűnik, a kéjgyilkosság. Fel akarja vágni egy nő a hasát, hogy lássa, mi van benne. Fiatalkori emlékei tanúskodnak erről (kényszer, hogy felvágja a hasát és belenézhessen) . Az álom a húsdarabokról és azok elrejtése egy szemetesládában is tanúsítja, hogy erről van szó. A nadrág-álom is kapcsolatban áll a szadista komplexussal. A vadállatból származó bőr valójában lenyúzott bőr. Úgy érzi, mintha egyfajta kiegészítő nemi szerv volna. Emellett a rövid nadrág egy infantilis komplexus jele. A beteg kívánsága, hogy újra az anyja ölébe ülhessen. Az utóbbi időszak vérfertőző álmai, amit ő maga is beismer, ezt sugallják. A vágy még tovább megy. Szeretne újra gyerek lenni és hallgatózni a sötétben, amikor az anyja közösül a furcsa férfival. Ő maga mondja, hogy azért vakította meg magát, hogy mindent úgy éljen meg, mintha álmodna. A beteg valójában az anyja által alkoholizált (a szállodai jelenet,  mielőtt a szobába lépett, így csak homályos emlékei lehetnek). Ezt az élményt keresi; ezt a jelenetet újra át akarja élni. Szüksége van a sötétségre, ami emlékezteti a sötét szobára. (Bizonyosan jelen van egy másik motívum is: a jelenet sikertelen elfojtása a vakság által: „ha nem látom, nincs.”) Akkor még a feleségét is az anyjaként érzékelheti. Miután megvakult, feltűnően gyengédebb az asszonnyal. Valószínűleg szadista fantáziák (az eltaszított fiú bosszúja) kapcsolódnak ehhez a jelenethez. Bosszút áll a a kicsapongó anyán és szeretőin, akik tönkretették az életét.

Pedofíliája még mindig magyarázatra vár. Valószínűleg azonosítja magát az anyával és gyermeket szül. Csak egy elemzés mutat rá erre a kívánságra, fantáziára. Azt hiheti, hogy az anya azért játszik a gyerekkel, mert nimfomániás késztetés kerítette hatalmába.

Ismét egy olyan motívumra bukkantunk, amely sokszor előtérbe került a könyvben: a züllött anya. Ha a beteg egy másik környezetben nő fel, talán egészséges és sikeres ember válik belőle. Láthatjuk, hogy  önmaga megvakítása is egy alulról felfelé történő elmozdulás. Amit az anyján akart végrehajtani (kasztrálni, a nemi szervet kivágni, hogy többet ne paráználkodhasson), azt önmagán, a saját szemén teljesíti be. Nem értjük tisztán, miért a vakítás vette át a kasztráció helyét. Lehet, hogy más betegekhez hasonlóan, a szimbolikus helyettesítés szándéka nélkül hajtotta végre. Egyetérthetünk Hartmannal, miszerint ebben a cselekményben funkcionális szimbólumot lát. De a cselekvésnek – számomra legalábbis úgy tűnik – több meghatározó tényezője van. A kijelentés, hogy meg akarta védeni magát saját pedofil ösztöneitől, szerintem inkább racionalizálás, mint alapvető ok. Az biztos, hogy a bűntudat is motiválta a tettét. Esetünkben az önbüntetés lehetővé teszi egy olyan gyermekkori jelenet reprodukálását, amely döntő befolyást gyakorolt a páciens egészségi állapotára.

Valószínűleg más esetek is hasonló motivációt kínálnának. Újra és újra a bűntudat kínzó erejével szembesülhetünk. Ez az öncsonkítás forrása, ami súlyos büntetést követel, a talion törvénye szerint. A beteg így egyesíti egy személyben a bírót, a vádlottat és a hóhért.