Kevesen tudják, hogy az aktív-analízis története majdnem egyidős magának a pszichoanalízisnek a történetével. Ennek az oka az lehet, hogy az aktív-analízis művelői mindig is pszichoanalitikusoknak tartották magukat, eszükbe sem jutott, hogy önálló iskolát alapítsanak, sőt, többnyire még az „aktív-analitikus” jelzőt sem írták le. Soha nem határolódtak el a pszichoanalízistől, hiszen szemükben egyetlen egységes, ám belül sokszínű pszichoanalitikus tudomány létezett. A Freud nevével fémjelzett, „ortodox” iránytól azonban egy idő után mégis jelentősen eltértek. Tevékenységüket – egészen napjainkig – ez a sajátos kettősség jellemezte: a megtartani – tovább fejleszteni dialektikájában mozogtak. Ugyanarról beszéltek, de másként. Ez a másként gondolkodás kezdetben elsősorban a gyakorlat terén volt jelentős. Számos technikai elemmel kísérleteztek, majd az így szerzett tapasztalataik alapján gondolták tovább a freudi teóriát, amelyet bizonyos elméleti kérdésekben oly mértékben egészítettek ki vagy gondoltak újra, hogy ez már – sokszor tudtukon kívül – a freudi alapok lényegét érintette.

A pszichoanalízis hatékonyságának növelése iránti igény egyrészt a mielőbbi tünetredukció elérése céljából, a gyakorló orvosi attitűdből adódóan már korán megjelent. Másrészt, mint gyógyító eljárást, egyre szélesebb rétegek számára kellett elérhetővé tenni, így az időfaktor – lévén az idő pénz – , egyre nagyobb szerepet kapott.

Maga Freud is alkalmazott pszichoanalitikus rövidterápiát, és kereste a hatékonyságfokozó technikai elemeket. Az 1918-as Budapesti Kongresszuson javasolta, hogy bizonyos betegségeknél a terápia haladását aktív feladatok adásával serkentsék. Ferenczi és Rank, Stekelhez hasonlóan kutatták azokat a lehetőségeket, amelyekkel a változás-változtatás elősegíthető, és ezt az aktivitás fokozásában találták meg. Ők voltak az elsők, akik Freud és követői visszautasítása ellenére, tovább keresték a pszichoterápiás folyamatot facilitáló tényezőket. A terápiában központi helyre emelték az “itt és most” elvét, az aktuális élettérben és a terápiás kapcsolatban megjelenő érzések, konfliktusok fontosságát, és azt az alapszabályt, hogy az áttétel sajátosságait mielőbb és folyamatosan észlelni és feldolgozni kell, különös tekintettel a negatív áttételre. A hangsúlyt az érzelmi élményre, és nem az emlékek teljeskörű feltárására és annak intellektuális rekonstrukciójára helyezték.

Nézeteik képezik a rövid dinamikus terápiák alapjait, és Stekel és tanítványai vonalán tovább fejlődtek az aktív-analízisben is.

Egy tanítás nehezen választható el a tanító személyétől. Freud kutató, rendszerező, leptosom, humortalan, teológus személyiségéhez Wilhelm Stekel (1868-1940) intuitív, vitázó, piknikus, humoros, profán természete aligha illeszthető, bár sokáig úgy tűnt, remekül kiegészíthetik egymást. Feldmann Sándor 1930-ban így ír: „nem tárgyi okok, hanem a múlt harci emlékei és a vezérek temperamentuma osztja már csak különböző iskolákra a pszichoanalízis tudományát”. Stekel és Freud közötti tudományos kapcsolat már az 1890-es évek végén kialakult. 1901-től Stekel lett a Wiener Tagblatt szerkesztője és munkásságához Freud nagy reményeket fűzött. Egy évtizeden át kulcsszerepet vállalt a pszichoanalitikus mozgalomban, így újabb szerkesztői (Zentralblatt für Psychoanalyse) és szervezési (a Szerdai Klub ötlete is tőle származott) feladatok mellett rengeteget publikált, oktatott. Szenvedélyes és gyakorlati ember lévén elsősorban a hatékony gyógyítás érdekelte és nem az elméletalkotás. „Míg Freud azt kérdezi magában, vajon mit ad az eset a tudománynak, én azt kérdezem: mit ad a tudomány az esetnek?” – írta kettejük viszonyáról később. Egyre szélesebb körben népszerűvé váló nézetei újabb és újabb pontokon kerültek szembe Freud gondolatrendszerével, majd ez a sok „mikroválság” végül Stekel eltávolításához és a Bécsi Pszichoanalitikus Egyesületből való 1912-es kizárásához vezetett.

Stekelnek azonban haláláig az volt a meggyőződése, hogy alapjaiban nem tért el Freud tanításától, és ahogy azt Önéletrajzában is írja: „…amint telik az idő, a Freud és Stekel közötti különbségek egyre jobban csökkenni fognak.” Stekel az első világháború után megalapította az Orvosanalitikusok Független Szervezetét, klinikát vezetett, számolatlanul sok cikket – zömében esetismertetéseket – publikált, 50 könyvet írt, konferenciákon adott elő, és pszichoanalízisként tanította az akkor már aktív-analízisnek nevezett módszerét. Szenvedélyesen kutatta a terápia hatékonyságát növelő lehetőségeket, aminek következményeként az analitikus kezelések időtartama drasztikusan csökkent. A múlt feltárása helyett a hangsúlyt a jelen konfliktusaira helyezve a szenvedés (tünet) mielőbbi enyhítését célozta meg, figyelembe véve a betegek környezetének reakcióit is. Mai szemmel nézve is korszerűen, az embert (és a terapeuta-páciens viszonyt) a maga kapcsolatiságában szemlélve gondolkozott. Talán ez a gyakorló orvosokra jellemző, eklektikus, intuitív habitus az, ami az ortodox analízis standard kereteitől a legjobban megkülönböztette; ez a gyakorlatiasan gyógyító működésmód szerezte a legtöbb hívet és ellenséget a módszerének.

Magyarországon Stekel hamar követőkre talált, akik Feldmann Sándor (1890-1973) elnökségével megalapították a Független Orvosanalitikusok Szövetsége címen működő aktív-analitikus egyesületet (1924), ezzel (is) kapcsolódtva a nemzetközi aktív-analitikus mozgalomhoz. Úttörői voltak a rövid terápiás módszerek kidolgozásának és a pszichoszomatikának, valamint kiálltak a pszichoterápia és a gyógyszeres kezelés kombinációja mellett. Küldetésüknek tekintették az analitikus tanok közkinccsé tételét és a humán tudományokhoz – elsősorban a pedagógiához – kapcsolódását. „Lélekkutatás” címmel önálló folyóiratot indítottak (1929), bekapcsolódtak az egyetemi oktatásba, szemináriumokat vezettek orvosok, jogászok (!), pedagógusok számára. 1932-ben 50 népszerűsítő előadást tartottak.

A múlt még sok vonatkozásban feltáratlan, például Feldmann Sándor esetében, akit 1923-ban Freud személyes beavatkozására léptettek ki a hazai pszichoanalitikus mozgalomból, ám aki élete végéig tagja maradt – többek közt – az International Psychoanalytic Association-nek. A hazai aktív-analitikus egyesület a háborús körülmények miatt 1944-ben feloszlott, de a mozgalom tovább élt. A háború utáni Magyarország egészségügyi, mentálhigiénés, sőt, pedagógiai újjászervezésében is jelentős szerepet vállaltak aktív-analitikusok, mint Gartner Pál, Hoffer Éva. Egyesek csendes fél-legalitásban (Farkasházi Menyhért), mások hatalmi pozícióban dolgozva (Szinetár Ernő) gyűjtöttek maguk köré tanítványokat, hogy tovább adják az aktív-analitikus gondolatokat. A Farkasházi és Szinetár csoportok egyesülésével, 1971-től szellemi, esetmegbeszélős, szupervíziós műhely jött létre.

A Pszichoterápiás Tanács Szövetség (PTSZ) 1990-es magalakításában szereplő módszerspecifikus irányzatok között az aktív-analitikus csoport is jelen volt, majd 1991-ben, a korábbi egyesület jogutódjaként alakult meg a jelenlegi Aktív-Analitikus Pszichoterapeuták Egyesülete (AKAPE). 2000-ben Egyesületünk a pszichoterapeuta szakképzés akkreditált módszerspecifikus képzőhelyévé vált. A Pszichoterápiás Tanács Szövetség 2014-es, egyesületként történő újraalakulásakor az AKAPE az alapító tagok között szerepelt.

Elődeink, már az 1930-as években is nagy energiát fektettek a – mai szóhasználattal – médiamegjelenéseken alapuló tudományos ismeretterjesztésnek. A kor egyik sikerkönyve Stekel-től az Üzenet az anyáknak. Többek között Feldmann Sándor, Gartner Pál voltak azok, akik küldetésüknek tekintették a korszerű mentálhigiénés ismeretek pszichoanalízisen alapuló, közérthető átadását. Ezt a küldetést folytatta tovább Dr. C. Molnár Emma, a számtalan és nagy népszerűségnek örvendő médiamegjelenésével, valamint a nagyközönségnek írott aktív-analitikus „tankönyveivel”. Oktatási és ismeretterjesztési programjaink kidolgozásakor e hagyomány folytatása mellett kötelezi el magát az Egyesület.

A jelenben, más szakmai irányzatokhoz hasonlóan, az egyesületi forma ad keretet az aktív-analitikus gondolkodóknak, akik a hagyományt folytatva szellemi, és most már gyakorlati műhelyként (Konzultáció Műhely, Eszterlánc Pszichológiai Szolgáltató), akkreditált módszerspecifikus képzéseket, elméleti szemináriumokat, esetmegbeszélő és szupervíziós csoportokat tartanak.